Zalavári István a magyar tudomány napi ünnepségen vehette át a város és az egyetem közös elismerését, a Polinszky-díjat Porga Gyula polgármestertől a Pannon Egyetemen. A díjazott nagyon örült, hogy ezt az elismerést nem a Veszprém Megyei Kamara elnökeként, hanem a városban, a városért végzett szakmai munkájáért kapta. Ha végigsétál unokáival Veszprémen, büszkén mutatja nekik az elmúlt 40 év munkájának eredményeit.
Vp7Nap saját
Új szerződést kötnek a bérlőkkel
2021. január 14. – A vásárcsarnok, illetve a mellette hetente kétszer helyet kapó iparcikk piac gyakran említésre került a veszprémiek körében az elmúlt év végén. Előbbi a tervezett felújítása, utóbbi az esetleges megszűnése miatt váltotta ki a helyiek aggodalmát.
Nála a maximum a minimum
Két éve sincs, hogy életmódot váltott, mint értésünkre adta: akkor „definiálta” újra magát. A régóta fogyókúrázó, gyakran súlyproblémákkal küzdött Fejes Viktória abban az időszakban talált rá a hobbijára – és számára azóta akörül forog a világ. A kétszeres bajnok és kupagyőztes versenyző immár egyensúlyban van, tudja, hogy ez az ő útja.