Hol mulattak az iparosok, milyen népszerű vendéglátóhelyek működtek a belvárosban, hol mulattak a tisztek és mi volt a társasági élet központja? Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros segítségével felelevenítjük, milyen szórakozási szokások jellemezték a veszprémieket a 20. században.
EN Élénk társadalmi élet zajlott Veszprémben annak ellenére, hogy a lakosság száma a 20. század közepén nem haladta meg a 15 000-et. Minden társadalmi csoportnak és egyesületnek megvolt a maga találkozási és szórakozási helye. Például a Veszprémi Cserháti Társaskör összejöveteleinek helyszíne a mai piac szomszédságában álló Tromler-vendéglő volt. Vendégkörét a cserháti iparosok között találta meg, nagyterme adott otthont egyesületi alkalmaiknak. A Jeruzsálemhegyi Petőfi Kör tagjai Zámbó János Ács utcai vendéglőjének különtermében báloztak, a temetőhegyi (dózsavárosi) iparosok pedig a Pájer-vendéglőben. Az egykori piactéren (ma Óváros téren) működött a Lohonyai család vendéglője, amely bejáratott sörödeként kedvelt szórakozóhelye volt a veszprémieknek (nem véletlen a mellette lévő Sörház-lépcső elnevezés).
A Kossuth Lajos utca–Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán álló Hungária Kávéház emeleti helyiségében a Magyar Országos Véderőegylet Sport Egyesülete tartotta 50–60 fős összejöveteleit. A Hungáriával átellenben (a mai Hangvilla helyén) az Elit Kávéház a város tehetősebb rétegének, főként a tisztikar tagjainak volt kedvelt helye. Elegáns földszinti helyiségében több jó nevű cigányzenekar muzsikált, többek között Kis Jancsi, Doma Ferkó, Árvai József és Lendvai Lajos zenekara. Az államosítások után Helyőrségi Tiszti Klubként működött, ugyancsak helyet adva a farsangi báloknak, mulatságoknak.
Korábban az egykori püspöki vendégfogadót az étel és ital, valamint a szállás-biztosításon túl közösségi igények kiszolgálására is használták. 1883 őszétől színházi előadásoknak is otthont adott a szálló, így a Korona vendéglő dísztermét alkalmi „színházzá avatták”. Sok kritika érte, ugyanis kicsi és alacsony belmagasságú volt, és 150 embernél többen nem tudtak bezsúfolódni. Színpadán maximum 5 szereplő fért el, a nézők és az előadók ugyanazt a bejáratot használták, nem biztosítottak megfelelő öltözőt a művészeknek és a terem is petróleumgőzös volt. Mégis kitűnő társulatok, nagynevű színészek érkeztek Veszprémbe. Az 1890-es felújítása során a Megyeháza udvarán állítottak fel ideiglenes színpadot, ahol fellépett Blaha Lujza, Jászai Mari és Vendrey Ferenc is. Utoljára a Thália-társulat lépett színpadra a Korona Szálló nagytermében 1908. március 11–12-én – ekkor ugyanis már javában épült a szomszédban a régóta várt kőszínház.
A veszprémi társasági élet központja az 1908-ban épült színház lett. Medgyaszay István építész nemcsak a vasbeton szerkezetű tervében volt úttörő, hanem az épület belső elrendezésében is remekművet alkotott. A színházat úgy tervezte meg, hogy az kapcsolódjék a Korona Szállóhoz, az étterem és a nézőtér azonos szintre kerüljön, és a színházterem mozivetítésekre, hangversenyek és bálok rendezésére is alkalmas legyen. A Korona éttermének berendezése mértéktartóan elegáns volt, éttermi asztalokkal, tonettszékekkel, nagy pálmákkal, az ablakokat keretező bordó brokátfüggönyökkel, mennyezetről lelógó fehér búrákkal. A nagyteremhez délről egy kávéházi rész kapcsolódott fedett verandával. Az 1934-ben kiszélesített teraszon tavasztól őszig kellemes zene mellett lehetett szórakozni, az Óvári utcai szárnyon pedig az udvarban egy 80 négyzetméteres polgári sörözőhelyiséget alakítottak ki. Napközben inkább a Hungáriába jártak a vendégek, ahol 1926-ban bevezették a zónarendszert, valamint a tea- és virslifogyasztás lehetőségét a középréteg becsalogatására. A Korona azonban igényesebb, gazdagabb konyhát biztosított a vendégeknek, amelyet főleg este, színházi előadások után vett igénybe a műkedvelő közönség.
A Veszprémi Kaleidoszkóp 3. kötetéből kiderül, hogy a Korona Szálló nagytermében nagyobb városi és egyesületi rendezvényeket tartottak. A társasági élet a két világháború között jellemzően a civil szervezetekben, egyesületekben, szövetségekben zajlott. Az egyesületek báljai, közvacsorák, pártgyűlések, bankettek, hangversenyek helyszíne volt a Korona nagyterme.
Különösen kedveltek voltak a két világháború közötti békeidőben a hagyományos színházi bálok, a vitézi és királydíjas bál, az Iparos Kör és az Iparos Dalárda farsangi mulatságai vagy a Veszprémi Királykúti Úszóegylet álarcosbálja. Az estélyek színielőadással vagy hangversennyel kezdődtek, majd amíg a vendégek megvacsoráztak a Koronában, a székeket felpakolták a színpadra és az átrendezett nézőtéren reggelig tartó táncmulatság és zene szórakoztatta a vendégeket.
Szintén népszerű szokás volt a vasárnapi székesegyházi „szagos” mise után korzózni, vagyis elegáns ruhában párokban sétálni a Korona étterem előtt, a Belső-Püspökkert Megyeháza felőli kerítése mellett. A Korona Szálloda egyébként a 18. század közepén épült klasszicista stílusban, ám az átépítések során mindig veszített eredeti építészeti értékéből, a 2014-es felújítás azonban visszaállította az épület eredeti szépségét.
Szintén a kulturális élet fejlesztése volt a célja a veszprémi Nemzeti Kaszinónak is, amely 1842-től 1945-ig a mai Óváros téren állt. A gyakorlatilag zárt társaskör tagjának lenni társadalmi rangot jelentett, ahol kártyáztak és biliárdoztak esténként. A második világháború során több bombatalálat érte a Korona épületegyüttesét, így a Kaszinó összekötő szárnya teljesen megsemmisült, a bérleti szerződéseket 1951-ben felbontották, a Korona Szállót és éttermet felaprózták, így alakult ki a Bakony, később Mackó cukrászda, a Bakony étterem, a Halle söröző, az emeleten pedig a Bakony szálló.
