Versenyszerűen legutóbb tizennégy éve bokszolt, de szeretett sportágától a visszavonulása után sem távolodott el. Hajdan volt remek képességű öklözőként hivatáskész: cél- és felelősségtudattal bíró edző akar lenni. A pandémia „betöréséig” jó csapata volt, ma is bizakodó a tanítványait illetően, akik tudják: az ökölvívás erőre, ügyességre, állóképességre és gyorsaságra is épít.Király Ferenc – Ha egy évvel ezelőtt beszélgetnénk, vezényszavaktól, fújtatástól és bokszzsákok püfölésétől lett volna hangos a cholnokyvárosi terem. Ám mert a koronavírus-járvány miatt szigorú rendeletek léptek életbe, a helyiség ezúttal csendes arcát mutatja: a testmozgáshoz szükséges eszközök magányosan árválkodnak, a kesztyűk is kiteregetett ruhaként lógnak a szárítónak használt zsinegen. Minden oly’ nyugodt, pedig itt a „boldog békeidőkben” egyre-másra nyíltak ki a „pofonládák”…
Horváth Ferenc is volt már vidámabb, ez nem csoda, lévén, a tiltott csoportos amatőr sportolás nekik is keresztbe tett. A 32 éves sportember 2007-ben tett pontot az aktív karrierje végére, viszont résztvevője maradt az ökölvívás vérkeringésének. Noha már nincs olyan kondíciója, mint a „hőskorban”, mégis hallgassuk csak, miként indult a pályafutása!
Rabul ejtette a sportág
– Szerény és jó magaviseletű gyermek voltam, a szüleimmel Szentkirályszabadján laktunk, ahol az a Mikóczy Ferenc volt a szomszédunk, aki a veszprémi ökölvívóéletben aligha szorul bemutatásra. Tizenegy éves voltam, mikor elcsalt egy Pápai úti tréningjükre. Nem féltem, hogy betörik az orrom, hajtott a kíváncsiság. Aztán amit a sportágtól kaptam, az rögtön rabul ejtett. Alig negyvenkilósan meg akartam mutatni, hogy én is vagyok valaki. Az első gyakorláson sem szándékoztam kilógni a sorból, ezért csupasz kézzel elkezdtem csépelni az egyik zsákot, de úgy, hogy a kézfejemen nem maradt bőr.
A kis legény akkortájt nem kitörési lehetőségként tekintett az ökölvívásra, nem törődött azzal, hogy a bunyó nem a felső tízezer sportja. Az első foglalkozások után megfogta az edzője szellemisége, a „szentély” miliője, a nagydarab fickók látványa, miközben az öltözőben az izzadtság és a száradó ruhák szagát érezte. Gyorsan rálelt a sportág ízére, s annak is örült, hogy lett egy rendszeres elfoglaltsága az iskolán túli életének, ahol levezethette az energiáját. Mikóczy mester később bevitte a szorítóba, s látta, hogy az ügyes és szorgalmas ifjú szemében csillog a tűz. Gyorsan elsajátította az ütéseket, mint ahogy a különböző elemek is hamar rögzültek. A szakvezető az első perctől kezdve hitt benne, jól megértették egymást, nagy szerepe volt a mind vagányabb és „ringrutint” szerzett fiatal későbbi győzelmeiben.
Húsz éve, ötvenhét kilósan debütált egy fővárosi viadalon, ahol a pehelysúlyúaknál helyezetlenül zárt. A folytatásban nem kerülték el a sikerek, sok diadalt aratott: a kor- és súlycsoportjában kétszer lett diákolimpiai és háromszor magyar bajnok, míg tizenhét évesen ötödik helyen zárt a siófoki Eb-n. Amiben jó volt, azt is jobbá akarta tenni. Rendszerint jó stratégiát választott, azon tulajdonságokra építette fel a bunyóját, amiben jobb volt a többieknél. Ha minden rendben volt körülötte, ha fejben és fizikálisan megfelelő állapotba került, akkor senki sem mehetett ellene biztosra.
– Noha gyermekként elhatároztam, hogy sikeres ökölvívó leszek, tizenkilenc évesen befejeztem a pályafutásomat – mesélte. Ingyen, bérmentve sportoltam, egyszerűen pénzre, bevételre volt szükségem. A munka mellett már nem tudtam úgy odafigyelni a bokszra, ahogy azt elvártam volna magamtól. Egy közeli gyárban dolgoztam, előbb szalagmunkásként, majd targoncásként, a lényeg, hogy a tréningeken már csak árnyéka voltam korábbi önmagamnak, ráadásul a felkészítőm is elhagyta az országot, külföldön vállalt munkát.
Öt éve edzősködik
Horváth Ferencben már nem volt meg az a tűz, ami kellett volna a folytatáshoz. A profi ökölvívás, a nagyobb kereseti lehetőség reménye általában elszippantja az amatőr tehetségeket, ám esetében ez a tétel sem igazolódott be. Próbáltak neki innen-onnan segíteni, csakhogy érezte: az idő múlása nem neki dolgozik. Nem tudott további áldozatokat vállalni, hogy elérje a céljait. Egy ideig még lejárt a szintén kiváló eredménysorral rendelkező Szabó Lóránt edzéseire, aztán az „önállósodás” útjára lépett, lévén, mind több ismerőse és barátja kérte meg, hogy az irányítása mellett mozognának, akár hobbi szinten is. Hovatovább öt éve edzősködik, négy éve a cholnokyvárosi teremben és tavaly (barátja, Farkas Ádám támogatásával) elvégezte a hivatalos szakmai képesítő tanfolyamot is. Egy ideje a Weapon Group SC égisze alatt léteznek. A világjárvány megérkezéséig folyamatosan bővült a közösségük, mind többen érdeklődtek a boksz iránt. Mindnyájuknak elmondta a tanácsait, hogy mikor üssenek jobbegyenest és mikor balhorgot, de figyelt a lábmunkájukra és szólt, ha „leesett” a kezük vagy ha a fejüket szabadon hagyták. A fiatalok olyanok akartak lenni, mint ő, mert ma is komoly munkát végez.
– Ha újrakezdhetném, akkor is ökölvívó lennék – vallotta be. Némi tüske van bennem amiatt, hogy csak ezt a karriert futottam be, hiszen több volt bennem, akikkel egykor vetélkedtem, azok nálam szerencsésebbek voltak, jelenleg is profiként keresik a kenyerüket. Ám nem tekintgetek hátra, miért is tenném, mikor ott van nekem a családom: a feleségem és a két szép lányunk, a kilencéves Zorka és az ötesztendős Míra.
Alázat és szorgalom
– Olyan edző szeretnék lenni, mint Mikóczy Ferenc, aki mindent tudott a tanítványairól, ő egyúttal a pszichológusunk is volt. Ma is sok tanácsot kapok tőle, tetszik neki, ahogy bánok a fiatalokkal. A sorainkból a testvérem, a 20 éves Horváth Erik és a még fiatalabb Busa Norbert viheti sokra. A mindennapjainkat az a Farkas Péter és Polgár Sándor segíti, akik lassan húsz éve állnak mellettem, legyen szó bármiről az életben. Közösen próbáljuk újraéleszteni a helyi ökölvívást. Most már csak az kellene, hogy a Földön minden visszatérjen a rendes kerékvágásba, s dolgozhassunk. A célom, hogy olyan öklözőket neveljek, akik megvalósíthatják azt, ami nekem nem sikerült. Az alázat és a szorgalom a legfontosabb, de legalább ilyen lényeges, hogy magabiztosak, kemények és kiegyensúlyozottak legyenek. Van még mit tanulniuk, de mindnyájukban van fantázia. Tudom, sok múlik rajtam, az egyéni képzések fontosságán, hangsúlyozom is rendre, hogy az ökölvívás három dologról szól: a fejről, a lábról és az ökölről.