Ma is őrzi a karácsonyi varázst Porga Gyula családja

Minőségi időt igyekszik a karácsonyi időszakban családjával együtt tölteni Porga Gyula, Veszprém polgármestere, aki feleségével és három gyermekével amikor lehetőség van rá korcsolyázik vagy kirándul a Bakonyban. A városvezető bepillantást engedett ünnepi hagyományaikba, konyhaművészetébe, és üzent a veszprémieknek is.

Nagyon szép gyermekkori karácsonyokra emlékszik Porga Gyula, Veszprém polgármestere, aki szerint ez abból is adódhatott, hogy hárman vannak testvérek. Ahogy fogalmaz, két öccsével a hétköznapok és az ünnepnapok is elég mozgalmasak voltak. De természetesen a nagyobb család is összejött ilyenkor, akárcsak az olyan kiemelt alkalmakkor, mint a szüret vagy a disznóvágás. A városvezető megjegyezte, a gyerekkori karácsonyok kapcsán még azok a telek is eszébe jutnak, amikor huzamosabb ideig volt sok hó, és amikor Balatonkenesén – merthogy hat éves korától ott laktak – rengeteget korcsolyáztak a befagyott tavon.

„Nagyon szerettem korcsolyázni, és iskolás koromban nagyon ritka volt az a tél, amikor ezt nem lehetett megtenni. Még arra is emlékszem, hogy amikor már Füredre jártam középiskolába, voltak olyan osztálytársaim, akik Almádiból vagy Alsóörsről korcsolyával jöttek gimibe, hiszen a part mellett gyorsan és ügyesen tudták abszolválni a relatív hosszú utat”.

Titkok és hagyományok

„Karácsonykor mindenkinek megvolt a szerepe, édesapám szerezte be a fát, illetve az egyéb szükséges dolgokat, édesanyám pedig természetesen a konyhában készülődött, aztán miután kiderült a titok, azután már mi is részt vettünk a tennivalókban, természetesen elsősorban édesapám oldalán, de én szerettem a konyhában is ügyeskedni” – meséli a városvezető, aki szerint a legjobb mégis az volt ebben az időszakban, hogy együtt lehetett a család. A szülei rengeteget dolgoztak, és ez egy olyan időszak volt, amikor közösen tudtak készülni az ünnepre.

Valahogy így van ez ma is az időközben háromgyermekes családapává vált Porga Gyulánál, azzal a különbséggel, hogy egyetemista lánya és fia, valamint középiskolás lánya máig ragaszkodnak a titokzatos varázslathoz, azaz ők legelőször szenteste a csengő hangjára látják csak meg a feldíszített karácsonyfát. „A gyerekeink nem vesznek részt az előkészületekben, és még ennyi idősen is nagy rácsodálkozással várják az ünnepet. Mi pedig az az igazság, hogy ezt szeretjük a feleségemmel, Rékával, hiszen valahol fiatalon tartja az embert, ha a gyerekei tudnak még gyerekek lenni”.

Karácsonykor mindig Porga Gyula feladata a halászlé elkészítése
Fotók: Nagy Lajos

Karácsony a konyhában

Porga Gyula beszélt arról is, hogy a szenteste tradicionális menüje náluk is a halászlé és a rántott hal, melyek közül az ő feladata elsősorban az előbbi elkészítése, de a főételeknél is szívesen közreműködik, és nemcsak karácsonykor. „Nálunk van egy kis zug a pincében, ami az én konyhám, ahol szabadon kibontakozhatok. De nem az a típusú férfiszakács vagyok, aki csak bizonyos ételeket főz meg, mint mondjuk a halászlé, a kocsonya vagy a vadpörkölt, hanem ha lencsefőzeléket kell csinálni, azt is örömmel teszem. A klasszikus, füstös, csípős ízvilágot nagyon kedvelem, imádom a lecsót, a halászlevet, a csülköt, de a pacalnak is nagy rajongója vagyok. Viszont nyitott vagyok az új ízekre, szeretek is kísérletezni velük, az olasz konyha egyszerűségét pedig kifejezetten kedvelem. Szerint mi jóval több halat fogyasztunk, mint általában a magyarok, és sok zöldséget is eszünk. Közel 54 évesen, olyan munkatempóval, amit én csinálok, fontos, hogy a nehezebb magyaros konyhát ellensúlyozza – ha úgy tetszik – egyfajta mediterrán étrend, de erre igazán a feleségem figyel. És fontos persze az is, ha a gyerekeink itthon vannak, hogy színesen táplálkozzunk, van úgy, hogy húst sem eszünk néhány napig. A nagyböjti időszakban egyébként sem eszem negyven napig húst, és nem esik nehezemre. Hajlamosak vagyunk teljesítmény próbákat állítani magunk elé, de próbálom ezt úgy felfogni, hogy ez nem teljesítménykényszer, hanem a szervezetünknek van erre böjtre szüksége. Kicsit megfontoltabb vagyok, lelassulok ilyenkor, tehát ott van mögötte egyfajta belső rendrakás is. Jobban figyelek magamra, a lelkemre, akárcsak ilyenkor, az adventi időszakban.”

Polgármesteri üzenet 2021 karácsonyán

Porga Gyula persze nemcsak a családjára, hanem tágabb közösségére is gondol az adventi időszakban, akiknek üzenetet is küldött: „Szeretném megköszönni mindenkinek az elmúlt másfél-két évet, mert nagyon komoly kihívások előtt álltunk, akár a családokra, akár a munkahelyekre gondolunk. És mi ezt egy erős közösségként tudtuk megélni, és amikor baj volt, vagy amikor segíteni kellett, akkor számíthattunk minden korosztályra, a vállalkozóinkra, civilszervezeteinkre. Szeretném megköszönni, hogy egy olyan városnak lehetek a polgármestere, amelyik, ha baj van, akkor így össze tud fogni. Egy ilyen nehéz időszakban, amikor egy vírus itt jár közöttünk, akkor ez a járvány próbára teszi a saját immunrendszerünket is, de a közösségünk immunrendszerét is, és ha innen közelítem, akkor ebben a lassan két évben a veszprémi közösség immunrendszere kiállta a próbát, és erősödött” – zárta a városvezető.

Wurmbrandt András