Sok elhalasztott „igen” is most hangzik el

Érdekes képet mutat a Központi Statisztikai Hivatal 2020-as évre vonatkozó, a házasságkötések számának alakulását bemutató táblázata: a pandémia, illetve az első hullám miatti általános karantén nem szegte kedvét a pároknak, összesen 67 300 házasságot kötöttek, ami mintegy kétezerrel több az amúgy is bezzegévként emlegetett 2019-nél. Azt egyelőre még nem tudni, hogy milyen számokat mutat majd a lagzik szempontjából az eleve hendikeppel induló 2021-es esztendő, de az biztos, hogy a korlátozó intézkedések május végi feloldása óta egymás után repülnek a magasba a menyasszonyi csokrok.

Mészáros Barbara esküvő­szervező szerint a házasodási kedv nem lankadt az idei korlátozások alatt sem. Ők leginkább azt tapasztalták, hogy a lagzi érdekében a párok eltolták a tavalyi esküvőjük dátumát idénre vagy 2022-re. Ez nyilván magával hozta azt is, hogy idén és jövőre megnőtt a lagzis esküvők száma – mutatott rá, majd hozzátette, azok, akik 2021 szeptembere és decembere közé tervezték a nagy napjukat, még némileg aggódnak egy esetleges lezárás miatt, de a 2022-es, 2023-as pároknál ez már nem jel­lemző.

Exkluzívtól a vámpírosig

Mészáros Barbara a járvány alatt új szolgáltatást indított Mini Esküvők címmel, amelyben a jogszabályokat betartva szervezett kis létszámú, mégis exkluzív esküvőket. Ahogy meséli, akkor sokan éltek ezzel a lehetőséggel, és úgy veszi észre, hogy egyre többen választják ezt az opciót a hivatalban megtartott szertartás vagy nagyobb lagzi helyett is. A kisebb létszámú esküvők tehát egyre népszerűbbek, hiszen megvan a maguk meghittsége és varázsa – jegyezte meg, de rögtön hozzátette, nagy általánosságban azért 100–200 fő közötti lakodalmakkal találkozik.

Az esküvőszervező a rendezvények stílusáról szólva kiemelte, azok meglehetősen sokszínűek a greenerytől a rusztikuson át a toszkánig. A párok általában már az elején tudják, hogy mit szeretnének, így ahhoz keresik a helyszínt, aztán a ruhát, az ételeket és a kiegészítőket. A leggyakoribb azonban, hogy természetközeli helyszínt választanak a házasulandók. Mészáros Barbara szerint a stílusok nem mennek ki a divatból, de mindig jön be egy-egy új, esetenként extrém kívánság is. Ilyen volt az a rendkívül látványos lagzi is, amelyen minden a vámpír tematikára épült.

Nem olcsó mulatság

Négy-öt éve egy átlagos esküvő kb. hárommillió forintba került, ma már inkább ötmillió forintról beszélhetünk – vette számba a szakember, aki szerint főként azok kérik esküvőszervező segítségét, akiknek nincs idejük vagy kellő ismeretük ezen a területen, és így időt és pénzt takaríthatnak meg. Egy szakember ugyanakkor biztosítja, hogy megbízható szolgáltatókkal szerződjenek a jegyesek, így elkerülhetők a kellemetlen meglepetések – hangsúlyozta.

Mészáros Barbara kiemelte, általában egy-másfél évvel korábban kezdődik meg a szervezés, így nem valószínű, hogy valaki idén nyárra vagy őszre keres még szolgáltatót, de ha így van, és még talál is szabad embert vagy helyet, valószínűleg kompromisszumot kell majd kötnie az elképzelései tekintetében.

Mindenki elkelt

A győri Achilles Park kedvelt esküvői helyszín egy tó partján, nádfedeles házikókkal, étteremmel. Az üzemeltető, Dimitriuné Varga Katalin érdeklődésünkre elmondta, erre az évre már nincsen szabad időpontjuk, az összes hétvégéjük le van foglalva. Hozzátette, a pandémia miatt elmaradt tavaszi esküvőket vasárnaponként, illetve a hétköznapokon pótolják be. Rámutatott, szerencsére minden elhalasztott esküvőt sikerült úgy átütemezni, hogy egyet sem mondtak le a párok. Az Achilles Park egyébként azonnal nyitott, amint lehetett, és ahogy az üzemeltető fogalmaz, egy meglehetősen húzós szezon közepén vannak.

Ahogy lehetett, azonnal beindult a szezon, aki tudta, május 29-én rögtön meg is tartotta az esküvőjét – mondta lapunknak Magyar Levente, aki Győrtől Budapesten át Egerig országszerte vállal esküvői fotózást. Hozzátette, júniusban rengeteg esküvő volt, volt, amikor pénteken, szombaton és vasárnap is dolgozott, de az egész nyárra ez a jellemző, október végéig sem neki, sem az ismerős kollégáinak nincs már szabad hétvégéje. Rámutatott, az ő megrendelői közül csak egy pár helyezte át az elmaradt tavaszi esküvőjét jövőre, a többiek mind találtak idén időpontot. A jövő évi naptár azonban egyelőre keveset mutat, a fotós szerint ez azért van, mert egyelőre bizonytalan, hogy mit enged majd meg a járványhelyzet.

MW/Wurmbrandt András