Védjük a méheket és együnk mézet!

Évek óta megállíthatatlannak tűnik a méhek pusztulása, ami fenyegetést jelent az egész emberiség számára. Mi magunk is tehetünk a méhekért, hogy biztosítva lehessen a Föld mintegy 250 ezer növényfajának beporzása. Védelmezzük őket és együnk minél több mézet az egészségünk megőrzéséért.

A méhek 150 millió éve készítenek mézet. Az egyetlen rovar a világon, amely emberi fogyasztásra alkalmas táplálékot állít elő. Szerencsénkre kétszer-háromszor több mézet termelnek, mint amennyire a kaptárnak szüksége van, ezt kihasználva már 4500 éve tart az ember méheket.

Az ember a felelős

Méhek, vagyis beporzók nélkül nem lesz működőképes bolygónk ökoszisztémája. Ha elpusztulnak a méhek, a növények kétharmada eltűnhet a Földről, ennek következtében kihalnak a velük táplálkozó állatok is, aztán a növényevőket fogyasztó ragadozók, és az emberi civilizációnk is veszélybe kerülhet az élelem hiánya nélkül. Felelősségünk védeni a méheket, saját jövőnk függ tőlük – mondta Vajda László, a Kisalföldi Méhészek Egyesületének elnöke. A mára veszélyeztetett faj pusztulásáért az ember a felelős, a mezőgazdaságban használt vegyszerek tizedelik a méheket, sokkal kevesebb a virágzó növény, így a méhek nem jutnak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz, és a betegségek ellen nem tudnak védekezni.

Szemléletváltásra van szükség

A virágos növények egy része csak virágport ad, más részük főleg nektárt ad, míg virágporban szegények, és vannak olyan virágzó növények, amelyek mindkettőben gazdagok. A mák virágjában például nincs nektár, de a méhek mégis járják, a bodzát pedig valamiért nem szeretik, azt más rovarok porozzák be. És ne felejtsük el a legfontosabbat, miközben ezek a rovarok intenzíven gyűjtik az élelmet jelentő nektárt, virágok százait, ezreit porozzák be. A porzórovarok eltűnésével pedig a méhek léptek elő a világ növényeinek fő beporzóivá. Szemléletváltásra is szükség van a méhekkel kapcsolatban, hiszen beporzóként a világ legfontosabb élőlényeivé váltak – ismertette Vajda László.

Méhbarát virágok

Hogyan védhetjük a méheket felelősséggel bíró laikusként? Aki teheti, ültessen virágot, a kertünkben, balkonunkon legyenek virágzó növények folyamatosan, a fűnyírást például időzítsük a gyep között növő lóhere virágzása utánra – javasolta a méhész elnök. Ha méhbarát virágokat ültetünk, az nagy segítség és a túlélést is jelentheti az éhes vagy kifáradt egyedeknek. A méhek elsősorban a nagy pollentartalmú virágokat szeretik, kedvelik a kék színt, ezért csalogató lehet számukra a búzavirág, levendula, őszirózsa. Érdemes gyógy- és fűszernövényeket is ültetni, mint a citromfű, cickafarkfű, zsálya, kakukkfű. Az illatos növények szintén segítenek nekik megtalálni a méhlegelőt. Kertészeti áruházakban kapható kifejezetten a méhek számára optimalizált, az egész vegetációs időszakban virágot adó magkeverék, és tavasszal időben vagyunk, hogy a magokat elültetve legyen őszig virágzó méhlegelőnk, amellyel máris sokat tettünk értük.

Készíthetünk méhecskehotelt a magányos méhfajoknak a biztonságos szaporodásra, nem kell hozzá más, mint egy farönk, amelybe lyukakat fúrunk. Ne használjunk méhekre veszélyes vegyszereket, vásárláskor részesítsük előnyben a magyar termelők helyben termesztett, szezonális gyümölcseit, zöldségeit és a természetesen a hazai mézet.

Ami pedig Vajda László szerint a legfontosabb, ne féljünk a méhektől, hagyjuk elszállni őket az útjukra. Csak az otthonukat védik, azaz a kaptárok közelében támadnak, amire a méhészek felirattal is figyelmeztetnek a kaptársorok közelében. Ne feledjük hát: Ha védjük a méheket, akkor óvjuk a természetet is! Ha sok mézet fogyasztunk, akkor védjük a saját egészségünket.

Minden napra egy kanálnyit!

Méhészként Vajda László azt javasolja, mindennap fogyasszunk mézet, a hazai termelőktől vett termékek kiváló minőségűek, ezzel pedig a méhészek munkáját és megélhetését támogatjuk. Az interneten annak is utánajárhatunk, mikor, mire, melyik mézfajtát vegyük-együk. Váltogassuk a mézfajtákat, ásványi anyagai, vitaminjai, enzimjei könnyen emészhetők, az egészségünkre jó hatással bírnak, de hővel ne rontsuk el a méz beltartalmi értékét, langyos teába tegyük. Sütés, főzés során a méz cukrai megmaradnak, ami egészséges a fehér cukorral ellentétben. Milyen a jó méz? Az elnök szerint minden természetes méz jó, a lényeg, hogy ne csak szezonálisan együk, hiszen kutatások alapján közel hetvenféle gyógy- és fiziológiai hatással bír.

MW/Szabó Csilla