Az alkotás számára létforma. Olyan személyiség, akit hajt az ösztön, hogy elmondhasson valamit. Verseskötetek, virtuális költemények és műfordítások kerültek ki a műhelyéből. Fenyvesi Ottót, lapunk korábbi felelős szerkesztőjét mindig a világ összefüggései érdekelték. Nemrég ment nyugdíjba az MTA Észak-dunántúli Regionális Központjából, ahol titkárként dolgozott. A szerb-horvát háború miatt költözött városunkba, de már Lovason él, ahol elárulta: neki a magyar nyelv és a könyvei jelentik az igazi otthont.
Nem olyan hosszú az út Lovasig, hogy számba vehessem a közösen megélt élményeinket. Hajdanán két szerkesztőségben is munkálkodtunk, már az első szárnypróbálgatásaimnál ott volt, s mivel a fiatal társaimmal tudtuk, hogy „a bőrkabátos krapek nagy koponya”, adtunk a szavára. Nem beszélt sokat, pláne feleslegesen, kicsit olyan magának való, magányosnak tűnő alkotó volt. A főnök-beosztott viszonyból hamar barátság lett, de nem csak én kedveltem, hanem mindnyájan. Szép lassan jöttek az általa „összegründolt” vasárnapi kosárlabdacsaták, az anyagleadások utáni sztorik a számára oly’ kedves Délvidékről, de a kerti partijai, a pulija és a Renault négyese is itt van előttem. Máskor Zágrábba csaltuk el egy kézilabdaderbire, mondván, legyen az idegenvezetőnk (…persze, előtte megkóstoltatta velünk a bureket, a csevapcsicsát), és ha arról volt szó, örömest tolmácsolt is, idővel talán sértésnek is vette volna, ha nem hívom magammal egy Zlatko Saracevic-interjúra.
Hadban állt a világgal
Ki gondolná, hogy hároméves koráig nem szólalt meg, aztán a néma gunarasi gyereknek hitt Fenyvesi Ottó rajongani kezdett a képregényekért, később focizott és kosárlabdázott, míg kamaszként rockzenész szeretett volna lenni. A tizenéves topolyai diákot nem elsősorban az irodalom, hanem a virtuális művészetek érdekelték. Filmrendezőnek készült, nem akart irodalmár lenni, azzal csak huszonévesen kezdett el foglalkozni. Egyetemista volt, mikor 1975-ben bekerült a legendás vajdasági lap, az Új Symposion szerkesztőségébe. A tevékenységüket övezte a politikai ellenzékiség gyanúja („…időnként bögyében voltunk az elvtársaknak” – jegyzi meg mosolyogva), az egyik verse, az Orgia Mechanika 1981-ben fenn is akadt a nyomdájuk cenzúráján. Közvádló elé akarták állítani. A pártbizottsági ülésen napirendi pont volt a személye, majd betiltották a szerkesztőségüket. Ezt követően, 1983-tól hátat fordított a művészet elméleti kérdéseinek és belevetette magát a rock and rollba és a neoizmusba. Később az újvidéki rádióban, illetve újságíróként és rendezőasszisztensként az ottani televízióban dolgozott. Közben a Képes Ifjúság című hetilap rockzenei rovatát is szerkesztette, különböző álnevek alatt – mint Koko Kommandó és Rudi Radiátor – publikált. A rádióban tizenöt évig volt lemezlovas, ám irodalmi műsorokat is jegyzett. Egykori DJ-ként merőben más zenéket játszott a hallgatóságnak, mint ami akkortájt megszokott volt, rockot, punkot és alternatívokat „küldött” feléjük. Nemcsak vajdaságiak hallgatták a Hangverem, a Maximum Rock and Roll és a Zenei kaland című műsorait, hanem szerbek és horvátok is, mi több, a magyarországi – hazánkban abban az időben tiltott és üldözött – alternatív zenéket is ő játszotta először a rádióban. Nem túlzás, legendaként élt a hazájában.
– A nemzedékem a szabadságvágyat és a progresszivitást tűzte a zászlajára. Ha az embert korlátozzák a szabadságában, próbál kitörni belőle. Mindig igyekeztem követni az új zenei jelenségeket, és azok mögött kerestem némi progresszivitást. Idővel az irodalmi szövegeimet is megfertőzte ez a „vírus”. Hadban álltam a világgal, de mikor Veszprémben telepedtünk le, átértékelődtek bennem a dolgok: véget ért a lázadás korszaka – mondja kertjükben ülve, a limonádéját kevergetve.
Veszprém lett az új otthona
Fenyvesi Ottó nem akart eljönni a Vajdaságból – ott voltak a gyökerei, ott nősült meg, ott születtek a gyermekei és a munkássága is ott bontakozott ki –, ám Vukovár 1991-es ostromakor elhagyta az országot. Azt tervezte, hogy a kedvenc országába, Hollandiába megy, s ott teremt majd a családjának egzisztenciát, mégis Veszprém lett az a hely, amely befogadta őket. Pedig az egykori gimnáziumi tanára előkészítette neki a terepet, már leendő lakásukat nézegették Groningenben, aztán mégsem lett semmi a dologból – az induló Új Hírek hazánkban tartotta. A királynék városában új otthonra talált, megszerette a lakóhelyünket és tisztelte annak hagyományait is. Mint meséli: november 6-án lépte át a jugoszláv határt. A családja még ott maradt, majd miután a felesége elrendezte a szükséges dolgokat, fél év múlva, a gyerekekkel együtt követték. Addig a családfő egy cholnokyvárosi lakásban élt, ahol egy asztal, egy szék és egy matrac volt a földön.
– Sokáig egy idegen ország valóságában éltem magyarként, ha úgy tetszik: csak szülőföldem volt, hazám nem létezett. Végül megszakítottam vele a diplomáciai viszonyomat. Veszprém először Cholnoky Viktort és Lászlót jelentette nekem, mert az egyetemi tanárom remek előadásokat tartott róluk, a diplomamunkám is belőlük fakadt. A bácskai síkság után egy csodás bakonyi-balatoni tájra kerültünk. Bevallom, a rendszerváltozás előtt nem jöttem volna Magyarországra, amely egy orosz csapatok által megszállt terület volt. Aztán a délszláv birodalom felbomlásakor, az első fegyveres konfliktusok után új hazát kerestünk magunknak. A döntésünket megkönnyítette a veszprémi önkormányzat akkori vezetésének elhatározása, miszerint befogadnak határon túli értelmiségieket.
Először az Új Hírek munkatársa, majd a Tapolcai Újság, a Veszprémi Vasárnap és a tapolcai televízió főszerkesztője, igazgatója lett. Később a Palotai Hírnököt és a várpalotai televíziót dirigálta, azonban 1995-től 2002-ig lapunk, a Veszprémi 7 Nap első felelős szerkesztője is volt. Közben egy torontói intézettől ösztöndíjat kapott, belekóstolt Amerikába is, de nem értette meg a logikáját, az ottani – minden a pénzről szóló – szemléletet. Ezen útja után írta meg az Amerikai improvizációk című versciklusát, ami az egyik leghíresebb kötete A Káosz angyalai és a Minimum Rock and Roll mellett. Az ezredfordulón a veszprémi Vár Ucca Műhely irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője, majd két év múlva a helyi akadémiai bizottság titkára lett; utóbbi minőségében konferenciák, értekezletek és előadások szervezésével foglalkozott.
– Az ember kíváncsi és kételkedő lény, válaszokat keres az élet kis és nagy kérdéseire. Ebben segít a tudomány – teszi hozzá. Aztán büszkén folytatja, hogy a Vár Ucca Műhelyben sok fiatal szerzőt indítottak el a pályán, a tehetségek kéziratát ők közlik először. Fenyvesi Ottó rendre törődik az irodalmi utánpótlás-neveléssel, nem véletlen, hogy sokan mentorként és példaképként tekintenek rá. Mindeközben a munkatársaival a környező országok szellemi életére is figyelnek. A feleségével hat éve Lovasra költöztek, most éppen ez a hely számít az otthonuknak. – De csak azért, mert itt van a többezres könyv- és bakelitlemez-gyűjteményem. Az ittlétük értelemmel és szellemmel kitöltött otthont jelent nekünk. Gyere, megmutatom neked! – s már vezet is körbe a házban, ahol fertályóra múlva értésemre adja, hogy az érdeklődése a 80-as években ösztönösen fordult a kollázsszerű világfelfogás felé, ami idővel a költészetét is áthatotta. Először csak a napilapok érdekesebb főcímeit vágta ki, s mikor azokat egymás mellé tette, akkor fedezte fel a bennük rejlő lehetőségeket. A nemzedékek közötti szellemi összekötőember hat éve nem készít ilyen kollázsokat, inkább verseket és esszéket ír, valamint műveket fordít.
Méltóságteljes túlélés
– A költészet számomra a méltóságteljes túlélés lehetőségét rejti magában. Semmi sem tudja annyira kifejezni az emberi lét lényegét, mint egy költemény. Sajnos szűkül az értelmes irodalmat olvasó réteg. Pedig fontos lenne, hogy az új nemzedék képviselői gondolkodó egyedek maradjanak, kritikusan viszonyuljanak a valósághoz. Fokozatosan az értelem elvesztése felé haladunk, miközben betemet minket az információk sokasága. A virtuális világ megváltoztatta az olvasást és az írásmódot, ami hatással van az elmélyülés élményére. A mai művészetet is az üzleti szemlélet hatja át, ám én nem akarok ennek megfelelni. Elsősorban a mindennapi érzelmek és életünk rezdülései érdekelnek – nyomatékosítja.
A szubkultúrák után kutató polihisztor úgy véli, hogy az ember alkotó lény, nem tud hát úgy élni, hogy ne fejezhesse ki magát. Az alkotás közben inkább az ösztönei, a megérzései vezérlik. A jövőben is több könyvet tenne le az asztalra. A szorgalma, az asztalfiókból elővett kicsi füzetei arról árulkodnak, hogy találkozhatunk még prózaköteteivel és versciklusaival. Elárulta, hogy többek között készülőfélben van egy gyerekeknek szánt verseskötete, aztán dolgozik a Veszprémi történetek című könyvén, ami városunk jellegzetes figuráit is bemutatja. Egy másik kiadványban délvidéki eseményekről számol majd be, egy megint másikban pedig a macedón, bosnyák és albán naplójegyzeteit foglalja össze. A napokban jelenik meg a Paloznak Overdrive című munkája, ami az elmúlt években írott verseit tartalmazza. Ebből is kitűnik: az alkotás számára nyugdíjasként is létforma.
– Mindig izgatott a világ sorsa, érdekelt a sokszínűsége. A világ felderítése is izgalmas és hasznos, de önmagunk megismerése a legnagyobb kaland. Hiszem, hogy értelmesen, alkotó módon, a mélységeket megtapasztalva kell élnünk.
Király Ferenc