Mancsszőrvágás, kóctalanítás, balzsamos fürdés

Van tennivalója télen is bőven a gazdiknak és kutyaápolással foglalkozó szakembereknek, ha a házi kedvenceknek fényes, csomómentes bundát szeretnének biztosítani. Ideje van a kóctalanításnak, gubancszelídítésnek, balzsamos fürdetésnek Szemerédi Eszter kutyakozmetikus szerint, és ne felejtsük el a karmokat, szemeket és füleket sem, hogy kutyusunk bent a lakásban vagy kint az udvaron, alvás, séta vagy játék közben is jól érezze magát.

MW/Szabó Csilla – A sárral, hóval, latyakkal fedett, netán sóval szórt utak vagy kertek piszkos és elhanyagolt szőrzetet, sérült talpakat, a kevesebb mozgás miatt pedig megnőtt karmokat okozhatnak a kutyusoknál. Tartsuk szem előtt, hogy annak a kutyabundának, ami igényli a rendszeres karbantartást, mindegy, hogy éppen milyen évszak van. A kutyakozmetika tehát nem évszakfüggő, télen a hosszabbra hagyott bunda esetleg előnyösebb, amelyet még inkább ápolni szükséges. Tények és tévhitek is bőven akadnak a mostani időszakra vonatkozóan a szőrápolásban, ezeket vettük sorra Szemerédi Eszter kutyakozmetikussal. A gondos gazdinak fontos a kedvence szépsége és jó közérzete, óvni, gondozni kell őket, mert megérdemlik. Alice Hoffmann amerikai írónő szerint a kutya gazdájának társa akar lenni, ebben talál magára; ez a kutyalét lényege.

A hosszúra nőtt, de ápolatlan szőr nem védi meg a kutyákat a hidegben a megfázástól, a külső hatásoktól. Ha a bunda túl hosszú, csomós, nedves, nem biztosítja a test hőszigetelését, a házi kedvenc nemcsak hogy kellemetlenül érzi magát a csomók miatt, de fázhat is, és mindemellett megnő a fertőzések, bőrgyulladások kockázata is, ezért kell még inkább gondoskodni a megfelelő ápolásról.

„Félkutyányi szőrcsomó” ellen rendszeres fésülés

Fésülni kell a kutya szőrét hosszúságtól függetlenül is, hiszen a rendszeres átfésülés segíti a bőr természetes olajainak eloszlását a testén. Ha nem így járunk el, a kutyus esetében is szembesülhetünk a száraz, irritált bőr okozta kellemetlenségekkel, főleg a lakásban tartott egyedeknél a fűtési szezon ideje alatt. Az „ázott kutyaszagot” és „félkutyányi” szőrcsomókat is elűzhetjük, ha a fajta igényeinek megfelelő gyakorisággal és módszerrel gondosan átfésüljük, átfésültetjük kisállatunk bundáját.

Télvíz idején az állatok kevésbé aktívak is lehetnek, ami nem jelenti azt, hogy a fürdetés ráér tavaszig. A lakásban élő egyedeket ugyanolyan gyakorisággal érdemes fürdetni, mint más évszakokban, fontos, hogy a szőrzetének megfelelő, jó minőségű sampont és szükség esetén balzsamot is használjunk, a hideg miatt kiemelten kell figyelni a szárításra is. Kinti háziállat esetében körültekintően járjunk el a fürdetés idejének kiválasztásánál, ha nincs lehetőségünk alaposan megszárítani a szőrt és a házőrzőnk nem tud meleg helyre húzódni a művelet elvégzése után, célszerű és nem szégyen kutyakozmetikus segítségét igénybe venni. A szakember szerint a benn tartott ebeknél a két-három havonta történő kozmetikázás megfelelő, persze kutyafüggő, melyiknek milyen gyakran van szüksége rá.

Tekintettel arra, hogy a különféle fajták eltérő szőrtípusokkal rendelkeznek, tisztában kell lennie a gazdinak, hogy milyen bőr- és szőrápolási szükségletei vannak, lesznek házi kedvencének. Ahhoz igazodva kell a szükséges eszközöket beszerezni és felkészülni az alapos fürdőszoba-takarításra is. Különösen körültekintőnek kell lenni a göndör és a természetes hosszú szőrű fajták ellátása során, ugyanis, ha nem gubanctalanítunk, fésülés nélkül nemsokára egybefüggő „filcsubát” kapunk, amely a mozgásban is akadályozza az ebet. Ettől a „nemezkabáttól” fájdalommentesen csak a szőrzet rövidebbre nyírásával tudjuk kutyusunkat megszabadítani. Szemerédi Eszter elmondta, „nagy gubanc” esetén ne latolgassunk, a kutyakozmetikus segítségével a lehető legkevesebb stresszt, fájdalmat és a viselhető bunda végeredményét biztosíthatjuk, amelyért a házi kedvenc hálás lesz.

Szőrösödő talpak, hosszabb körmök

A talppárnák közötti szőr gyorsan hosszúra nő, egyes fajtáknál fokozottan csomósodik is, ezért azt gondosan és időközönként nyírni kell. (Például a benti kutyák könnyen elcsúszhatnak a szőrös talpakon, sokáig nedves marad, sérüléseknél könnyen elfertőződhet.) A szakember viccesen foglalta össze, miszerint a kedvencünk fél Alpoknyi havat, negyed jéghegyet, sok sót és féltüzépnyi kavicsot képes összegyűjteni magán, nem beszélve a ragadós egyéb szennyeződésekről, amelyek kellemetlenné teszi a sétákat az állat számára és a gazdinak sem esik jól mindig a lakásban való „nyomeltakarítás”.

Télen még nagyobb gondot kell fordítani a karmok ápolására, hasonló nehézséget okozhatnak, mint a túlnőtt szőr a mancsokon és deformálhatják a kutyus lábát, ízületeit. Ha az állat kevesebbet mozog télen, karmai kevésbé kopnak, könnyen beszakadhatnak, ezért rendszeresen ellenőrizni kell a mancsok állapotát, amelyet a só is kimarhat havas idő esetén.

Fülek, fogak, szemek

A popsikörnyék nyírása és esetlegesen a bűzmirigy ürítése ebben az évszakban is elengedhetetlen. A fülekbe is könnyen belenő a szőrzet, ami gyulladáshoz vezethet, valamint figyeljünk a szemkörnyék gondozására. A fogkőeltávolítás évszaktól függetlenül fontos, hiszen a tápok és préselt jutalomfalatok miatt a fogakon megmarad a lepedék, amely fogkövet okoz. A fogkő pedig ínygyulladáshoz és akár a fogak elvesztéséhez vezethet. Nem beszélve a nem éppen ibolyaillatú leheletről. Marhalábszárcsont, esetenként száraz kenyér héja jó lepedékeltávolító, valamint a funkcionális fogtisztító jutalomfalatok, de a kutyakozmetikákban is lehetőség van már a fájdalom- és altatásmentes ultrahangos fogkőeltávolításra.