Egy időben dirigálhatta városunk férfi és női kosárlabdacsapatát az élvonalban, ilyen hőstettel azóta sem büszkélkedhet szakember hazánkban. A megyeszékhelyünkre hajdan tanárként érkezett Petőfi Lajos közel négy évtizedet dolgozott a helyi kosárlabdaéletben, így a sportág veszprémi történelmének emblematikus alakja lett. Mindig igyekezett mindenből és mindenkiből kihozni a maximumot. Tavaly nyugdíjba ment és Ranolder-díjat kapott.Király Ferenc – Nem is tagadhatná, hiányoznak neki a mérkőzések, a tanítványok, a kollégák, ám még a játékszer és a tornaterem is. Közel fél évszázadot tevékenykedett trénerként, és miként a pálya szélén, úgy a tanintézmények falai között is azon volt, hogy a rájuk váró teendőkből a legtöbbet, a fiatalokból pedig a legjobbat hozza ki. – Mikor felhagytam az edzősködéssel és a tanítással, új szakaszba lépett az életem. Bevallom, még ma sem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a mindennapjaim munka nélkül telnek; én mindig a sportban leledztem – húzta alá balatonalmádi otthonukban. Mint értésünkre adta: ősz óta lelassultak a napjai, igaz, a lábát nem csak a fékpedálon tartja: a temérdek szabadidejében tartalmas tóparti sétákat tesz, a testét könnyed kocogásokkal és súlyzós gyakorlásokkal tartja karban. Ám legnagyobb örömére az szolgál, ha az egyéves unokájával, Ábellel időzhet. – Számomra mérhetetlen boldogság, ha vele lehetek – árulta el, majd összegyűjtöttük színes karrierjének legfontosabb állomásait.
Ifiválogatott és NB I
Petőfi Lajos célkeresztjében mintegy hatvan évig a kosárlabda volt. A sportággal nagykanizsai gyermekként ismerkedett meg, lévén, a tornatanára kosárlabdaedző is volt. Még nem járta ki az általános iskolát, de – tehetséges nebulóként – már az ottani felnőttkeret tagjaival dobálhatott a palánkra. Később meghívták az ifjúsági válogatottba, majd miután pontot tett a középiskolai tanulmányaira, jelentkezett a Pécsi Tanárképző Főiskola testnevelés-biológia szakára. Egy idény erejéig az NB II-ben pattogtatott, aztán elfogadta az NB I-es Pécsi VSK invitálását. Első élvonalbeli csatáját éppen a veszprémiek ellen vívta – a naptárak 1970-et mutattak –, a kezdő ötös tagjaként tizennyolc pontot hintett a későbbi kenyéradójának. A legjobbaknál középcsapatnak tartott vasutasoknál három szezont húzott le, s noha jól érezte magát náluk, a székesfehérvári Videoton ajánlatára nem mondhatott nemet. – Fájó szívvel, de 1972-ben elköszöntem a mecsekaljaiaktól, mivel a Fejér megyeiek lakást és állást is kínáltak. Ott szintén három évet töltöttem, s közben a Testnevelési Főiskolán szakedzői diplomát szereztem. Még aktív játékosuk voltam, mikor 1974-ben Nagykanizsára kerültem, a MÁV NTE női együttesének szakvezetője lettem. Jóllehet a két város között ingáztam, a hölgyekkel bajnokságot nyertünk és jegyet váltottunk az első osztályba. Emiatt kértem a Videoton elöljáróit, hogy engedjenek el az ugyancsak fehérvári Építőkhöz, ahol civil állásom is lehetett volna. Ehhez ők nem járultak hozzá, így egy évet kihagytam. Hamarosan a kanizsai hölgykoszorúval kiharcoltuk az NB I-ben maradást.
Tanítás és edzősködés
A fehérvári Építőkben 1977-ben fejezte be a pályafutását, majd a következő évben már az NB II-es BVTC játékos-edzője volt. Pedig Sopronból, Paksról és Zalaegerszegről is hívták, mi több, a „tévégyáriak” is foglalkoztatták volna edzőként. A királynék városába már feleségével, Zsuzsa asszonnyal érkezett. Veszprémbe az a Sipőcz József hívta, akivel együtt végezték a TF tanári kiegészítő szakát. Tetszett neki, hogy az egyetemen oktathatott és szakvezetőként is dolgozhatott. Akkortájt az NB II-es Veszprémi Volán női körével, akiket a kiesés réme fenyegetett. Először „csak” bennmaradtak a ligában, aztán nyolcadikak lettek, míg 1981-ben bajnokként feljutottak az első osztályba. A férfiakkal a következő kiírásban kiestek az NB I-ből, majd visszakerültek, hogy aztán újra elköszönjenek a legjobbaktól. Hovatovább amatőrként sportoló játékosaira bízta, hogy ott legyenek-e az élvonalban, mert vázolta nekik, hogy a játékoskeretük megerősítésére nincs anyagi fedezet. A kosarasok nem hátráltak meg a kihívástól, úgy voltak vele: lehet, hogy nem lesz több esélyük az NB I-ben vitézkedni.
Az egyetemen dolgozott, mikor 1988-ban Siófokra került, ahol harmadik évadja végén elsők lettek és felkerültek az NB I-be. Harminc éve tért vissza Veszprémbe, s bár 1993-ban kivívták az NB I-be jutást, pénzügyi megfontolásból nem vállalták a megmérettetést. Egy év múlva újra aranyérem került a nyakukba és akkor már nem volt akadálya a feljutásnak. Idővel a Csopak Rt., majd a VESC színeiben jeleskedtek, s többször is közel voltak az első helyhez. 1997-ben a fiát, Áront is a felnőttcsapatban tudhatta, s négy évvel később például egymás ellen viaskodtak egy PVSK–VESC derbin. Petőfi Lajos 2002-ben ismét Székesfehérvár felé vette az irányt, ahol a Fejér Kosársuli serdülő lány-, valamint az NB I/B-s Kodolányi Főiskola női csapatát terelgethette. Később dolgozott a Dávid Kornél Akadémiánál is, majd – hat fehérvári év után – Naményi Miklós hívó szavára visszajött városunkba. Akkor alakult meg a Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület. Szinte a semmiből teremtették meg annak alapjait, hogy a sportág népszerűsítése érdekében játékszert adjanak a kosárlabdát kedvelő gyerekek kezébe.
Jó hangulat és fegyelem
– Tanárként mindig azon voltam, hogy fegyelmet teremtsek, a jó hangulatot pedig fenntartsam a diákjaim körében. Ez volt a mindenkori együttműködésünk alapja – jegyezte meg. A Ranolder-díjat az oktatás-nevelés területén végzett színvonalas szakmai munkájának elismeréseként kapta. Személyére a munkatársai, a felettesei tettek javaslatot. Azok, akik szerinte leginkább meg tudják ítélni a munkáját. – Veszprémben minden eredményért meg kellett küzdenünk, ám csak elvétve dolgozhattam igazán optimális feltételek között. Úgy vélem, időben fordítottam hátat a pályának: nem akartam úgy lezárni ezt a szép történetet, hogy hibákat követek el vagy hogy nincs kedvem tanítani és edzést tartani. Jó érzés, hogy mindig azzal foglalkozhattam, amit szeretek, ráadásul egy kicsit talán még értettem is hozzá.