2021. 01. 22. – Az első szabad szellemű művészeti társaság, a Veszprémi Művész Céh 1989-ben alakult meg a megyében élő képző- és iparművészek, művészeti írók és művészbarátok tevékenységének támogatásra. A lelkes művészi társaság számos sikeres kiállítást szervezett azóta, ahol bemutatkozhattak a tehetségek. A céh nemrégiben Gizella-díjat vehetett át Veszprém városától a szellemi, művészeti, épített környezeti értékeinek létrehozásáért és megőrzéséért végzett kimagasló munkája elismeréseként.
EN – Hivatásos művészek alapították, tagjai festők, szobrászok, keramikus, bútortervező és textiltervező iparművészek, restaurátorok, valamint fotóművészek, szakírók és irodalmárok. Bár a céh tagjai külön-külön más-más módon láttatják a valóságot, mégis alkotótársak, művészetük rendkívül sokszínű, egymás kollégái, nem kritikusai. A céh elnevezés elsősorban hagyományőrzést jelent, a szépművészetek mesterségének tiszteletét és vállalt veszprémiséget.
Eltérő áramlatok
Jellemző a céh művészeti stílusára az eltérő áramlatokhoz való igazodás, az eltérő irányzatok együttes jelenléte, békés egymás mellett élése. Alapvető céljuk a művészeti tevékenység elősegítése Veszprém megyében élő és alkotó képző- és iparművészek, fotóművészek, írók és művészbarátok számára, így biztosítva saját maguk számára is egy érdekvédelmi tevékenységet.
A szervezet úgy jött létre, hogy több budapesti képzőművész, szobrász, festő, mint Raffay Béla vagy Somogyi Győzőék telepedett le a Balaton-felvidéken, főként Salföldön, és keresték a kapcsolatot a helyi művészekkel, mint a Felhősi család, Bokrosék, vagy Udvardi Erzsébet. Kezdetben baráti társaságként működtek, ismerkedtek, keresték a helyüket, később pedig hivatalossá tették a csoportosulásukat, mert volt egy olyan vágyuk, hogy a bürokratikus, budapesti művészeti életet kimozdítsák és a vidéki élet fontosságát hangsúlyozzák. Büszkék voltak, hogy megérezve egy szabadabb szellemet, illetve kihasználva azt a tétovaságot, ami a rendszerváltás előtt tapasztalható volt a művészeti életben, egy teljesen független művészeti társaságot hoztak létre az országban elsőként, 1989-ben. Később Erdélyből is csatlakoztak kvalitásos művészek, mint Kádár Tibor, Kiss Miklós üvegtervező, Katona György, Dienes Attila, a Lugossy család, és őket is beszippantotta a céh.
A céh leglátványosabb tevékenysége a közös kiállításokban ragadható meg, de szívesen fedeznek fel új tehetségeket, számos kiadványt elkészítettek, adtak ki újságot, sőt még egyetemi képzést is próbáltak indítani. Ezekkel nem csupán Veszprém megyében, de az ország számtalan településén, sőt több alkalommal külföldön is találkozhattak a vizuális kultúra iránt érdeklődők.
A Veszprémi Művész Céh kollektív, közösségteremtő és a közösséget szolgáló tevékenységével már három évtizede aktívan járul hozzá Veszprém városának kulturális, művészeti életéhez és értékeinek megjelenítéséhez, közvetítéséhez. Kezdetben 10–20 művész csatlakozott, de volt 60 fő fölötti is a létszám, jelenleg pedig 40 taggal működik a céh, de próbálnak új tagokat, fiatalokat toborzni az egyesületbe. A területi elvű szakmai és baráti társaság történetének több mint 30 éve alatt összesen 85 festő-, grafikus-, szobrász-, keramikus-, fotó-, képzőművész, valamint bútortervező, porcelántervező, textiltervező iparművész vett részt a közösség életében.
Létrehoztak nagy katalógusokat
Budapesten és külföldön is nagyon gyakran állítottak ki a tagok, és több nagy katalógust is sikerült létrehozni – mesél a művészeti egyesület első éveiről Kulcsár Ágnes, a Veszprémi Művész Céh céhmestere aki az elmúlt 15–20 évben céhtitkárként is dolgozott Kovács Endre, majd Veszeli Lajos elnöksége idején, négy éve pedig már ő vezeti a céhet.
– Ezekre az időkre visszatekintve a legnagyobb állomások egyike volt az 1998-ban rendezett országos pályázat és kiállítás az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. Az utóbbi évek eseményei közül pedig kiemelhető a Hangvillában 2014-ben rendezett nagyszabású kiállításunk, illetve 2019 decemberében nyílt meg a 30 éves jubileumi kiállításunk a veszprémi vár három kiállítótermében, ahova meghívtuk a korábbi céhtagokat, tárlatvezetéseket tartottunk és kiadtunk egy 120 oldalas, színes és tartalmas katalógust is, amelyben minden tag bemutatkozhatott. Négy-öt katalógus jelent meg eddig a céh kiadásában, korábban pedig újságot is készítettek a tagok. Lehetőségeinkhez, pályázati forrásainkhoz, támogatásaink mértékéhez képest igyekszünk hírt adni magunkról. Az elnyert támogatások felhasználásával a lelkesedés és a tagok munkája viszi előre a csoportot – mondja Kulcsár Ágnes céhmester.
Rendszeres támogatás nélkül nehezen terveznek előre, most például Dunaszerdahelyen, a Magyar Kortárs Galériában szeretnének kiállítás szervezni, de forrás nélkül ez lehetetlen. – Szerencsénk volt, mert tavaly több tárlatot is megtarthattunk, a jubileumi kiállításunk még a vírus okozta korlátozások előtt, március elején zárult. A paloznaki önkormányzat támogatásának köszönhetően nyáron a paloznaki közösségi házban két kamarakiállítást, majd a balatonfüredi Kisfaludy Galériában a Mesterem nyomán című kiállításunkat még a második hullám előtt sikerült megrendeznünk – idézi a koronavírus előtti időszakot.
– Vannak hosszabb távú terveink, olyanok amelyek nagyobb közönséget érdekelhetnek. Mivel nincs infrastruktúránk, így a Művészetek Házával szeretnénk közösen dolgozni a megvalósításon, de azért egyedül is igyekszünk véghezvinni az elképzeléseinket.
Szélesebb rétegekhez szólnak
Természetesen nemcsak kiállításokat tervezünk, hiszen az csak egy adott közönségnek szól, hanem szélesebb rétegeket kívánunk megszólítani. Egy előadás-sorozatot szeretnénk, ahol egy-egy képzőművész mutatkozna be irodalommal, zenével, filmmel, élő szóban, prezentációval, lazább, kötetlenebb formában. A nagy kiállításunkon óriási sikere volt azoknak a tárlatvezetéseknek, ahol a művészek maguk mutatták be saját munkájukat, mert a látogatók így nemcsak a művet látták, hanem az embert is mögötte.
A képzőművészet megbecsültsége nincs a helyén manapság. Az utca emberét megszólítva könnyen sorolnának fel magyar, akár veszprémi zenészeket, de festőket nem sokan tudnának megnevezni. – Azért örültünk nagyon a Gizella-díjnak, mert ez nemcsak nekünk, a Veszprémi Művész Céh tagjainak szól, hanem felhívja a figyelmet arra, hogy a városban és a környéken neves, nagyobb figyelmet érdemlő művészek is élnek – mondta Kulcsár Ágnes.