Megvan bennük a tűz

2021. 01. 22 – A sportág szeretete inspirálja őket, próbálnak is azzal azonosulni. Az elhivatottságuk példaként állítható, érthető, hogy az értő szemek komoly fejlődési potenciált látnak bennük. Noha a 14 éves Réka, a két évvel fiatalabb Olivér és a 10 esztendős Kyra az elmúlt években majd’ 200 érmet nyert, a szüleik szerint az a legfontosabb: a cselgáncs arra tanítja őket, hogy jobb emberekké váljanak.Király Ferenc – Gyulafirátót egyik új szegletének kis utcájában állítom le az autómat, a házban már várnak a gyerekek, az időnként dódzsóként (japán harcművészeteknél az edzőtermet jelenti) is funkcionáló nappaliban gondosan kikészítették a rövid – ám annál tartalmasabb – karrierjük során elhódított serlegeket és érmeket. A kanapén egy gombostűt sem tudnék leejteni a relikviák tengerében, de a Kertai családban ismerik a receptjét, hogy lehet valakiből jó sportolót faragni.

Szerelem első látásra

– Hajdanán futballoztam, a helyi Volánban, majd a BVTC-ben. Jóllehet nem voltam ügyetlen, idejekorán sport­ágat váltottam, mert nem kultiváltam, hogy az edzőnk egy vereségnél a teljes gárdát leteremtette, miközben az ominózus zakóért az egyik hátvédünk és a kapusunk volt hibáztatható – emlékezett vissza az édesapa, Kertai Gábor, aki a mezét hamarosan judogira cserélte, ahol aztán a dicsőséget és a bukást is az ő számlájára írták. – Testvéreimmel az egykori Bem iskola pályáján fociztunk, mikor esténként cselgáncsozók „költöztek” az ottani tornaterembe. Később a bátyáimmal, Robival és Zsoltival bekopogtunk hozzájuk, és a találkozás szerelem volt első látásra. Károlyi Gábor edző irányítása mellett a sikerek is hamar rám köszöntek, néhány hónap múlva második lettem a területi bajnokságon. Először 14 évet töltöttem a tatamin, voltam a VLTC és az Ajkai Hungalu SK igazoltja, de ami fontosabb: a korosztályos bajnokságokról éremmel tértem haza, és külföldi eseményeken is indultam. Ám a sportból nem tudtam megélni, 1992-ben el kellett mennem dolgozni, pénzt keresni. A cselgáncstól viszont nem szakadtam el, itt-ott rendre edzettem, most pedig az ajkai FT DJC edzője vagyok.
Az apa öt éve mindhárom csemetéjét elvitte egy dzsúdóedzésre, hogy a kicsik is lássák: a családfőnek mi adott egykoron oly’ sok örömöt. A vér esetükben sem vált vízzé, az akkor kilenc-, hét- és ötéves utódok másnap azzal nyaggatták, hogy mikor mennek újra a „fehér köpenyesek” közé. A gyors diadalok őket sem kerülték el, az év végi Mikulás-kupát mindnyájan megnyerték. Azóta több megyei műhelyben megfordultak, majd – apjukat követve – jelenleg az ajkai klubot erősítik.
Réka, a Noszlopy gimnázium diákja ezen tanévtől az ifjúságiak – azon belül is a –63 kilósok – között verseng. A korosztályos ob-kon többször volt pontszerző, az eddigi hazai és nemzetközi vetélkedésein pedig 37 arany-, 18 ezüst- és 16 bronzérmet szerzett. Érdekes, az ütközetein jobban teljesít, mint a tréningjeiken. Már az elején tetszett neki a sportág szellemisége, hogy ott annyi mindenre kell odafigyelni, nincs két ugyanolyan mérkőzés.

„Lehetne nagyobb az arcom”

– A legutóbbi fináléimban és elődöntőimben kicsit megtorpantam, az első és a harmadik helyek elkerültek, igaz, a kiegyenlített mezőnyben könnyebb hibázni. Nem szabadna éreznem, hogy van veszítenivalóm, ráadásul izgulós típus is vagyok. Ha felszökik az adrenalin­szintem, ritkábban hallom meg a szőnyeg széléről érkező intelmeket – vallotta be a súly- és korcsoportjában mindenkire veszélyes, a belső combdobásokat favorizáló hölgy. – De nem érem be ennyivel, mert az igazán nagy áttöréssel még adós vagyok. A célom, hogy minden erőpróbán a maximumot nyújtsam, így tanulhatom a legtöbbet. A cselgáncs ugyanis izgalmas sport, életünk végéig fejlődhetünk, annyi dobás van, hogy mindet meg sem lehet tanulni.
– Az edzéseken mindent megteszek, de a viadalokon valahogy csak a tudásom hetven százalékát adom: akadnak gátak, amik hátráltatnak. Néha rám nehezedik a versenyzés terhe, pedig nem kellene izgulnom, mivel még nagyon fiatal vagyok, felszabadultabbnak kellene lennem. Apu azzal zrikál, hogy a versenyeken „lehetne nagyobb az arcom” – mesélte a serdülőkorú Olivér, a Gyulaffy iskola hetedik osztályosa, aki a fentiek dacára 26 arany-, 13 ezüst- és 13 bronzéremnél jár. A nagy munkabírású, főként a fejen történő átdobásokat kedvelő fiatal az ob-kon – az 55 kilósok alatt – rendre pontszerző és a nemzetközi rendezvényeken szintén a legjobbak között van. Lassan beleerősödik a sportágba, de a még meglévő fizikai különbségeket technikai finomságokkal kompenzálja. Közben persze motiválja, hogy nagyobb és erősebb riválisokkal felvegye a versenyt.

Nem rágódnak a problémán

A család legkisebb tagjában, Kyrában minden megvan ahhoz, hogy egyszer élsportoló legyen, hónapról hónapra fejlődik, nem kérdés, hogy nagy lehetőség kapujában áll. A korcsoportjában nagy reménységnek számít, lévén, komoly skalpokat szerzett már. Kétszeres magyar bajnok és kupagyőztes, csak az jár a fejében, hogy az utolsó pillanatig menni kell előre. Minden alkalmat megragad, hogy a repertoárját bővítse, miközben egyensúlyban is kell tartani, hogy ne legyen sem kishitű, sem elbizakodott.
– A Gyulaffy iskolába járok és ötödikes vagyok, szerintem, ahogy a tanulmányi, úgy a sportos akadályokat is jól veszem. Állítólag a lábtechnikám a legjobb, a nagy belsőhorog pedig a kedvencem – árulta el a diák A-kategória –33 kilósai között vitézkedő amazon, a 42 arany-, 13 ezüst- és hat bronzérem büszke tulajdonosa. Kyra igazi nyerő típus, rendszerint a tudása legjavát adja, fejben is erős, fáradtan is tisztán gondolkodik. Fizi­kailag még sokat kell fejlődnie, a technikai tárháza is bővíthető, de olyan alázattal végzi a feladatait, hogy a jövőben még ennél is többet tehet le az asztalra.
A trió az előző idényt leszámítva évente úgy harminc versenyen vett részt, ám tavaly csak hét alkalommal indulhattak. – A küzdelmes gyakorlások és az éles szituációk hiányoznak nekik, de mi mindig a megoldást keressük, nem pedig a problémán rágódunk – vágott közbe Kertai Gábor. A gyerekek a jelenlegi alapozó, állóképesség-javító időszakban hetente négyszer dolgoznak, kétszer Ajkán és kétszer a városrészi otthonuk nappalijában, amit ilyenkor szivacsokkal „járólapoznak le”.
– Csak reménykedünk, hogy szeretteink a pandémia miatt elmaradt párbajok okán nem estek át formahanyatláson. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb minden visszatér a régi kerékvágásba, s újra írnak ki versenyeket, amelyek a tapasztalatszerzés céljából nagyon hasznosak. Amikor kell, mi készen fogunk állni – zárta beszélgetésünket az edző-édesapa.