Tizedik alkalommal gyűltek össze egy kellemes zsíroskenyér-partira, beszélgetésre a Budapest út és a Gyöngyvirág utca közötti terület lakói a Kertvárosi Városvédő Egyesület szervezésében. A délutánra szokás szerint finom szendvicsekkel, lila hagymával, paprikával, pogácsával készültek a résztvevők, s a hűvös időben jólesett a forró tea és a pálinka, ízlés szerint.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Gyorsan lekapcsolták a veszprémi betörőket
A szombat hajnali cselekedet közelében járőrök tartózkodtak, így nem sok esélyük maradt a menekülésre.
Mystic Veszprém: járható-e még és hova vezet ez a rejtőzködő, ikonikus a lépcső?
Időrendben is itt kezdtük el a vármegyeszékhely misztikus helyeit feltáró kalandjainkat. Ez aztán valóban nem műemlék, de egy lebontott városrész megmaradt utcája, lépcsője – pont ez adta az indokot, hogy megkeressük. A másik indok pedig az volt: létezik-e még? Mystic Veszprém srorozatunk első darabja, a lista 12. helyezettje következik.
Izgalmas programokkal várt az Erőművek éjszakája – képgaléria
Egy napra megnyíltak az erőművek a vármegye négy településén az október 27-i Erőművek éjszakáján, a vármegyeszékhelyire mi is ellátogattunk. A hetvenes évek közepe óta működő Haszkovó utcai fűtőműben nemcsak a távhőtermelés folyamatába lestünk bele, de megtudtuk, mit jelent az országban ritkaságnak számító SNG rendszer, mely propán és levegő keverékéből állít elő földgázzal egyenértékű tüzelőanyagot.
Minden jobb hidegebben? Mi mindenből lehet fagyi?
Póta Anett és Póta László házasok, együtt vezetik, működtetik a veszprémi Völgy fagyizót. Rimányi Zita, a veol.hu újságírója egyebek mellett arról kérdezte őket, milyen volt az idei nyári szezon, mi mindenből lehet fagyi és megtudta, hogy szerintük tényleg minden íz jobb hidegebben.
Balaton, nők, rézdomborítások +fotók
Vecsei János tapolcai festő Fény és árnyék című kiállítása nyílt pénteken az Agóra Veszprém Kulturális Központban.
Önkéntes véradókat várnak
A következő helyszíneken várják a véradókat október 30.–november 3. között.
Reformációs hangversenysorozat
Gárdonyi Zsolt Veszprémi kantátája, Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt orgonaművei csendülnek fel vármegyénk három településén a reformáció ünnepe alkalmából.
Ukrán nyelvű misék keresztelőkkel
A vármegyeszékhelyen élő ukrán közösség számára rendszeresen tartanak egyházi szertartásokat jeles egyházi vagy társadalmi ünnepek alkalmával, s már tradíció, hogy ezeken a ceremóniákon keresztelőkre is sor kerül. A napokban már az idei negyedik ilyen szertartást bonyolították le a Veszprémi Érseki Főiskola kápolnájában.