Vp7Nap 528 - Veszprémi 7 Nap

A jó álmok nagyrészt megvalósultak

Egy önkormányzati képviselő szeret, kénytelen álmodni, aztán a valóság, a pénzügyi lehetőségek, az előre nem látható körülmények olykor átírják az álmokat. Halmay Gábor képviselő körzete a Jeruzsálemhegy városrész a Takácskertig, másik irányban a Jókai utcáig, a József Attila, a Dózsa György út és a Festő utca által határolt terület, majd a Temetőhegy kis utcái a Táncsics Mihály utcáig, a Pápai út, a Csatár-hegy és a Veszprémvölgy területe. A képviselővel azt foglaljuk össze, mik valósultak meg a nagy álmokból a jelenlegi ciklus végére, s mik maradtak álmok, tervek szintjén.

Veszprém nem mondott le a további fejlesztésekről az állomáson

Tavaly megújult a veszprémi vasútállomás főépülete. Mikor és milyen beruházásokkal folytatódhat a vasútállomás környezetének megújítása? Erről kérdeztük Porga Gyulát, Veszprém polgármesterét (Fidesz-KDNP), akinek felvetettük azt is, egy beszélgetésben említette a mozgássérültek közlekedését: ez hogyan valósulhat meg?

Önkormányzati választások 2024 – Jelöltek a Veszprém Vármegyei Önkormányzat képviselői posztjaira

Akár négy testület tagjairól és egy polgármesterről szavazhatunk június 9-én, vasárnap. Április 20-án el is kezdődött az európai parlamenti és az önkormányzati választás kampányidőszaka, ettől a naptól lehetett ajánlásokat gyűjteni, pártlistát ajánlani. A napokban hivatalossá váltak a jelöltek listái. Cikksorozatunkban a Veszprém vármegyeieket tesszük közzé.