Finoman szólva is „kalandos” érkezése volt erre a világra, ezért tizenéves koráig csak nagyon keveset sportolhatott. Egyetemistaként aztán a tesi tanszéken kifüggesztett listán az A-betűtől kezdve szó szerint végigpróbált minden lehetséges sportágat, míg végül rátalált a taekwondóra. Környezetmérnök és közgazdász diplomával, és a fent említett hendikeppel aztán mégis a sport lett az élete. A veszprémi Tőkés Renáta a babás-hordozós Kangatraining magyarországi vezetője, a kismamák döntő többségét érintő rectus diastasis (szétnyílt hasizom) regenerációs torna egyik megteremtője, nem mellesleg kétgyerekes anyuka, 3 danos taekwondo mester, lefutotta a maratont és a gyerekei nem kis unszolására nemrégiben a Ninja Warriorban is kipróbálta, mire képes.
Fotó: Nagy Lajos
– Önnel kapcsolatban tényleg igaz a mondás: a megszületéshez is szerencse kell. Születése után ugyanis rögtön többször is újra kellett éleszteni.
– Igazából én úgy érzem és úgy kezelem ezt, hogy valamiért szükség van rám. Valami utam, célom van, amit teljesítenem kell, ezért kellett, hogy megszülessek… Anyukám szívbeteg, és a szívgyógyszerei túladagolódtak, felhalmozódtak bennem magzatként. Ezért mikor megszülettem, megállt a szívem, újra kellett éleszteni többször is. Ebből lett aztán látássérülésem is, levált a retinám. Emiatt és a szívproblémám miatt 12 éves koromig nem is nagyon mozoghattam.
– Ezért inkább zongorázott.
– Ének-zenei általánosba jártam, anyu nagyon okosan eltervezte, hogy ha látássérült maradok, akkor zenetanár még mindig lehetek. Ráfeküdtem a zongorázásra, énekeltem, kórusba jártam. És akkor anya megtalált egy műtéti lehetőséget, ami akkor még csak Moszkvában volt. Ki kellett utazni, 1989-ben ez még ez nem volt olyan egyszerű. Ott volt egy doktornő, aki azt mondta, meg tudja műteni a szememet. Több műtét is volt egy hét leforgása alatt, az egyik szememet sikerült majdnem 100 százalékosra megcsinálni, a másik csak fényérzékeny, de mozog együtt a másikkal, nagymozgásokat is érzékelek. Az egyensúlyérzékemmel még mindig vannak gondok és a taekwondóban is balról mindig kaptam pofonokat… De ahhoz képest, ami lehetett volna, teljesen jó. A szívemmel is minden áron meg akartak műteni, minden évben felülvizsgáltak, hogy még bírom egy kicsit, hadd erősödjek a műtéthez. Aztán 13 évesen kiderült, hogy igazából nincs szükség beavatkozásra és mozoghatok is. Szerencsémre anyukám nagyon támogatta a sportolást, nem akarta belém nevelni ezt a betegség tudatot, tesi óráról sem vett ki soha, és ha valamit szerettem volna – mondjuk biciklizni -, azt támogatta. Valószínűleg a szívem is azért erősödött meg, mert anya gyerekként nem engedett hátradőlni.
Kangatraining
– És onnantól kezdve, mondhatni, elkezdte bepótolni a kimaradt éveket?
– Középiskolában már kipróbáltam több mindent, kosárlabda, kézilabda, hát, nagyon nem voltam jó ezekben. Ismerkedtem a sportokkal, végül is az egyetemen lett meg a taekwondo. A tesi tanszéken ki volt írva nagyon sokféle sport, amiért lehetett aláírást szerezni, gondoltam, akkor kipróbálom. Szó szerint elkezdtem az A-betűtől, dance aerobictól a lövészetig amit el lehet képzelni, és akkor a taekwondónál megragadtam. Ami utána volt a névsorban, azokat már ki sem próbáltam. Környezetmérnök és közgazdász diplomát szerzetem, de rájöttem, hogy egyik sem az én végzettségem. És akkor gondoltam, mivel úgyis minden nap edzek, miért ne edzhetnének velem az emberek? Így nyergeltem át a sportra. A testépítő-fitnesz képzést még a lányom megszületése előtt elkezdtem, de csak a kisfiam megszületése után lett ez a kizárólagos hivatásom.
– Veszprémben, de országosan is ismert a babákkal a háton, hordozóban együtt végezhető Kangatraining. Saját igénye alapján fogalmazódott meg önben ez a fajta torna?
– Már az edzőivel párhuzamosan végeztem a szülés utáni regenerációs torna képzést, de ahogy kislányom megszületett, éreztem, hogy nem olyan a hasam, mint kellene. Tudtam, hogy folytatni szeretném a taekwondót, és így nem lesz jó, ha valaki hasba rúg. Elkezdtem keresni, hogy itthon milyen szülés utáni regenerációs lehetőségek vannak, de nem nagyon találtam megfelelőt. Akkor felkerestem Bécsben Nicole Pachert, a Kangatraining megalapítóját, elvégeztem a képzést, pár hónappal később pedig levizsgáztam. Egy idő után Nicole megkérdezte, mi lenne, ha én irányítanám a magyarországi képzést. Egy éven belül megvolt az első képzés, jelenleg országosan 60-70 trénerünk van.
„Mindenképp indulnod kell”
– Aztán Kerekes Tímea doktornővel kialakították a Rectus Training Módszert (RTM). A rectus diastasis, azaz szétnyílt hasizom rengeteg frissen szült nőt érint.
– A kanga egy hordozós torna alapból, de mivel ott vannak a babák, ezért túl sok idő nincs hasizom regenerálásra. Ráadásul elég sokan jöttek olyanok, akiknek olyan komoly állapotban volt a hasuk, hogy már nem is javasoltuk a babával való együtt mozgást. Felmerült, hogy velük mi legyen. Utánanéztünk, és kiderült, hogy nincs kifejezetten a szülés utáni időszakra hasizom regeneráló torna, sőt, az orvosok sem nagyon tanulták, figyelték ezt. Pedig az esztétikai kérdésen túl rengeteg gondot okozhat, például gerinc- és nőgyógyászati problémák, állandósult derékfájdalom. Timivel elkezdtünk ezen gondolkodni, voltak kísérleti anyukáink is. Ma már 50-60 RTM oktató van itthon, de Franciaországban, Ausztriában, Németországban is indulnak tréner képzések, valamint van oktatónk Olaszországban, Hollandiában, Romániában, Szlovákiában is. Nekem fontos misszióm a prevenció, hogy a kismamákat úgy tornáztassuk, hogy ne is legyen szükség ilyen nagy mértékű regenerációra. Az a baj, hogy még abszolút nincs a köztudatban ez az információ, sok esetben a kismamák félnek tornázni, főleg hasizmozni. Aztán miután megszületik a baba, látják, hogy valami baj van a hasukkal, mit csinálnak: hasprés, felülés, pedig ilyenkor ez pont tiltott, és még súlyosabb állapotba kerül a pocak. Egyébiránt létezik veleszületett rectus diastasis is, sőt, a férfiakat sem kíméli ez a probléma. Bárkit érinthet, de legnagyobb százalékban terhesség utáni állapot.
– Láthatóan megtalálta a saját útját a mozgásban. Napi több edzés, aztán a taekwondo, hogy jött képbe ez a kifejezetten nehéz, technikás ügyességi műsor, a Ninja Warrior? Kellett az extremitás, kihívás?
– Érdekes volt, mert amikor megjelent a felhívás, a kanga trénerek közül többen is mondták, hogy „Reni, neked nevezni kellene”. Ehhez képest egy-két hónap múlva felhívtak a produkciótól, hogy ha van kedvem, menjek el a válogatóra. Gondoltam, akkor ez egy jel… De még akkor is elgondolkodtam, hisz dolgozom, itt vannak a gyerekek, intenzívebbek a taekwondo edzéseim, úgy éreztem, nem biztos, hogy tudok időt szakítani a felkészülésre. Aztán említettem a gyerekeknek, akik persze azonnal: „anya, Úristen, a Ninja Warrior, mindenképp indulnod kell”, úgyhogy tulajdonképpen ők beszéltek rá.
Fotó: TV2
Szereti a kihívásokat
– Mennyit és hogyan készült rá?
– Csak három hónapot készültem. A veszprémi falmászók nagyon nagy segítséget jelentettek nekem, de jártam a tornászgyakorlóba, szabadtéri fitnesz parkokba. Mindenhol rengeteg segítséget, befogadást kaptam, akkor is, ha a falmászók közül például többen is indultak a versenyben. Annyira sok jó emberrel ismerkedtem meg ezáltal, hogy örök élmény marad. Egyébként a versenyben volt egy selejtező, válogató. Egy nagy csarnokban benti pályán pontoztak, mérték, mennyit tudok húzódzkodni, hány burpee-t tudok csinálni, volt majomlétra, kötélre ugrás, falra futás. Innen tovább jutottam, innentől kezdve, amit a tévében lehetett látni, az már éles volt. A pályát nem lehet kipróbálni, csak megnézni, és persze volt egy srác, aki bemutatta a feladatot. Sokan egyébként éveket készülnek erre, tulajdonképpen lehet mondani, hogy ez egyfajta életstílus.
– Ezek után mi lesz az új kihívás, cél?
– Még nincs meg a következő. Nem agyalok rajta, ezek valahogy így mindig érkeznek. Így volt a maraton, meg az Ultrabalaton, egy időben pedig triatlonoztam. Miután gyakorlatilag egész nap edzem, a testemnek nincs igénye több mozgásra, de a kihívás az kell, azt nagyon szeretem. Meg fog találni, az biztos. Lételemem, hogy ismerkedjem a határaimmal és a lehetőségeimmel.
Kiss Nikolett