Kevés ellentmondásosabb, megosztóbb és univerzálisabb kérdés van a házasságnál. Ha csak a statisztikát nézzük, Magyarországon tavaly csaknem dupla annyian kötöttek házasságot, mint tíz évvel korábban, viszont a „karanténválások” száma 15–20 százalékkal látszik nőni, világszerte pedig még sokkal rosszabb képet mutatnak a számok. Milyen kihívásokat állít a párok elé a pandémia? Miért nem magával az intézménnyel, hanem a „résztvevőkkel” van a baj? És nem utolsósorban a sok „nem” mellett miért ezerszeresen is „igen” az „igen” – többek között erre kerestük a választ a nemrég véget ért Házasság Hetéhez kapcsolódva. Nem árulok el nagy titkot: nincs nálunk a bölcsek köve. De azért megpróbálhatjuk megtalálni.
„Figyelj, nincs mit szépíteni. A házasság, az egy súlyos, brutális, durva és agresszív dolog. Legalábbis, ha igazán jól csináljuk. Mert az ilyen tessék-lássék, ’együtt vagyunk szívem, végül is lehetnénk külön is, de ha már így alakult, akkor próbáljuk meg, hátha ketten könnyebb, a nádköteg is nehezebben törik, mint a sima nádszál’ alapú, ’ha más nem, legalább kapunk nászajándékba kenyérpirítót meg elektromos derékmelegítőt’ típusú langyos izéknek nem sok értelme van.” (Dragomán György)
Kiss Nikolett – Csaknem két évtizede Angliából indult el az a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén a házasság, a család fontosságára kívánja felhívni a figyelmet – immáron négy kontinens húsznál is több országában. Magyarország 2008-ban csatlakozott az akcióhoz. Volt is miért, hisz a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon az 1970-es évek közepétől csökkent azok száma, akik hivatalosan összekötötték az életüket. Az évtizedeken át tartó csökkenés 2010 után vett fordulatot, innentől 2016-ig csaknem másfélszeresére emelkedett, 2019-re pedig harmincéves rekordot döntött. Míg 2010-ben 36 ezren járultak anyakönyvvezető elé, addig 2019-ben mintegy 64 ezer pár mondta ki a boldogító igent.
– Mi a Házasság Hete programsorozat keretében nem azt a habos-babos történetet szeretnénk továbbadni, hanem azt, hogy hogyan oldjuk meg a konfliktusainkat, hogyan ünnepelünk, hogyan szeretjük egymást, hogyan gondoskodunk a szüleinkről – kezdte Héthelyi Réka, aki 2013 óta szervezi az eseménysorozat veszprémi programjait. Mi huszonegy éve vagyunk együtt a férjemmel (Porga Gyula polgármester – a szerk.), és azt gondolom: a gyerekeimnek többet nem adhatok, mint hogy látják, mi hogyan élünk. Példával tudunk terelgetni, és a példában benne van az is, hogy nem mindig konfliktusmentesek a napjaink.
Réka szerint a házasság komoly önismereti munka, és igenis, ezeken a kereteken belül is meg lehet találni az egyensúlyt, talpon lehet maradni. Azzal együtt is, hogy a házasságban az igenek mellett ott vannak nemek is.
– A házasság jó dolog, mi ebben találtuk meg az életünk keretét. Persze, van kudarc, csapkodás, veszekedés, de ezek a kudarcok azért vannak, hogy tovább tudjunk lépni és nem azért, hogy kiszálljunk. Mi akkor, 21 évvel ezelőtt megfogadtuk, hogy „igen”, és a mai napig ehhez az igenhez tartjuk magunkat. Bármilyen konfliktus, probléma esetén vissza lehet nyúlni ehhez a pillanathoz – fogalmazott Réka.
S talán soha nem volt annyira igaz az a mondat, mint most: „az az igazi kérdés egy házasságban, hogy mit csinálsz akkor, amikor a megszokott életed kerete darabjaira törik”.
– Tíz évvel ezelőtt arról beszéltünk, hogy állunk fel a devizahitelek csapdáiból, most meg itt van a világjárvány, és az a kérdés, hogy ebben a helyzetben hogy adsz hálát a házasságodért, hogy építed fel a mindennapjaidat, mert most ez jelenti a krízist.
De lehet krízis egy betegség vagy pénztelenség, öregedés, gyerekszületés – az a kérdés, ilyenkor hogy tudsz talpon maradni, ezekben a helyzetekben te hogy tudod újraépíteni a saját kereteidet, de leginkább önmagadat. Mert, ha önmagadat rendbe tudod rakni, akkor a körülötted lévők is jól vannak.
„Nem, a házasság az olyan, mint amikor beletörtük a slusszkulcsot a kocsiba, rászigetelőszalagoztuk a kezünket a volánra, és a fékpedált is jól kipöcköltük egy homokkal teletöltött kólásdobozzal. És persze tövig nyomtuk a gázt.” (Dragomán György)
A remény győzelme a tapasztalás felett – saját maga is így definiálja három házasságát Koller Gabriella. Két kudarc ellenére is meggyőződése: nem magával az intézménnyel van a baj.
– Az intézmény csak a keretet adja, de a feleknek kell megtölteni tartalommal. A folyton és (túl) gyorsan alakuló, változó világban, társadalomban pedig szerintem nagyon kell néhány régi, biztos pont. Nekem a házasság intézménye is ilyen. Egyszerűen nem találtak még fel helyette jobbat. A baj azzal van, hogy sokan egyrészt nem veszik egy idő után a fáradságot, hogy dolgozzanak a házasságukon. Pedig ez kőkemény meló. Bele kell tenni a magadét, hogy aztán kapjál is tőle. A másik (hiába szinte közhelyesen köztudott), hogy szinte alig jut minőségi idő, amiből sok együtt töltött év, évtized után töltekezni lehetne. Pörög a mókuskerék, és a munka-gyerek-háztartás háromszög legtöbbször teljesen kitölti az életet, a házaspár nem tölt együtt, párként időt. Pedig heti egyszer, néhány órára szüksége lenne mindenkinek arra, hogy újra „csak” szerelmespár legyenek. Ha ez nincs meg, egy idő után jön a befásulás, ezt követi a társas magány érzése és a gondolat, hogy mással biztos jobb lenne. A harmadik, ami nagyon fontos: a megfelelő mennyiségű és minőségű kommunikáció. Mindent meg kell beszélni. A viták nagy része olyan félreértéseken alapul, amik a kommunikáció megléte esetén elkerülhetőek lennének – mondta Gabi.
Mint mesélte, ő is rengeteget fejlődött, változott, hisz az első házassága idején mindössze huszonhárom éves volt, akkoriban még önmagát is csak keresgélte. Az azóta eltelt majdnem tizenhét év alatt sokat tanult magáról, az emberi kapcsolatokról. Sokkal türelmesebb lett, kompromisszumkészebb, és persze négy gyerkőce is sokat alakított rajta.
– Nem akarok banális lenni, de mostanra találtam meg az igazi társamat, akivel mindenben kiegészítjük egymást. Az előző két férjemmel valószínűleg semmiképp nem maradtam volna együtt, hiába bármennyi befektetett munka, nem passzolt a személyiségünk, ezt kellett volna anno idejében felismerni, s akkor azok a házasságok meg sem köttetnek. Amikor megtudtuk, hogy érkezik Dominik, az első közös gyerekünk, a férjem megkért, és természetesen igent mondtam. Szerettük volna, ha ő már házasságba születik; ilyen értelemben úgymond régimódiak vagyunk.
Seregi-Szakács Vanda mindig is szép, nagy esküvőről álmodott, még akkor is, ha ő maga is elvált szülők gyerekeként nőtt fel. S bár első kislánya, Zoé öt évvel ezelőtt még házasságon kívül született, nem volt kérdés, hogy párjával, Dáviddal összeházasodnak.
– Teljesen pozitívan álltam a házasság kérdéshez, és mivel Dávid nagyjából az első perctől fogva tudta, hogy nekem ez fontos, ez az álmom, ezért neki is az volt. Első kislányunk 2016-ban született, 2019-ben pedig először szűk családi körben, aztán három hónappal később a tágabb család, barátok előtt is kimondtuk az igent. Pár héttel ezelőtt pedig megszületett a második kislányunk is – mesélte Vanda.
Mint mondta: a kapcsolatuk nem változott a házasság óta, inkább pozitív hatása volt, hisz sokkal jobb valakire azt mondani, hogy a férje, mint hogy „csak” a barátja. Természetesen konfliktusok náluk is vannak, de ezeket megbeszélik, megoldják. Hisz már nem csak ketten vannak, hanem négyen, és ez felelősséggel jár mindkettejük számára.
„Nehéz dolog ez, úgy kell változni, hogy ne változz, úgy kell odaadni a szabadságod, hogy közben mégis szabad maradj, mégis önmagad maradj, és ő is szabad maradjon, és önmaga maradjon.” (Dragomán György)
– Rossz állapotban lévő embereknek nincs jó párkapcsolata. Márpedig most rengeteg rossz állapotban lévő ember van, nézzünk csak körül a környezetünkben – mondta már Scheck Szilvia kineziológus, természetgyógyász, fülakupunktúrás addiktológus. A sajnálatos válási statisztikákat a szakember is csak megerősíti: ilyen mély párkapcsolati krízist már rég látott, ez a rendkívüli állapot megtépázza az emberi kapcsolatokat is.
– Azt vettem észre, hogy az emberek eddig nem dolgoztak magukon, nem a belsőt, hanem a külső dolgokat építették. Pedig ahhoz, hogy jól megéljük a párkapcsolatot és önmagunk tudjunk lenni, az kell, hogy tisztába legyünk saját magunkkal. És ha az ember dolgozik magán és tesz érte, akkor ezek a kapcsolati rendszerek menthetők lennének. Ehelyett, ha nem működik, mennek tovább, gondolván, hogy a régit otthagyva majd jobb lesz. Pedig ez nem így van. Azt szoktam mondani, hogy amíg nem gyógyította meg az előző párkapcsolatát, addig hiába keres párt. Csak ideig-óráig működik, hisz ott vannak vele a múlt sebei – mondta.
Érdekes tapasztalás, hogy míg korábban szinte csak nők, addig most rengeteg férfi is keresi fel. Számtalanszor beismerik, hogy jobb lett volna előbb segítséget kérni, de az emberek többségében nem mernek a problémáikról beszélni.
– Amikor a párok találkoznak, akkor két külön ember találkozik. Én kicsit a családállítás rendszeréről közelítem meg: két családi rendszerből hozunk dolgokat, ezek a családi minták tudattalanul jönnek át. Generációkon keresztül ez rengeteg ős, ami rengeteg hibalehetőséget rejt… Ha egy kicsit is dolgoznánk rajta, akkor ezek fel tudnak oldódni. Egyébként a párterápiára érkezőkkel az első közös beszélgetés után külön-külön foglalkozom, hiszen mindenki maga hozza a gyermekkori problémákat, a szülőkhöz való viszonyát, más-más kapcsolati programokat. Az pedig rendkívül fontos, hogy ne a kapcsolatban élje meg ezek negatív minőségét. Illetve, hogy együtt akarjanak változtatni.