2021. január 28 – Bőven kijutott az izgalmakból és az újratervezésből a Pannon Várszínháznak is az utóbbi időben. Hogyan birkóznak meg a szigorításokkal, hogyan maradnak kapcsolatban nézőikkel, mit terveznek, hogyan élnek és hogyan élnek túl? Minderről Vándorfi László színházigazgatóval beszélgettünk.
– A Pannon Várszínház életébe hogyan robbant be a vírus?
– Kalandosan kezdődött már a március is: még egy Hair-előadást tarthattunk volna az utolsó pillanatban Szombathelyen, hiszen aznap éjfélig lehetett játszani, a társaság már félúton volt, a műszak meg már javában a helyszínen, beszerelt, bevilágított. Ekkor kaptunk egy értesítést, hogy COVID-gyanú ütötte fel a fejét a városban és lefújták az előadást. Onnantól kezdve nem játszhattunk, még 1–2 próbát tartottunk Molnár Ferenc Doktor úrjából, de aztán úgy döntöttem, hogy felfüggesztjük a folyamatot.
– Volt megbetegedés a társulatban?
– Megbetegedés hála Istennek sem tavasszal, sem ősszel nem volt a társulaton belül, pedig csapkodtak a villámok körülöttünk, mert elég sok vendégszínésszel, külsős szereplővel dolgozunk a nagyobb produkcióinkban, a Hairben és a Pál utcai fiúkban. Olyan volt, hogy előadás napján tudta meg valaki, hogy előző nap találkozott egy pozitívval. Pestről indult el a szereplőnk, de még előtte gyorsan csináltatott egy tesztet és kiderült, hogy semmi gond. Ráadásul megint pont a Hairről volt szó és éppen Szombathelyen, de szerencsére rendben le tudott menni a produkció. Szóval társulati tesztelésre azóta sem volt szükség, egyéniek voltak egy-egy kollégának, akiknél felmerült, hogy esetleg pozitívak lehetnek családi vagy egyéb kapcsolataik révén. Én is teszteltettem magam a biztonság kedvéért, szerencsére eddig minden rendben.
– Hogyan éltek meg és élik túl a járványhelyzetet, a szigorításokat?
– Persze mi is ismeretlen világba csöppentünk tavasszal, először volt egy jó egyhetes dermedtség, aztán látszott, hogy nem tudjuk befejezni az évadot. Akkor elkezdtünk az online térben működni. Először úgy, hogy a „maradj otthon” jelszó jegyében megpróbáltuk derűsebbre venni a figurát és minden színész a saját otthonából jelentkezett, méghozzá valamilyen általa megformált szerepből, repertoáron lévő darabokból. Ennek nagyon nagy sikere volt. Ezenkívül is nagyon sok kreatív ötlet született, hogy mi mindent csináljunk, hogyan maradjunk kapcsolatban a közönséggel. A titkárságunk is sokat dolgozott rajta, Lepsényi Györgyi volt az egyik élharcos, az ötletek pedig életben tartó ügyek voltak. Közben persze reméltük, hogy nyárra feloldják a szigorításokat. Július 3-án el is kezdtünk megint játszani, Egerben az Agria Játékokon kilencszázötvenen látták a Hairt, pótszékes telt ház volt. Onnantól kezdve pedig szinte mindennap színpadon voltunk, az ország összes nagy játszóhelyén megfordultunk: Debrecenben a Nagyerdei Színpadon, a Gyulai Várszínházban, a Kőszegi Várszínházban, Tokajban, ott 2500 fős a Fesztiválkatlan és itt, a Balaton-parton, Veszprémben.
Ezután pedig áttettük a május végére tervezett Tánc Fesztiválját szeptember elejére. Ezt az eseményünket 23 éve csináljuk és mára nagy nemzetközi EKF-es projektté nőtte ki magát. És akkor jött újra a határzár. Nem tudtak jönni a külföldi fellépők, át kellett programozni mindent. Eleve májusról szeptemberre, aztán a szeptembert is. Itt kezdtünk el „idegi alapon” streamelni – mondja nevetve –, amire szerzői jogilag lehetőség volt, azt láthatóvá tettük. Ennek az a haszna, hogy külföldön is láthatták a fesztivál előadásait, a helyszínre meg sokan maszkban sem mertek eljönni.
Majd belevágtunk az évadba. Nagyon támogatóak voltak a bérleteseink, mert bár sokan jelezték, hogy nem mernek majd eljönni az előadásokra, megveszik a bérletet. Ez adott egy kis laufot. Ősszel még azért játszhattunk a megszokott módon, aztán jött az újabb korlátozás, hogy minden harmadik széken ülhet csak néző, ami alig 10 napig működött, aztán ismét teljes zár. De nagyon sokat dolgoztunk, ősszel is sokat pótoltunk a tavasziból, tehát igazából nagyon sok előadás-elmaradásunk nincs. Novemberben pedig hozzákezdtünk az eddig meglévő produkcióink felvételeiből és néhány újból egy online színházi sorozatot létrehozni PannON OtthON címmel. Ez sok előadást jelent, mindig vannak újabbak, egészen az évad végéig ki fog tartani.
– Megosztja a szakmát és a közönséget is a darabok online térbe helyezése, önöknek mi a tapasztalata?
– Bevételt tekintve nyilván nem pótolja az elmaradt előadásokat, az élmény szempontjából pedig ne is beszéljünk róla: a színház társadalmi esemény, nemcsak művészeti produktum, hanem az együttléten alapuló, az élő, a közönség előtt újra és újra megszülető csoda. A webes műfaj pedig legfeljebb tv-játék és nem színház, tehát akármilyen bravúros technikák jönnek, ez egy elektronikus műfaj, akár élőben streamelik, akár felvételről, mindegy, mert a közönség impulzusa hiányzik. A színház lényege a pillanat, az azonnali visszajelzések, ha jók vagyunk, ha rosszak.
– Miért álltak bele mégis?
– Azért, hogy fönnmaradjon a nevünk. Ez a 20., ünnepi évadunk, a Pannon Várszínház mára márkanév, ha ez most eltűnik, az nagy hátrány az újrakezdés pillanatában. A másik ok pedig, hogy dolgozzunk. Mindenesetre egy olyan darabunk volt, amit közönség nélkül fölvett verzióban adtunk le a bérleteseinknek. Ez a Goldoni Két úr szolgájából készült Hamvai Kornél-féle A főnök meg én meg a főnök című átirat. Ennek próbái kezdetén jött a szigorítás, mit volt mit tenni, bepróbáltuk, majd a Veszprém TV segítségével fölvettük. Elhalasztottuk viszont az Amadeus című Peter Shaffer-produkciót, pedig ez volt a leginkább várt darabunk az évadban. Helyette online változatban most kezdjük vetíteni a Kőszívű ember fiait. Ezt még a 10 éves évfordulónkra hoztuk létre, nagyon jó minőségű a felvétele. Tehát ami online, az mind régebbi felvétel, A főnök meg én meg a főnök kivételével, ezt is kényszerből kellett így megoldani, hogy közönség előtt egyáltalán nem játszottuk, ami vígjáték esetében külön kihívás.
– Melyek az elkövetkező időszak tervei?
– Gőzerővel tervezzük a nyarat, szinte teljesen tele van a naptárunk, persze rengeteg kérdőjellel, de készen állunk. Éppen befejeztük a Hamlet felújító próbáit, három beugró szereplőnk van, ebből vannak elmaradt előadások, meg műsoron is szeretnénk tartani. Ami az óvintézkedéseket illeti, az épület persze zárva van, próbálni azonban lehet és működik az iroda is. A nagyszínpadi összpróba kivételével maszkban próbáltunk. Február közepén kezdjük az évad utolsó produkcióját színpadra vinni, ez a Hotel Menthol, annak is egy sajátos változata, egy kicsit összekeverjük ugyanis a Szentivánéji álommal, mert struktúráját tekintve álomjáték lesz. Eredetileg áprilisra terveztük a premiert, el is fog készülni addigra, aztán meglátjuk, hogy alakul, de semmiképpen nem mutatjuk be online, ha nincs lehetőség közönség előtt játszani, akkor elhalasztjuk. Mindemellett minden előadásunk karban van tartva, egy felújító próbával bármikor színpadkész.
– Mi zajlik még a kulisszák mögött? Vannak-e még meglepetések, kreatív ötletek a tarsolyukban?
– Az egész társulat marketing üzemmódban van, a vezető színészeink közül ketten plusz a műszaki vezetőnk felturbózták az online marketinget, minden létező közösségi felületen ott vagyunk, rendszeresen posztolunk, sztorizunk stb., és nagyon jók a nézettségi, követői adatok. Meglepetés, hogy februárban indul egy podcastsorozatunk, amit négy kolléga készít majd, különböző műfajokban, olyan témákról, amik egy színházi ember vagy a közönség számára érdekesek. Arról nem is beszélve, hogy összeállt egy workshopokat készítő kommunikációs csapatunk is, szintén színészekből. Ahogy az oktatás meg az élet beindul, ők a diákoktól kezdve civil szervezeteken keresztül egy sor csoportot megszólítanak majd, a színház eszméjét, fesztiválokat, bemutatókat fognak népszerűsíteni, méghozzá interaktív foglalkozásokon, hogy minél többen megéljék, mi a színház, hogy mi nem csupán megtanult szövegeket mondunk fel, hanem benne vannak ebben a gesztusok, hogy az egész az ember-ember közötti kapcsolatról szól. A résztvevők saját élményt kapnak mindebből, maguk éreznek rá, hogy milyen izgalmas és összetett dolog ez, és hogy lényegében az egész életünk színház. Azt is tudatosítják, hogy a színház segítségével mások sorsában felismerhetik a saját konfliktusaikat, ami miatt ezek könnyebben kezelhetővé válnak.
– Aki nemcsak a virtuális térben szeretne kapcsolódni a Pannon Várszínházhoz, egy sajátos módon teheti meg. A PannON OtthONhoz ugyanis tartozik egy igazi nappali is…
– Igen, ez azzal indult, hogy engem idegesítenek, rosszkedvűvé tesznek az üres kirakatok. A Kossuth utca alján pedig ott árválkodott az egykori újságosbolt lehangoló helyisége. Ennek tulajdonosát megkerestük, egy lokálpatrióta úrról van szó, aki rendelkezésünkre bocsátotta a teret, amíg át nem építik, de január végéig mindenképpen megjelenhetünk ott, aztán majd meglátjuk. Ez már a nappalink harmadik változata, a karácsonyi, majd a szilveszteri tematika után most a magyar kultúra napjával kapcsolatos a kirakat berendezése. Érdemes bekukkantani, van ott egy tévékészülék is, folyamatosan láthatók előadásaink részletei is.
– Említettük röviden az EKF-et, a Tánc Fesztiváljával összefüggésben, mi másban működik még együtt az Európa Kulturális Fővárosa program és a Pannon Várszínház?
– Nagy öröm számunkra, hogy sok mindenben számítanak ránk. Létezik egy nagy színházi pakett az EKF-en belül, ehhez mi is csináltunk egy tervezetet és a minap derült ki, hogy lényegében minden javaslatunkat elfogadták: ebből van, ami önállóan él, van, ami az irodalommal karöltve működik, van, ami más előadó-művészeti együttesekkel és van, ami az egyetemmel. Ennek egyik eleme a Mágikus 7-es című sorozathoz kötődik, ami a kivételes képességekkel rendelkező fogyatékkal élőkről, vagyis a zsenikről szól. Hét olyan darabot fogunk műsoron tartani 2023 végéig, ami a zsenik hányatott életét, a fogyatékkal élők különlegességét mutatja meg. Ebbe a szériába tartozik a már említett Hamlet, aztán a Virágot Algernonnak, az Equus, a Vad Fruttik zenekarral és Géczy Jánossal közösen létrehozott darabunk, a Bunkerrajzolók, a Bűn és bűnhődés, az Amadeus és lesz egy Petőfi-évre tervezett produkció is. Neki a színházzal való együttlétéről annyit tartunk számon, hogy egy darabig vándorszínész volt. De van egy befejezett darabja, a Tigris és hiéna és egy drámatöredéke is, amit be fogunk fejeztetni, és van egy regénye, a Hóhér kötele című, aminek az adaptációját már elkészítettük és majd bemutatjuk. Utóbbiból egy egész más Petőfi-arc rajzolódik ki, sokkal inkább az abszurd drámákra hasonlít, mint a romantika irodalmára. Nagyon értékes színházi ember is lehetett volna belőle, elképesztő képességű alkotó volt.
Az EKF céljai között van meglévő projektek továbbfejlesztése is, ehhez a már említett Tánc Fesztiváljával is csatlakozunk. Az esemény neve megváltozik: Veszprém mozgásban címmel egy nemzetközi kortárs összművészeti fesztivál születik. A leköszönő Krámer Györgyöt a műfaj egyik szintén nagyágyúja, a veszprémi születésű Horváth Csaba váltja a művészeti vezetői poszton. Elismert, széles nemzetközi kapcsolattal bíró, remek saját csapatot is irányító, színházban is dolgozó művész, az egész szcénát ismeri. Érdekesség, hogy még táncosként ő nyerte az 1. díjat az első Tánc Fesztiválján. Nagyon jó barátság van köztünk, színházban is dolgoztunk együtt. Neki köszönhetően új irányok, műfajok, elemek jelennek meg a programban.
– A közönség hogyan jelzi, hogy várják a visszatérést, hogy fontos nekik a Pannon Várszínház?
– Visszatérő tapasztalatunk, hogy akárhányszor hírt adunk róla, hogy valami történik nálunk, új online színházi esemény lesz vagy más kezdeményezésünk van, akkor nagyon megható félreértéssorozat üti fel a fejét: többen azt hiszik először, hogy nyit a színház, és rettentően örülnek, hogy végre jöhetnek. Ez nagyon jólesik nekik és persze mindig reagálunk, hogy bocsánat, ez még sajnos mindig nem élő. De ezeken kívül is nagyon sok kedves visszajelzés jut el hozzánk, reklamációt soha nem kaptunk, nem kérte vissza senki a jegy árát. Szerintem majd ha lehetővé teszi a járványügyi helyzet a teljes nyitást – nem ezt a három székenkénti maszkos megoldást, mert ez önmagában egy abszurd dráma –, az óriási ünnep lesz. Élve marad ez a műfaj. Bár voltak szkeptikus pillanataim, de a színház oly sok mindent túlélt már pár ezer év alatt, amióta létezik Európában, ezt miért ne élné túl? (Soós Andrea)