A szakemberek azt vallják, mivel a magyar étkezési szokások messze állnak a mértékletességtől, kiváló cél lehet a kezelést a megelőzésre cserélni.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Ilyen volt 2020 fotósunk szemével
Amikor 2020 január 1-én elindult az új év, valószínűleg senki nem gondolta még, hogy olyan dolgok történnek majd velünk, amelyekről többek között Penovác Károly fotói is tanúskodnak. Persze volt azért öröm is. Kollégánk ezekről a pillanatokról sem maradt le.
Fiatalok fejlesztésén dolgozó alapítvány kapta a Pro Civitate díjat
A Lélektér Alapítványnak adományozta a Pro Civitate díjat Veszprém közgyűlése 2020-ban.
Kupameccsel kezdik a januárt a futsalosok
Idegenben játssza az esztendő első mérkőzését a Balaton Bútor FC Veszprém, amely NB II-es riválisa ellen lép pályára a futsal Magyar Kupában.
Érdemes fogadkozni, ha nem tartjuk be?
Bár nagyon sokan tesznek újévi fogadalmat, kutatások szerint az emberek 75-80 százaléka nem képes megtartani azt. Az utca emberét kérdeztük szilvesztert megelőzően.
153 fővel emelkedett a fertőzöttek száma Veszprém megyében
Péntek reggelre 153 fővel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma megyénkben a csütörtöki helyzethez képest.
Rászoruló boteves diákok kaptak új laptopokat
A Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület több mint 10 éve segíti a veszprémi fiatalokat.
Hóágyú a Kossuth utcán, tucatnyi baleset a csúszós utakon– ez történt decemberben Veszprém megyében
Közeledik az év vége, a számvetések időszaka, ezért a veol helyi szerkesztősége is készített egy összegzést arról, mely témák érdekelték a legjobban olvasóinkat, melyek voltak azok a cikkeink, amelyek a legnagyobb visszhangot váltották ki.
A taxisokat sem kímélte a járványhelyzet
A pandémia tavaszi, első hullámában segítséget kapott a személyszállítási ágazat, adófizetési könnyítéseket biztosítottak a kis- és mikrovállalkozásoknak.