Ha nem beszélünk valamiről, az attól még létezik – bizonyosodhattunk meg a tétel igazságáról a Pro Hungaria Sacra Testvérület második veszprémi konferenciáján, amelyen a katolikus egyház válsága volt a középponti téma.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Miért újítják fel szinte ugyanakkor a legforgalmasabb veszprémi utakat?
Jelentősen megnehezült a közlekedés az útrekonstrukciós munkálatok miatt a megyeszékhelyen.
„Város a Házban” programsorozat a Magyar Zene Házában
A Veszprém-Balaton Régió Kultúrájáért Közalapítvány és a Magyar Zene Háza együttműködési megállapodás alapján közösen szervezik a „Város a Házban – Veszprém” című koncertsorozatot 2022 október és november folyamán.
Szabad Ferenc focizni járt az Ipariba, majd tanárként is bemutatkozhatott
Együtt utaztunk a buszon. Szabad Ferenc annyira elgondolkodott, hogy még össze is rezzent, amikor ráköszöntem. Ahogy kiderült, azon töprengett, milyen is legyen az Öveges labor menetrendje az Ipariban, ahova igyekezett, mert számára is megkezdődött az iskola. Hogy ez miért érdekes? A tanár úr 73 évesen örülhetett újra a tanévkezdésnek – tanár, szeret tanítani, ez a hivatása. Egyik lyukasórájában beszélgettünk a VSZC Ipari Technikumban.
Megvédték hagyományainkat és értékeinket
Az 1956-os felkelők máig reményt és példát adnak számunkra, hangsúlyozta ünnepi beszédében Porga Gyula polgármester a forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján tartott megemlékezésen vasárnap.
Közel 300 országos éremnél tart a veszprémi klub
Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte a Sportolj Velünk SE (SVSE). Az atléták eredményes évet zárnak, és a nehézségek ellenére hasonlóan jó következő esztendőre számítanak.
Itt adhatunk vért október 24-30. között Veszprém megyében
A véradások helyszínei és időpontjai változhatnak.
Őszi bringatúra: Veszprémbe tekertek a Balatontól
Negyedik alkalommal rendezte meg az őszi bringatúrát Harangvölgyi András vezetésével a Balaton-felvidéki Kerékpáros Egyesület október 22-én, szombaton. A konvoj Balatonfüredről, a Balaton Szabadidő- és Konferenciaközponttól indult el 10 órakor Veszprémbe, majd visszatért Balatonfüredre.
Csak egy épületét fűti a téli szezonban a Veszprémi Petőfi Színház
Össze kell húzódnia fizikai értelemben a Veszprémi Petőfi Színháznak, dolgozóinak, tevékenységének az energiahelyzet miatt, ám ezáltal lelki értelemben még közelebb szeretne kerülni közönségéhez, és a társulat tagjainak összetartását szintén erősíthetik a kényszerű lépések. A játékszínt és a műhelyházat átmenetileg nem fűti, de továbbra is üzemel, mindent megtesz ennek érdekében, nem zár be.
Német ellenfél vár a veszprémi kézilabdázókra
Pokoli nehéz feladatnak ígérkezik, hogy a – hazai pontvadászatban botladozó, a minap súlyos vereségbe beleszaladt – Fejér-B.Á.L. Veszprém az Európa Liga-csoportkör nyitányán, október 25-én (kedd, 18.45 óra), idegenben rángassa meg a német Frisch Auf Göppingen bajszát.