Szeptember 25-26 között 13 helyszínen 50 program várja idén először Veszprémben is az érdeklődőket a Kávéházak Éjszakája. Ezt követően október 9-10 között pedig a főváros 30 kávéházában közel 70 ingyenes programmal készülnek a szervezők, hogy egy kicsit megálljunk, és egy jó kávé mellett belekóstoljunk a kultúrába is.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
A fürediek és a veszprémiek is győztesen hagynák el ma a pályát
A Balatonfüredi KSE hazai környezetben, a Fejér-B.Á.L. Veszprém idegenben lép ma pályára a férfikézilabda élvonalában. Mindkét csapat egyértelműen a két pontra pályázik.
A bakonyiaknak nem sikerült megismételni a PSG elleni játékukat
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája második forduljójában a Telekom Veszprém együttese végig hátrányban játszva szenvedett vereséget a lengyel Vive Kielce otthonában.
Csapatzászlót kapott az újonnan létrejött veszprémi alakulat
Áder János köztársasági elnök csapatzászlót adományozott az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ, valamint az MH 54. Veszprém Radarezred integrációjából, 2020 augusztus elsejével létrejött MH. Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ részére.
Rendszeresen lopott a pápai üzletekből – a rendőrök őrizetbe vették a helyi nőt
A rendőrséget 2021. szeptember 22-én reggel értesítette egy pápai üzlet biztonsági őre arról, hogy lopáson tetten ért egy nőt.
Kiállítás nyílt Veszprémben amatőr alkotók munkáiból
A Fegyveres Erők Veszprém Körzeti Nyugállományúak Klubja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából amatőr képzőművészek és gyűjtők munkáiból nyílt kiállítás hétfőn az Agóra Kulturális Központban.
Ikonikus veszprémi épületeket ismerhettek meg a sétán
Az idősebb Csomay Kálmán építőmester nevéhez köthető patinás épületeket járhatták be vezetett sétán az érdeklődők a kulturális örökség napjai egyik programjaként.
Rangos utánpótlástornát rendeztek a veszprémi jégcsarnokban
A hivatalos megnyitót követően négy hokiakadémia U16-os csapatai szálltak harcba egymással a vadonatúj bakonyi pályán.