Megnyerte második edzőmérkőzését a kézilabda NB I szeptember eleji rajtjára készülő Fejér-B.Á.L. Veszprém.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Fiatal színész-rendezőként sorra nyeri a közönségdíjakat
Az év színésze elismerés odaítélésére indított olvasói szavazást a közelmúltban a Veszprém vármegyei Naplót kiadó Mediaworks; az öt jelöltre mintegy 2000 szavazat érkezett, ebből 562-t a nyertes Szelle Dávidra, a veszprémi Pannon Várszínház színművészére, rendezőjére, koreográfusára adtak le a voksolásban részt vevők – a műsor vendége Szelle Dávid.
Elkötötte egy pizzafutár autóját, nekiment egy másik kocsinak, aztán futva menekült a rendőrök elől a pápai férfi (videó)
A rendőrségre érkezett bejelentés augusztus 3-án az esti órákban, hogy Veszprémben egy pizzafutár által a parkolóban hagyott nyitott gépkocsihoz ismeretlen személy odasétált, abba beült, majd a benne hagyott indítókulcs segítségével az utcából elhajtott.
Kálvin parki Kreatív kikötő
Kálvin parki Kreatív kikötő címmel a Kálvin parki református gyülekezet egy hetes rendezvénysorozatot tartott sok-sok önkéntes és általános iskolás korú gyermek bevonásával július utolsó hetében, délutánonként. A sokszínű program közösségi játékokat, önfeledt időtöltést nyújtott a parkba és templomba érkező gyermekek számára.
Az Őrségben a zirci református tiszteletessel megállt pár napra az idő
„Az Őrségben adatott lehetőség a gondtalan pihenésre. Sokadjára tértünk ide vissza, mindig van mit felfedezni. A kis falvak nyugalmat árasztó miliője lelassít, egyben feltölt” – állítja Vecsey Katalin református tiszteletes. Kikapcsoló befektetés sorozatunkban megkérdezünk lelkészeket, művészeket, hogyan nyaraltak idén, mert sokféleképp lehet felemelő a szabadság eltöltése.
Nem érkezett meg a kifizetett mobiltelefon
Csalás vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki internetes hirdetés kapcsán tévesztette meg áldozatát.
Műszaki mentésekhez hívták a katasztrófavédelmet
Augusztus 3-án egy szemeteskuka tüze mellett csak műszaki mentések szerepeltek a riasztási lapokon.
Már kirajzolódnak az új parkolók
Néhány napja kezdődtek meg a munkálatok, de már jól látható az új parkolók kialakítása a Vilonyai, illetve a Csillag utcában.
Elrajtol a Magyar kupa első fordulója a hétvégén
Szombaton megkezdik a szereplését négy Veszprém vármegyei labdarúgó csapat a Mol Magyar Kupa első fordulójában, vasárnap pedig további három csapat száll be a kupaküzdelembe.
Betörőt fogtak a veszprémi rendőrök
A kamrában bújt el az aranyérme-gyűjtemény ellopásával gyanúsítható férfi.