Régi nagy rivális ellen szerepel a felsőházi rájátszás első hazai mérkőzésén az 1. FC Veszprém a futsal NB I-ben.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Állatkínzás, magánlaksértés és lopás: hosszú bűnlajstrommal került a veszprémi bíróság elé
Eredményes ügyészi fellebbezést követően súlyosította a Veszprémi Törvényszék annak a 38 éves férfinak a büntetését, akit az Ajkai Járásbíróság állatkínzásban, kétrendbeli kifosztás bűntettében, valamint magánlaksértés és lopás vétségében mondott ki bűnösnek.
Megünneplik a hatvan éve házasokat
Azoknak a veszprémi házaspároknak a jelentkezését várja az önkormányzat, akik 1963-ban kötöttek házasságot, vagyis idén ünneplik gyémántlakodalmukat, és szívesen részt vennének a város által szervezett ünnepségen, írta az önkormányzat nevében Porga Gyula polgármester.
Szellemi leépülés a beteg szemszögéből veszprémi színpadon
Az apa című keserves bohózat a demenciát, a szellemi képességek hanyatlását, a betegre, a környezetére gyakorolt hatását dolgozza fel valósághűen, ugyanakkor szeretetteljesen. A darab színpadra állítása érdekében elkezdődött a próbafolyamat a Veszprémi Petőfi Színházban.
Falmászók is futottak a versenyen
Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Honvéd Cross terepfutóversenyt, amelyen több sportág képviselői is rajthoz álltak.
Temesvári zenész fellépése
Az Acetobă nevű szólóprojektben lép fel a temesvári Radu Pieloiu dobos március 9-én, csütörtökön 21 órától Veszprémben, a Terem Bárban.
Útlezárások lesznek és módosított útvonalon járnak a buszok Veszprémben
Több helyszínen változik a forgalmi rend, valamint egyes buszjáratok útvonala március 15-én, szerdán a városi ünnepségek miatt, közölte az önkormányzat.
Aszfaltozzák a Budapest utat, lassabb haladásra kell számítani
Aszfaltozzák a Budapest utat Veszprémben, ezért kézi irányítás mellett halad a forgalom a belső körgyűrű kereszteződésében.
A nőknek szép virágot kell venni, ez a lényeg
A tulipán és a rózsa megy a legjobban – mondta Erzsébet, aki a veszprémi piacon árult virágot kedden.
Többször is lopott, erőszakhoz is folyamodott a veszprémi férfi
Háromrendbeli kifosztással és garázdasággal gyanúsított férfi letartóztatását rendelte el a bíróság a Veszprémi Járási Ügyészség indítványára.