A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Csak elméletben teljesült a nők egyenlősége a szocializmusban
A nők egyenjogúvá válásának történetéről és a szocializmus nőszerepeiről is szó esett a Királynék Földjén nevű közösség napokban tartott rendezvényén.
Lekerült a zavaró feloldótábla a Pápai úton
Olvasónktól kaptuk a jelzést nemrég, hogy Veszprémben, a Pápai úton – szerinte – feleslegesen hagytak kinn egy mozgó járművekre vonatkozó tilalmak vége jelzőtáblát.
A veszprémieknek szükségük van a győzelemre
Régi nagy rivális ellen szerepel a felsőházi rájátszás első hazai mérkőzésén az 1. FC Veszprém a futsal NB I-ben.
Állatkínzás, magánlaksértés és lopás: hosszú bűnlajstrommal került a veszprémi bíróság elé
Eredményes ügyészi fellebbezést követően súlyosította a Veszprémi Törvényszék annak a 38 éves férfinak a büntetését, akit az Ajkai Járásbíróság állatkínzásban, kétrendbeli kifosztás bűntettében, valamint magánlaksértés és lopás vétségében mondott ki bűnösnek.
Megünneplik a hatvan éve házasokat
Azoknak a veszprémi házaspároknak a jelentkezését várja az önkormányzat, akik 1963-ban kötöttek házasságot, vagyis idén ünneplik gyémántlakodalmukat, és szívesen részt vennének a város által szervezett ünnepségen, írta az önkormányzat nevében Porga Gyula polgármester.
Szellemi leépülés a beteg szemszögéből veszprémi színpadon
Az apa című keserves bohózat a demenciát, a szellemi képességek hanyatlását, a betegre, a környezetére gyakorolt hatását dolgozza fel valósághűen, ugyanakkor szeretetteljesen. A darab színpadra állítása érdekében elkezdődött a próbafolyamat a Veszprémi Petőfi Színházban.
Falmászók is futottak a versenyen
Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Honvéd Cross terepfutóversenyt, amelyen több sportág képviselői is rajthoz álltak.
Temesvári zenész fellépése
Az Acetobă nevű szólóprojektben lép fel a temesvári Radu Pieloiu dobos március 9-én, csütörtökön 21 órától Veszprémben, a Terem Bárban.
Útlezárások lesznek és módosított útvonalon járnak a buszok Veszprémben
Több helyszínen változik a forgalmi rend, valamint egyes buszjáratok útvonala március 15-én, szerdán a városi ünnepségek miatt, közölte az önkormányzat.