Vp7Nap 633 - Veszprémi 7 Nap

Egy jó boltba olyan érzéssel mehet vevő, eladó, mintha hazamenne

Születése óta Veszprémben, a Dózsavárosban él Gerlei Árpádné… nem csoda, hogy arra vágyott, itt legyen olyan üzlete, amivel segítheti a városrészben élőket. Így lett; a Kiskertész gazdabolt tulajdonosával Rimányi Zita, a veol.hu újságírója a többi között arról is beszélgetett, tapasztalatai alapján mi a legfontosabb a kereskedelemben.

Mystic Veszprém: nosztalgia az angolkisasszonyok híres-hírhedt szűk folyosóján

Ahogy ígértük, ugrunk pár évet az időben, és ugrom magam is ki az ágyból reggelente, hiszen nagy vagyok már, hajjaj, középiskolás, így muszáj korán kelnem. Azért, hogy felfedezzem az akkor Híradástechnikai Szakközépiskola néven futó intézményt a mai „Iparit”, és koptassam négy éven át a padjait – na meg a folyosóit. Erről szól a Mystic Veszprém sorozat tizedik epizódja.

Miniszteri okleveleket adott át az egészségügyi államtitkár, Veszprém vármegyei díjazott is van

Batthyány-Strattmann László és Hőgyes Endre munkásságát méltatta dr. Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára 2023. október 30-án a minisztériumban tartott ünnepségen, ahol Pro Santitate díjakat és miniszteri okleveleket adott át azoknak a szakembereknek, akik kimagasló szakmai tevékenységükkel nap mint nap hozzájárulnak az egészségügy szakszerű és hatékony működéséhez.