A Magyar Zeneművészet kategóriában, a Veszprém megyei Prima Díj idei nyerteseként Kovács Attila fogadhatta a gratulációkat, majd a díjátadó utáni zongorajátéka még percekig tartó vastapsot hozott számára.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Kitüntették a veszprémi újságírót
Magyar ismeretterjesztés és média kategóriában a Veszprém megyei Prima Díjat Donát Tamás vehette át a napokban tartott idei ünnepségen.
Elismerték a biológus fáradhatatlan munkáját
A Pannon Egyetem aulájában rendezett Veszprém Vármegyei Prima Díj ünnepélyes díjátadó gáláján dr. Liker András biológus, az MTA doktora vehette át elsőként a díjat Magyar Tudomány kategóriában.
Tűzoltók jelentek meg a Veszprém Aréna előtt kedden délután
Elsőre nem volt egyértelmű, hogy füst, vagy esetleg tűz miatt riasztották e a katasztrófavédelmet.
Mérlegen a gazdaság: fejlődés és lendület (képgaléria)
Ünnepélyes körülmények között bemutatták a TOP 100+200 Veszprém vármegye 2023 című kiadványt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamaránál (VVKIK) november 14-én, kedden, amely a VVKIK, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, a Központi Statisztikai Hivatal és a Napló együttműködésében készült.
Van még egy Marguc, nem marad el a testvércsata
A pont nélkül álló RK Celje Pivovarna Lasko vendége lesz a Telekom Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában.
A százezredik látogatót köszöntötték a Bakony Expon
Három nap alatt több mint 160 kiállító kínálta portékáit a Veszprém Arénában, amely mellé számos táncos, gasztronómia, és edukációs program is társult a jubileumi, 10. Bakony Expo termelői vásáron. Az idei programok célja nemcsak a szórakoztatás volt, hanem a figyelemfelhívás is az erdők védelmére, ugyanis a 10. Bakony Expo a fenntartható erdők tematikát helyezte a fókuszba.
Ünnepeljük együtt az élet csodáját!
A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház, Mátay Lilla főorvos és a PIC-részleg valamennyi munkatársa várja mindazon koraszülött gyermekeket és szüleiket, akik az intézményben jöttek a világra. A találkozó november 17-én, pénteken 15 órakor lesz a kórház E épületének 4. emeletén, a PIC-részleg előtti közösségi térben.
Példaértékű a veszprémi pszichiátriai ellátás
Hazánkban 34 pszichiátriai gondozó felújítása, három új gondozó elindítása és négy új, a pszichiátriai járóbeteg-ellátáshoz kapcsolt nappali terápiás részleg kialakítása valósulhatott meg egy 4,724 milliárd forint összköltségvetésű EFOP-projekt révén, hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón Veszprémben, a Csolnoky Ferenc Kórházban.
Expetőfisek a Tündérkertben, veszprémiek kedvencei a tévésorozatban
A Tündérkert sármos testőrkapitánya a veszprémi közönség szívét is meghódította, sőt, a tévésorozat egyik főszerepét, a Bethlen Gábort megformáló színész szintén játszott a vármegyeszékhely teátrumában. Sok veszprémi emlékszik színpadi alakításai miatt Lukács Dánielre és Bokor Barnára.