Vp7Nap 594 - Veszprémi 7 Nap

Ingyenes kerékpáros vetélkedő hagyományteremtő céllal

Hurrá, bringázunk! címmel először rendeznek olyan kétnapos, gyermekeknek és családoknak szóló bringás hétvégét június elején a balatonfüredi Forrás Sportparkban, ahol különböző nehézségű és szórakoztató ügyességi pályákon vetélkedhetnek három- vagy négyfős, önszerveződő, általános iskolás gyermekekből álló csapatok.

Izgalmas és kimeríthetetlen téma a Cserháti Könyvszalonban

A hagyomány és a megújulás egyaránt jellemzi a Veszprémi Honismereti Egyesület és a Kölcsey Könyvesbolt volt dolgozói által közösen szervezett Cserháti Könyvszalonokat. Az immár tizenkilencedik fejezetéhez érkező történetet a hűséges közönség ismét a Lovassy László Gimnázium énektermében követhette. Ezúttal a fontos kortörténeti dokumentumokról, a fotókról volt szó, Régi képek bűvöletében – az archív képek feldolgozásának és bemutatásának lehetőségei címmel.

Iskolát teremtett az iskolán belül

Ikonikus alakja volt az iskolának, mely aranykorát élte az ő igazgatása alatt. Tökéletes tekintély, aki nem emelte fel szavát soha. Halkan beszélt, mégis lényéből erő, határozottság, tartás sugárzott. Kováts Sándor, a Dózsa György Általános Iskola egykori igazgatójának személye előtt tisztelegtek az intézményben április 25-én.