Az idei ballagások a legtöbb iskolában május első hétvégéjén, 5-én (pénteken) és 6-án (szombaton) lesznek. Azonban van olyan iskola is, ahol már megtartották az ünnepséget.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Felszedik az ideiglenes aszfaltot
Megkezdték az ideiglenes aszfaltburkolat eltávolítását Veszprémben, a Vár utcában.
A triplán mázlista esete a záróvonallal
Igaz, a KRESZ nem írja direkte, hogy záróvonalon megállni tilos. De azt igen, hogy nem léphető át járművel. Ebből pedig egyenesen következik: forgalomban meg sem állunk rajta. És ezért nem a piros lámpa okolható…
Korszerű, hasznos, szükséges – megújult a Külső Püspökkert
Szerdán megtörtént az első séta Veszprém legújabb zöld parkjában. Porga Gyula polgármesterrel, Brányi Mária alpolgármesterrel, a kivitelezést végző fővállalkozó cég képviselőivel egy 21. századi igényeket kiszolgáló parkot és a hozzá kapcsolódó új létesítményeket járhatott be és tekinthetett meg a nagyközönség, azaz a városlakók. Mindazok, akik a környékben élnek, ide kötődnek vagy használni fogják majd a teljesen megújított Külső Püspökkertet.
Balkáni dallamok szállnak szeptemberben Veszprém utcáin
Balkáni zenével tölti meg Veszprém belvárosát szeptember 7-9. között a Balkan: Most Fesztivál a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében.
Hétvégén ingyenes programokkal nyit a Gyárkert
A Gyárkert ünnepélyes nyitó hétvégéjének részeként május 5-én egy nagyszabású, látványos és ingyenes koncerttel készül a helyi kötődésű Vad Fruttik zenekar.
Iskolások, irány az állatkert!
Az önkormányzat közgyűlése arról döntött a napokban, hogy a veszprémi óvodák mellett évente egyszer, egyeztetett időpontban immár az iskolások is díjtalanul látogathatják a Veszprémi Állatkertet.
Életképek a veszprémi majálisról (videó)
Bátran kijelenthetjük, hogy zsúfolásig megtelt a Veszprémvölgy május 1-jén, amihez színpadi produkciókra sem volt szükség, csak a régi jó majális érzésre.
Az éhség egy veszprémi gyorsétteremhez vitte, de elaludt várakozás közben a sofőr
A veszprémi rendőrök előállították, és büntetőeljárást kezdeményeztek a 38 éves férfival szemben.