Hajléktalanok részvételével tartanak művészetterápiás foglalkozássorozatot a megyeszékhelyen, a programban készült alkotásokból több kiállítás is nyílik.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Koncert a kultúrbisztróban
Ryan Edmond ausztrál-svéd zenész koncertezik április 19-én és 20-án, szerdán és csütörtökön 19 órától Veszprémben, a Papírkutya Kultúrbisztróban.
Lokátorállomást kaptak ajándékba a hagyományőrzők
Az lhsn.hu hagyományőrző csapatával alapvetően az a célunk, hogy összegyűjtsük, megőrizzük a magyar katonai repülés, a magyar légierő tárgyi emlékeit.
Négygólos vereség
Elvesztette a kézilabda Liga Kupa-elődöntő első felvonását a Fejér-B.Á.L. Veszprém, ám ha sikerül rendezniük a soraikat, akkor a jövő heti visszavágón nem reménytelen a helyzetük.
Zongora és klarinét, finnek és magyarok
Folyamatosan támogatta a finn kultúra iránt érdeklődő fiatalokat négy évtizedes működése során a Veszprémi Magyar-Finn Egyesület (VEMAFI).
Beszámoltak a hazai és veszprémi jó gyakorlatokról
Nemzetközi találkozón képviseltette magát a Veszprémi Törvényszék a közelmúltban Lengyelországban.
Harminc éve nyitott újra a Davidikum
A Davidikum rendszerváltás utáni újranyitásának harmincadik évfordulóját ünnepelték a kollégiumban hétfőn.
Továbbra is vezeti a bajnokságot a Veszprém
A Veszprémi KKFT U23 jött ki jobban a Várpalota elleni rangadóból, a Balatonfüred és az Alsóörs vereséget szenvedett. A hölgyeknél a KK Ajka és a Veszprém Pannon SE könnyedén zsebelte be a bajnoki pontokat a legutóbbi játéknapon.
Rendőr- és tűzoltónapra várják a családokat Veszprémben
Egy napra ismét bárki tűzoltó vagy rendőr lehet. Április 22-én, szombaton izgalmas közösségi térré alakul a veszprémi Wartha utcai stadion parkolója, jön a Veszprém vármegyei rendőr- és tűzoltónap.
Kifogyhatatlan a kreatív ötletekből a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettese
Számtalan érdekes rendezvényt, jótékonysági kezdeményezést valósított meg Kellerné Egresi Zsuzsanna – ő találta ki a Lélektől-lélekig színház gyógyító ereje fesztivált is; április 20. és 30. között tartják a programsorozatot.