Vp7Nap 515 - Veszprémi 7 Nap

Lezárás, lebontás – Több évszakos képgalériával búcsúzunk az Ámos-hegyi kilátótól, a bakonyi panoráma, a libegő marad

Olvasóink jelezték szerkesztőségünknek, hogy tudomásuk szerint le kellett zárni Eplénynél az Ámos-hegyi kilátót – amihez libegővel is fel lehet jutni –, mert veszélyessé vált az állapota. Úgy tudják, le is kell bontani. A hír sajnos igaz. A részletekről, az okokról, az új torony építésének esélyéről a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.-től kaptunk tájékoztatást.

A baloldal szerint nagy a tétje a választásnak (képgaléria)

Közös rendezvényt tartott a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Párbeszéd – a Zöldek Pártja június 5-én az Agóra Kulturális Központban. Az eseményen beszédet mondott Dobrev Klára, a DK Európai Parlamenti képviselője, Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Barabás Richárd, a Párbeszéd – Zöldek társelnöke és Hartmann Ferenc, Veszprém polgármesterjelöltje.

Viseletek – jóval többet jelentenek a hétköznapi ruháknál

Új, időszaki kiállítás nyílt a veszprémi Bakonyi Házban május 4-én Pántlikától a keszkenőig címmel. A látogatók Nagy Zsuzsanna viseletgyűjteményéből láthatnak válogatást. A kiállítást S. Lackovits Emőke néprajzkutató nyitotta meg Nagy Zsuzsanna és fia, Nagy Levente Attila közreműködésével.

Díjazták a legkiemelkedőbb mentődolgozót (képgaléria)

Veszprém közel tíz éve dönt a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó mentők elismeréséről. Az Év Veszprémi Mentőse díjat június 5-én adták át a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházban. Az ünnepélyes alkalmon megjelent Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Porga Gyula polgármester, Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója és Jászkuti Ákos regionális igazgató.

Oberfrank Pál: Magyarnak lenni a legszebb érzés (képgaléria)

Az Óváros téri országzászlónál emlékeztek a veszprémiek arra kedden, hogy az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződést 1920. június 4-én 16.32-kor aláírták a versailles-i Nagy-Trianonban. Ennek értelmében az ország elvesztette területének több mint kétharmadát és népességének közel kétharmadát. A nemzeti összetartozás napja alkalmából Oberfrank Pál Kossuth-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója mondott ünnepi beszédet, közreműködtek a színház művészei és a Magyar Honvédség Légierő Zenekara.

Tovább suhannak a lila kerékpárok Veszprémben

Tavaly július 1-je volt az első olyan alkalom, amikor V-Bike-állomásokat telepítettek Veszprémbe. Majd még ugyancsak 2023-ban sikerült a vasútállomáson egy pluszállomással bővíteni a közösségi kerékpáros közlekedés lehetőségeit, kedden pedig további hat állomással bővült a veszprémi V-bike-flotta a központi középiskolai kollégiumnál.