Vp7Nap 488 - Veszprémi 7 Nap

Márkusné Vörös Hajnalka – Privát Veszprém: Arcot kap a múlt

Családok történetén keresztül teszik láthatóvá Veszprémet kirakatokban, buszmegállókban a Privát Veszprém című kezdeményezés keretében – erről Márkusné Vörös Hajnalka történész, főlevéltáros, a Veszprém Vármegyei Honismereti Egyesület elnöke, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program projektvezetője beszélt Rimányi Zita újságírónak.

Visszahozták a közösségi alkalmakat, segítik a szemléletformálást

A Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete a Szieszta kávézóban tartotta Nyitnikék programsorozata záró eseményét augusztus 17-én. Csehné Huszics Márta elnök bevezetőjében elmondta, a Covid-időszakban a látássérültek közösségi élete még inkább nehezedett, s e program eseményeivel igyekeztek visszaépíteni a látássérültek közösségi kapcsolatait.

Értéket teremtenek a veszprémi romkocsmában

Újabb vendéglátóhely nyílt a napokban Veszprémben – a Horgos utcában működik a La Vida nevű pub; a mostani fejlesztéssorozat forgatagban nem meglepő a hír, de az inkább, hogy nem valamiféle trendi helyet alakított ki a tulajdonos házaspár: mintha csak a Művészetek Völgyéből költöztettek volna egy tipikus fesztiválhelyszínt a királynék városába – a műsor vendége Vida László.

Veszprémben ad utcai koncertet Manu Chao

Manu Chao a BALKAN:MOST soron kívüli headlinere. A szeptember 7-9. közötti Balkán-zenei fesztiválon akár az utcán is összefuthatunk az élő legendával Veszprémben, ha nem férünk be a régi szép időket idéző, szintén utcai koncertjére.