Szentkirályszabadja és Veszprém között viszonylag jól lehetett haladni, az út nedves volt, de nem csúszott.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Nosztalgiázzunk! Ezekkel utaztak öt éve a veszprémiek
Január 1-jén lesz öt esztendeje annak, hogy a megyei jogú város önkormányzata döntést hozott, miszerint átalakítják a helyi járati tömegközlekedést.
Advent a Dózsavárosban
A Dózsa, a Csikász és az Őszidő Nyugdíjasklub tagjai által előadott karácsonyi irodalmi összeállítás volt a műsor a Dózsavárosi Baráti Kör által szervezett első adventi alkalommal, amikor a koszorún felgyulladt az első lila gyertya.
Téli gúnyát húzott Veszprém és a vármegye (képgaléria)
A vármegye székhelye és környéke egyelőre jól járható, ám természetesen erősen télies útviszonyokra készüljenek a közlekedők.
Két évtizedes a kötelék Veszprém és a kínai Ningbo között (képgaléria)
A kínai Ningbo város kultúráját és életét bemutató fotókiállítás nyílt meg a Pannon Egyetemen hétfőn.
Bábolnán hangolt Veszprémre Joulupukki: ő avatja majd fel a téli csodavilágot
Hófánkpálya és korcsolyapálya nyílik december 8-án a Gyárkertben, amit az igazi finn Mikulás nyit meg. Ezen a napon a pályákat díjmentesen lehet használni. Joulupukki Bábolnán óriási hangulatban már találkozott gyerekekkel, de a Balatonnál is járt már az elmúlt napokban.
Kiállítás a Petőfi Színházban
„A plein-air festészet a szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségek visszaadásával kiszabadította a művészetet a műtermi festészet mesterkélt, zárt világából” – olvasható az interneten. A plein-air festészet legfontosabb közép-európai képviselője Szinyei Merse Pál volt. Követői közé tartozik a Bottyán Marianna festőművész vezette, 2015-ben alakult Art Natura Csoport, melynek veszprémi tagjai bemutatkozó kiállításon szerepelnek a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában.
Dynamic Days a Bakony lábánál
Az időjárás nem volt túl kegyes, de a hétvégi Skoda Dynamic Days keretében megrendezett tesztelések remekül sikerültek a Veszprém határában található Continental tesztpályán.
Magasan van a léc Klauszék számára
Mi mással, mint a győzelemmel lenne elégedett a Klausz Kristóf–Papp Tamás (Skoda Fabia Rally2 EVO) kettős kedvenc hazai versenyhelyszínén, derült ki a verseny hivatalos honlapjának adott interjúból. A pilóta 2023-as évben nem igazán brillírozott, éppen ezért ezt a megmérettetést nem az év lezárásának tekinti, sokkal inkább a 2024-es esztendő tesztfutamának.
Ez az a veszprémi kert, ami télen is vidám lesz
Gőzerővel épül a péntek délutáni nyitásra a Téli Gyárkert, amelyen maga Joulupukki is ott lesz, aki egyenesen Finnországból érkezik manóival, hogy felavassák a hófánk- és jégkoripályát.