Hazai pályán folytatja szereplését az 1. Futsal Club Veszprém, amely pénteken a Magyar Futsal Akadémia csapatát fogadja az NB I-ben.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Afrikában indít kézilabda akadémiát a Telekom Veszprém
A Telekom Veszprém Egyiptomban terjeszkedik, legalábbis részt vesz a helyi kézilabda utánpótlásnevelésben.
Elismerés a tapolcai polgármesternek
A Veszprém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége Pro Szenior kitüntetésben részesítette Dobó Zoltán polgármestert.
Alvó társát lopta meg a veszprémi hajléktalanszállón a férfi
Kifosztás bűntette, kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 39 éves férfival szemben, aki alvó társát lopta meg a veszprémi hajléktalanszállón, majd annak érdekében, hogy tette ne derüljön ki, megfenyegette a bűncselekményt észlelő további társukat, végül pár héttel később verekedett is a hajléktalanszállón.
Akkor és most fotók: ActiCity-ként született újjá a romos, volt veszprémi gyerekkórház
Veszprémben negyedszázadon át elhagyatottan állt a második világháború után „lelencházból” gyermekkórházzá alakult épület, amiből a Veszprém–Balaton 2023 EKF programév legnagyobb volumenű kulturális fejlesztése, az ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ valósult meg. A Hóvirág utca és az Erzsébet liget találkozásánál lévő intézmény több mint száz év után kapott új, modern külsőt.
Veszprémi autósok, figyelem! A csütörtöki Bajnokok Ligája-meccs rátok is hatással lesz
A csütörtöki Bajnokok Ligája-meccs miatt torlódásra kell számítani Veszprémben.
Épületeket veszélyeztettek a veszprémi fenyők, egyből rohantak a tűzoltók
A hét első felében több esetben is leszakadt faágakhoz riasztották a Veszprém vármegyei tűzoltókat.
József Attila utca Veszprémben: próbálj meg lazítani
A Modern Városok Program keretében júliusban megkezdett kivitelezés keretin belül a József Attila utcán kialakítják a csapadékvíz-elvezetést, és felújítják az Egyetem utca – Victor Hugo utca közötti szakasz burkolatát, számolt be róla lapunk is.
Egykori edzője és leendő sztárja ellen játszik a Telekom Veszprém
A lengyel Orlen Wisla Plock elleni hazai meccsel folytatja szereplését a kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében a Telekom Veszprém. Az összecsapás csütörtökön 18.45-kor kezdődik.