Veszprém jó néhány olyan színművésszel dicsekedhet, akiknek jellegzetes arcát, mozdulatait sok-sok évvel azután is magunk előtt látjuk, hogy az égi társulathoz szerződtek. Szinte várjuk, hogy próbára menet szembe jöjjenek velünk az utcán. Ez nem csoda, hiszen hozzánk tartoznak, a mieink. Ilyen a nemrégiben elhunyt Dobos Ildikó is, akiről meghitt, bensőséges hangulatban emlékeztek meg a Veszprémi Petőfi Színház vezetői, művészei és tisztelői.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Elhunyt Brusznyai Árpád lánya, Brusznyai Margit
Október 26-án a váci kórházban elhunyt Brusznyai Margit karnagy, zenetanár, Brusznyai Árpád lánya – közölte lapunkkal Imre Frigyesné, a Brusznyai Alapítvány elnöke. Brusznyai Margit temetése november 22-én lesz a váci temetőben.
Toplistás kutyabarát helyek – Hét mancsosokat váró Veszprém vármegyei vendéglátóra szavazhatunk
Több Veszprém vármegyei vendéglátóhely is bekerült a versenybe, amelyen az ebeket szívesen látó szállókat, vendégházakat, éttermeket, cukrászdákat is díjazzák. Kutyabarát helyek, amelyekre most szavazni lehet, mert kategóriánként osztják ki az elismerő címet.
A veszprémi Hegedűs Barbara lesz Dömötör Csaba utódja a parlamentben
Kiadta Hegedűs Barbara Szilviának Dömötör Csaba országgyűlési képviselői mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön, közölte az MTI. A 2022-es parlamenti választáson a Fidesz és a KDNP közös listáján mandátumot szerző Dömötör Csaba szeptember 30-án mondott le, mert európai parlamenti (EP-) képviselő lett. Hegedűs Barbara hétfőn esküt tesz az Országgyűlésben.
Rémesen jó és igazi tökfejek – Tudsz jópofábbat faragni? Mutasd meg! (videó)
Van a mosolygós, a vicsorgó, a foghíjas, az ijedt és az ijesztő, meg a társaik – csupa rémesen jó, nem igazán rémes, inkább kivilágítva kedves lámpásként üzemelő, házilag átalakított sütőtök. A tökfaragás jó szórakozás, közös móka. Inkább akkor vagyunk igazi tökfejek, ha nem látjuk be: a szokások évezredek óta változnak, hatnak egymásra.
Munkáshitel – Pontokba szedtük a 4 milliós kedvező kölcsön részleteit
Jövőre a 17 és 25 év közöttiek kamatmentes, szabad felhasználású kölcsönhöz juthatnak, legfeljebb 4 millió forintig. Ugyanis 2025. január 1-én lép hatályba a munkáshitel program. A kormányinfón több fontos részletet megtudtunk róla, mutatjuk a részleteket és a szakértői megjegyzéseket.
Itt adhatunk vért november 4-8. között Veszprém vármegyében
A véradások helyszínei és időpontjai változhatnak.
Kísérteties mulatság: Veszprémbe látogat a halloween
Fedezd fel a kísérteties élményeket egy varázslatos városban! A közelgő ünnep tökéletes alkalom a családok számára, hogy együtt élvezzék a szórakozást és a közösségi programokat. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy részese legyél ennek a különleges eseménynek, ahol a jókedv és a kreativitás találkozik! Készülj fel a kalandra, és merülj el a halloween szellemében!
Veszprém: döcögős játékkal újabb siker
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulójában a Veszprém HC idegenben 27–24-re legyőzte a Fazekas Gergővel felálló Wisla Plock együttesét.