Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a szilveszteri ünneplések hangos robbanások kíséretében zajlanak, fontos szem előtt tartani az állatok védelmét is. A tűzijátékok és petárdák okozta hangzavar és fényeffektusok jelentős stresszt és szorongást okozhatnak a háziállatoknak és a vadon élő állatoknak egyaránt.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
A fiataloknak szóltak a programok
A VeszprémGeneration egy olyan különleges ifjúsági program, amely a veszprémi fiataloknak szólt, az ő igényeik mentén indult el. A 2021-től 2023 végéig tartó közös munka pedig teljes egészében a fiatalok aktív bevonásával zajlott.
Remekeltek az ob-n a veszprémi cheerleaderek
Három dobogós helyezéssel, köztük egy országos bajnoki címmel büszkélkedhetnek a Veszprém Cheerleaders lányai, akik a rangos győri versenyen nemcsak résztvevők, hanem szervezők is voltak.
Segítség a hajléktalanszállón élőknek
A Szent Mihály Védegylet, valamint a Vitézi Rend Fejér és Veszprém vármegyei törzskapitánysága összefogásával mintegy száz adag székelykáposztát sikerült kiosztani a karácsonyt megelőzően a veszprémi hajléktalanszállón.
Fokozott figyelmet követel a szilveszteri tűzijátékok használata!
A veszprem.katasztrofavedelem.hu hívja fel a figyelmet, országosan 20 és 50 között alakul a tűzijátékok miatt keletkező tüzek száma szilveszter éjjel; a legtöbbször csak kisebb tüzek keletkeznek, de minden évben előfordul néhány többmilliós kárral járó nagy tűz is. A tűzijátékokkal kapcsolatos legfontosabb szabályokról, tudnivalókról hallhatja Csondor Henrietta tűzoltó főhadnagyot, a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjét és Bakos György tűzoltó alezredest, a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági osztályvezetőjét.
Úgy durrogtassunk, hogy másnap ne pufogjunk
Ha nagykorúak vagyunk, csütörtöktől vásárolhatjuk meg az úgynevezett harmadik pirotechnikai osztályba tartozó tűzijátéktermékeket, amelyeket december 31-én 18 órától január 1-jén 6 óráig használhatunk fel.
Kihunyt a lámpás, már csak az örökmécsesben ragyog a fénye
Nagy veszteség érte Veszprém és környékének helytörténeti, honismereti és ipartörténeti társadalmát. 88 éves korában elhagyott bennünket Gombor Jóska bácsi, a veszprémi trafológus. Jól ismertük a helytörténeti és értékőrző körökben, több helytörténeti témában osztotta meg gondolatait és tudását, számos értékőrző előadáson vett részt.
Egy ezres volt a lapos hagyma az utolsó piacon
Az esztendő utolsó veszprémi piacán, pénteken sem lett olcsóbb az alma, a narancs és a hús sem a vásárcsarnokban, mert ott jártunk. De legalább jó idő volt, és ismerősökkel is lehetett találkozni.