A veszprémi futsalcsapat nem kegyelmezett péntek este, és hazai pályán nagy különbséggel verte meg a DEAC együttesét a futsal NB I 2. fordulójában.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Ranolder János emléktábláját koszorúzták meg Veszprémben (képgaléria)
A Veszprémi Pantheonnál, a Tűztorony udvarán Ranolder János emléktáblájánál emlékezett és helyezte el az emlékezés virágait pénteken Hegedűs Barbara alpolgármester, Takáts István általános érseki helynök, Kilián László, a Művészetek Háza programigazgatója és Ticz Zsuzsanna nővér.
Fém of Bëlga projekt a Gyárkertben
Fém of Bëlga projekt mindössze három alkalommal látható, a Dunántúlon csak augusztus 24-én Veszprémben, a Gyárkertben 20 órakor, ahol a kapunyitás szokás szerint 18.30-kor lesz – közölte Kiss Ákos a szervezők nevében. Azt írta, egyfajta „ön-tribute” a Fém of Bëlga: egy lemeznyi Bëlga-dal élő zenekaros, metálos átdolgozása. Erre tombolhat hatalmasat augusztus 24-én a Gyárkert közönsége. A projekt ötletgazdája, Tokyo elárulta, honnan jött az ötlet, hogy a zenekarnak szüksége van egy „fémzene”-lemezre.
Újságírónkat vette elő a rendőrség bírságbefizetés miatt – Mutatjuk a konkrét kamuüzenetet, amelyet sokan megkaptak
,,Rendőrség: 4550 forintos késedelmes fizetése van, tekintse meg szabálysértési aktáját!” – érkezett az üzenet újságíró kollégánknak céges telefonjára SMS-ben, de ez olyan kamuüzenet, amelyet sokan megkaphattak. A digitális csalás egyik formája.
Több évszázados falképeket és kőfaragványokat restaurálnak a szakemberek a veszprémi Gizella-kápolnában
Több évszázados falképeket és kőfaragványokat restaurálnak a szakemberek a veszprémi várnegyed egyik legkülönlegesebb épületében, a kalandos múltú Gizella-kápolnában. A 13. századi, kétszintes palotakápolna 2025 nyarára megújul – a látogatók előtt nemcsak az alsó szintet nyitják majd meg, de ünnepi alkalmakon az eddig szinte teljesen ismeretlen emeleti részt is.
Korda György és Balázs Klári Veszprémbe érkezik
Augusztus 16-án egy igazán ikonikus párost köszönthetünk a Gyárkert színpadán, várhatóan 20 órától: érkezik Korda György és Balázs Klári!
Érkeznek a tankönyvek: a veszprémi Deák-iskola is bepakolt (képgaléria)
Csütörtökön 9 óra után érkezett meg az a teherautó a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola parkolójába, amely közel 10 ezer tankönyvet hozott az intézménybe, melynek értéke közel 6,5 millió forint.