Vp7Nap 355 - Veszprémi 7 Nap

Fejér-B.Á.L. Veszprém: lépnének egyet a céljaik felé

Veszprém A jobb folytatásban bíznak a kiesés elől menekülő Fejér-B.Á.L. Veszprém sportolói, akik február 10-én (szombat, 19 óra) a szintén nem túl acélos formát mutató HSA NEKA vendégei lesznek. A sereghajtónak nem lehet más célja, mint ponto(ka)t gyűjteni – a szép kézilabda már csak hab lenne a tortán.

Napi hatvan zsák levél a pápának

Somorjai Ádám OSB volt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) veszprémi szervezetének februári vendége a Lovassy László Gimnáziumban, ahol életútjáról és munkásságáról Elner István, barátja és iskolatársa kérdezte.

Házasság hete Veszprémben, állandó megújulásban

Idén február 11–18. között rendezik meg a Házasság hetét Veszprémben, mely szentmisével nyit a Margit-templomban. Rajzpályázat, irodalmi est, filmvetítés és imaséta is lesz a következő napokban, derült ki egyebek mellett az esemény csütörtöki – a Foton kávézójában megrendezett –sajtótájékoztatóján.

Fergeteges évindító bulival érkezik Veszprémbe a Kowalsky meg a Vega

Két grandiózus koncerttel indítja az évet hazánk egyik legsikeresebb zenekara, a Kowalsky meg a Vega, vármegyénkbeli rajongóik nagy örömére az egyik fellépésüket február 24-én, szombaton 20 órakor a Veszprém Arénában tartják. A fennállása negyedszázados jubileumát idén ünneplő együttes buliján a legnagyobb slágereik is felcsendülnek.

Csakis Veszprémben képzeli el a jövőjét a Privát Veszprém programban részt vevő Balogh-Brancsek család (Podcast)

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik legjelentősebb és legszemélyesebb eleme volt a Privát Veszprém projekt, és az ennek keretében összeállított fotógyűjtemény a helyi lakosok családi képeivel és a hozzájuk tartozó személyes elbeszéléseivel – a fotókollekcióból ideiglenes szabadtéri kiállítást rendeztek tavaly az ActiCityben; december elején pedig egyedülálló, magyar-angol nyelvű album formájában is kiadták a családtörténetekről szóló gyűjteményt. A kötet egyik fejezete a Balogh-Brancsek családról szól – a műsor vendége Balogh Zita és Brancsek Csaba.

Olimpiai aranyat nyert a veszprémi cukrász: Míra tarolt Noé bárkájával

Steierlein-Reichert Mírának, a Kokó cukrászda díszítőcukrászának Noé bárkája a mai „elrontott” és beszennyezett világban című alkotása – no meg persze az alkotó – aranyéremmel tért haza február 4-én Stuttgartból, a kulináris olimpiáról. A cukrász két hónapnyi éjjel-nappali munkát fektetett bele az aprólékosan kidolgozott remekműbe, melynek bizony komoly üzenete van.

Állandó megújulásban

Rendhagyó módon, az Acticityben mutatta be a város 2024. évi költségvetésének tervezetét Veszprém polgármestere. A rendezvényre a vármegyeszékhelyen működő vállalatok, az önkormányzati intézmények, cégek vezetőit hívták meg.