Ezúttal is régi veszprémi események, házak, létesítmények nyomába eredünk műsorunkban – a múltidézésben Debreczenyi János György, helyismereti kutató, helyemlékező lesz a segítségünkre, akinek több publikációját közölte a Veszprémi Szemle című várostörténeti folyóirat… ezúttal az Emlékek gyermek- és ifjúkoromból, Veszprém utcáiról és tereiről című írásáról beszél a műsor vendége, Debreczenyi János György.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Nem mindig hívták így ezt a veszprémi teret, de már így szeretjük (képek)
Rákóczi tér és Vöröshadsereg tér. Így is nevezték Veszprémben az Óváros teret, ami még korábban a pénteki hetivásárok helyszíne volt Nagypiac néven.
Török Balázsnak köszönhetően áll Veszprémben Kolodko Mihály gerilla szobrászművész három miniszobra (podcast)
Nevéhez kötődnek Veszprémben Kolodko Mihály, ukrán-magyar gerilla szobrászművész miniszobrai, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász és az országos Katolikus Karitász önkéntese, támogatója és logisztikai tanácsadója, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara küldött tagja Török Balázs, a veszprémi A1-Sped Nemzetközi Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. ügyvezetője.
Nagy pofon után javítana a Veszprém
Súlyos vereség után állna talpra a veszprémiek NB III-as labdarúgócsapata, amely vasárnap a Gyirmót FC Győr II. otthonában szerepel. A balatonfürediek hazai pályán játszanak a 23. fordulóban.
Emiatt a gól miatt akadtak ki a szegediek a Veszprém ellen (videóval)
A Telekom Veszprém és az OTP Bank-Pick Szeged Bajnokok Ligája nyolcaddöntője idén is a bakonyiak sima sikerét hozta. A veszprémi fölényt remekül jellemzi az a gól, amelyet a vendégek közül nem mindenki vett jó néven, lett is belőle egy kis kakaskodás.
Bébibumm a tavaszi szünetben a Veszprémi Állatkertben
Nem kevesebb mint tíz cikta bárány született az elmúlt hetekben a Veszprémi Állatkertben, tudta meg a Napló.
Szeged elleni diadallal masírozott be a Veszprém a legjobb nyolc közé
Hazai pályán is könnyed sikert aratott legnagyobb honi riválisa felett a Telekom Veszprém, amely 39-32-re verte meg a Szegedet és simán jutott tovább a legjobb nyolc közé a kézilabda Bajnokok Ligájában.
Ezek az izgalmas programok várnak a V-Híd Rally Hungary közönségére
A jövő hétvégén, április 12-14. között érkezik a Rally Hungary és vele a 2024-es ERC-sorozat nyitóversenye Veszprémbe és a vármegyébe. A szervezők arra hívták fel a figyelmet, hogy a verseny mellett számos egyéb érdekes és izgalmas programlehetőséget kínálnak a kilátogatóknak. Az alábbiakban összeszedtük, hogy az adott időpontokban hol és mit lesz érdemes felkeresniük a nézőknek.
Figyelem! Jön a 71-es főút felújító festése
A tavasz beköszöntével milyen munkák várnak társaságukra Veszprém vármegyében? – kérdeztük Pécsi Norbert Sándort, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetőjét, aki készséggel válaszolt lapunk kérdéseire.