Vp7Nap 337 - Veszprémi 7 Nap

Alkotónők kiállítása az Agórában

Ahogy az elnök, Törökné Katica összefoglalójában elmondta, a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület (Venőke) az amatőr alkotók iránti tiszteletből 2006 óta szervezi meg a hölgyek kézműves és képzőművészeti alkotásainak tárlatát. Amit még ki kell emelni, az a köszönet, mert a kiállítás megrendezését a városi civil keret tette lehetővé. Az idei rendezvényre – amely belenyúlik a Gizella-napok programsorozatába is – az Agórában került sor, melynek vezetője köszöntötte a kamarateremben összegyűlt alkotókat és érdeklődőket.

Bajtársaikra emlékeztek Jutaspusztán (galéria)

A magyar katonai repülés legnagyobb légi katasztrófájáról emlékeztek meg katonautódok, civilek pénteken Jutaspusztán. A Délvidék visszafoglalására induló repülőgép röviddel 1941. április 12-i felszállása utána földbe csapódott, kigyulladt, s ennek következtében huszonnyolcan vesztették életüket a tomboló tűzben.