Vp7Nap 325 - Veszprémi 7 Nap

Katasztrófavédelem – ülésezett a védelmi bizottság

Megtartotta tavaszi ülését a Veszprém Vármegyei Területi Védelmi Bizottság a vármegyeháza Lasztovicza-termében. A főbb napirendi pontok mentén haladva a tagok tájékoztatást kaptak a védelmi felkészítéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról, a védelmi és biztonsági tanfolyamról, valamint a 2023. évi toborzási tevékenység tapasztalatairól.

Utcakép-autók – hamarosan újra jönnek

A Google Utcakép autói idén tavasszal visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd az utcakép-autók, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

Hommage à Albers címmel nyílt kiállítás a Veszprémi Művészetek Házában (képgaléria)

Sokakat émelygés fog el már pusztán a szótól: „rózsaszín”. Ám, akik nyitott szemmel járnak, érzékelhetik a rózsaszínt – önmagában vagy más színekkel alkotta kölcsönhatásban – kifejezetten ízlésesnek, esztétikusnak, mi több, elegánsnak is. Ehhez viszont azonosítani kell tudni az akár csak nüansznyi különbségeket is, ami tanulás nélkül nem megy. Ez volt a Bauhaus meghatározó alakjának felismerése.

Korlátolt korlátok

Olykor előfordul, hogy a korlátokat sem árt korlátok közé szorítani. Korlátolt gondolkodás ez? Nem – a rend, az esztétika, a kellemes, emberi környezet, látvány kívánja. Egy veszprémi olvasónk hívta fel figyelmünket, hogy a Pápai út városból kivezető szakaszán a köz- és kerékpárutat a gyalogosforgalomtól elválasztó korlátok állapotára.

Most jó lenni veszprémi újszülöttnek

Új lakhatási támogatásról, az Otthon Veszprémben programról tartott sajtótájékoztatót Hegedűs Barbara alpolgármester hétfőn. Bejelentette azt is, hogy a veszprémi újszülöttek után május elsejétől a szülők egyszeri 50 ezer forintos támogatást igényelhetnek.