Milliárdokért árulják az az óriástelket, amely Veszprémben található. A több százezer négyzetméteres nagyságú eladó telken akár új iskola is épülhet a jövőben.
Vp7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Új nevet kapott a Veszprém Aréna
Névadó ünnepséget tartottak a csütörtöki BL-meccs előtt. Mostantól One Veszprém Aréna néven működik a vármegyeszékhely sportcsarnoka, a One Veszprém HC otthona.
Fagyos éjszaka után hideg nappal
Pénteken túlnyomóan napos idő várható, amelyet csupán kevés fátyolfelhő szűrhet. Csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb hőmérséklet -13 és -6 fok között alakul, míg a nappali csúcshőmérséklet 4 és 9 fok között várható – írja országos időjárás-előrejelzésében a Köpönyeg.
Gyengén muzsikálva lett csoportelső a Veszprém, kórházba került a játékvezető (fotók, videó)
Hatalmas csatára késztette a hazaiakat a frissen új nevet kapó Veszprém Arénában a vendég portugál csapat a kézilabda Bajnokok Ligájában csütörtökön. A Veszprém-Sporting meccs igazi rangadó volt, a magyar bajnok úgy nyert, hogy nem játszott jól. Az első félidő végén rosszul lett az egyik játékvezető, akit hordágyon vittek le a pályáról.
Szabálytalanul parkoló autók miatt nem érintik az uszodát a járatok
Meglepő bejegyzést tett közre csütörtök este a V-Busz.
Három baleset a 8-as főúton, ingatlanok árverésen és a háromsávosra bővülő M7-es: ezek voltak a nap legérdekesebb hírei
A napi hírek tengerében könnyen elveszhetünk, ezért összegyűjtöttük a legérdekesebb és legfontosabb cikkeket, amelyek garantáltan felkeltik az érdeklődésedet. Legyen szó tudományról, technológiáról vagy kultúráról, itt megtalálod a nap legfrissebb és legizgalmasabb olvasnivalóit.
Összeesett a játékvezető a veszprémi kézilabdameccsen
Váratlan és ijesztő dolog történt a Veszprém-Sporting kézilabda Bajnokok Ligája-meccs 29. percében.
Öreg Mihály visszatért! Újra megszólalnak a harangok a veszprémi várban (fotók, videó)
Veszprémben izgatottan várják a tavaszt, hiszen 300 év után újra együtt szólalhat meg a teljes harangsor a székesegyház tornyaiban. Öreg Mihály, a legrégebbi harang felújítva visszatért, és hat új harang is megérkezett, hogy a várnegyed hangzását gazdagítsa.
Egy busz áll a veszprémi városháza előtt
Érdekes belegondolni, hogy Veszprém mennyit változott a 60-as évek óta. A mostani fiatalok például el sem tudják képzelni, hogy a veszprémi városháza előtt valaha az autóbuszok is megállhattak.
Maradnak az éjszakai mínuszok
Túlnyomóan napos, száraz idő ígérkezik, csapadék nem valószínű. A délkeleti, keleti szél jellemzően gyenge vagy mérsékelt marad, de helyenként lehetnek élénkebb lökések. Az éjszaka hideg lesz, a hőmérséklet -14 és -4 fok közé csökken, míg nappal 4 és 8 fok közötti maximumokra számíthatunk – írja országos időjárás-előrejelzésében a Köpönyeg.