Vp7Nap 235 - Veszprémi 7 Nap

Együttműködési megállapodást kötött a Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Roncskutató Egyesület

A Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Roncskutató Egyesület közötti együttműködési megállapodás aláírására került sor december 19-én. A múzeum részéről Szanyi Brigitta igazgató asszony, a Magyar Roncskutató Egyesület részéről pedig Pálffy Sándor, az egyesület alelnöke írta alá a megállapodást. Jelen volt az eseményen Magó Károly zászlós, az egyesület elnöke is.

Légtornagála a Hangvillában

A veszprémi Légtorna és Légtánc Egyesület immár ötödik alkalommal szervezett évadzáró gálát a napokban. Ezúttal több mint hatvanan mutatták be a Hangvilla közönségének légtornatudásukat.

Ajándékokat vitt a veszprémi IKSZ a beteg gyerekeknek

A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) veszprémi szervezetének keddi adventi jótékonysági akcióján adományokat juttattak el beteg gyermekeknek. Az ajándékokat a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályának munkatársai vették át.

Betlehemi békeláng a Dózsaváros adventi koszorúján

Évek óta hagyomány, hogy Betlehemből Bécsbe indul a békeláng, hogy karácsonyra mind szélesebb körben világíthassa meg a családok és közösségek ünnepét. Idén is így volt, Bécsből cserkészek, keresztény szervezetek juttatták el a magyar fővárosba, onnan pedig Veszprémbe is. Így 2024 adventjén, a Dózsaváros koszorúján az eddigi három gyertya először lobbant lángra a Betlehemből származó tűz segítségével.