A magyar gazdaság helyzetéről és kibontakozási lehetőségéről tartott előadást Chikán Attila akadémikus, egyetemi tanár – aki az első Orbán-kormány idején gazdasági miniszter volt – szerdán a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén.
importhirek
Veszprém is csatlakozik az országos gyerekemeléshez
Országos gyerekemelést rendez idén is a Családbarát Magyarország és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, kiállva a gyermekvállalás és a családalapítás fontossága mellett.
Veszprémben is segítenek a kisgyermekes szülőknek a munkaerőpiacra való visszatérésben
A kisgyermekkel otthon lévő szülők 2021. július elseje óta szövetkezetet alakíthatnak, így rugalmas keretek között vehetnek részt a foglalkoztatásban.
Kulturális projektek az Európa Kulturális Fővárosa programban
Digitális élményközpont, nemzetközi művészek bevonásával tartott kiállítások és kertmozi a várban. Sok más elképzelés mellett ezek a tervek is szerepelnek az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programban.
Piknik, túra és autómentes nap – Európai mobilitási hét Veszprémben
Balesetmegelőzési rendezvény, előadás, futóverseny és kerékpártúra is színesíti az Európai mobilitási hét helyi programjait.
Gázolt a Budapest Déliből Veszprémbe tartó vonat
Székesfehérvár és Sárszentmihály között gázolás miatt nem közlekedhetnek a vonatok – közölte a Mávinform sajtóügyeletese szerda este az MTI-vel.
Hazai rangadóval rajtol a kézilabda Bajnokok Ligája
A nyáron jelentős változásokon átesett Telekom Veszprém férfi- kézilabdacsapata a minden évben első helyre pályázó francia PSG együttesét fogadja a BL 1. fordulójában.
Remek hangulatú nyárbúcsúztató rendezvényt tartottak Dózsavárosban
Szépszámú érdeklődő vett részt a napokban tartott dózsavárosi városrész hagyományos nyárbúcsúztatóján, amely minden korosztály számára kínált programokat.
Együttműködési megállapodást kötött a Veszprém Megyei Mérnöki Kamara és a Pannon Egyetem
A Veszprém Megyei Mérnöki Kamara és a Pannon Egyetem együttműködési megállapodást írt alá szerdán.