Ferenc pápa érseki palliumot adományozott Udvardy György veszprémi érsek, metropolita részére, melyet Michael August Blume apostoli nuncius szombat délelőtt a Szent Mihály főszékesegyházban tartott szentmisén helyezett fel.
importhirek
Népszerű mesejátékot mutat be a Petőfi Színház vasárnap
A keménykalap és krumpliorr című mesejáték cirkusszal – zenés ifjúsági előadást láthatja a közönség a Veszprémi Petőfi Színházban.
Újabb fertőzöttek, elmarad a Veszprém-Szeged találkozó
A hazai klub tájékoztatása szerint nem rendezik meg ma a VLS Veszprém – Szeged-Csanád labdarúgó Magyar Kupa mérkőzést.
Magyar Kupa: másodosztályú ellenfeleket fogadnak megyénk NB III-as csapatai
Másodosztályú riválisok ellen kell kivívnia a továbbjutást a Magyar Kupában a megye NB III-as labdarúgócsapatainak.
Muzsinszki Nagy Endre alkotásaiból nyílt tárlat Budapesten
A Szent István-bazilika altemplomában látható kiállítás festményeit a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény anyagából válogatták ki a rendezők.
Kevesebb idős ember jár piacra a járvány kezdete óta
Visszaesett a vásárlási kedv az elmúlt fél évben a pandémia miatt – mondta a Naplónak pénteken reggel a húsospult másik oldaláról Tóth Tímea a veszprémi piacon.
Több mint ezerötszáz Veszprém megyei szálláshely újulhat meg
1656 megyei, ebből negyvenöt veszprémi kisvállalkozás pályázott sikeresen a Kisfaludy program szálláshely-fejlesztési pályázatán.
Az FTC igen gyengén kezdte az idényt, mégis derbin fogadja a Veszprémet
Idegenben vív izgalmasnak ígérkező meccset a veszprémi futsalcsapat az NB I-es bajnokság negyedik fordulójában, vasárnap.
Több Veszprém megyei városban még mindig magas az ózonkoncentráció
Továbbra is több városban magas a levegő ózonkoncentrációja.
Négy osztály került karanténba a Báthory István Sportiskolai Általános Iskolában
A Veszprém Megyei Kormányhivatal tájékoztatta az intézményt, hogy iskola négy pedagógusának és több tanulójának koronavírus tesztje pozitív lett.