Az NB III nyugati csoportjának 12. fordulójában, vasárnap a VLS Veszprém együttese egy-egy büntetőből szerzett góllal osztozott meg a pontokon a Gárdony ellen.
importhirek
Közösen énekeltek Veszprémben a zene világnapján
A zene az kell, hogy ne vesszünk el mottó jegyében tartotta meg a zenei világnap alkalmából idei rendezvényét Veszprém Város Vegyeskara.
A veszprémi vadmentőknél az év 365 napján állatok világnapja van
Október 4-én, Assisi Szent Ferenc emléknapján ünnepeljük az állatok világnapját.
Múltidéző: így száguldott el nyolcvan év a 8-as főúton
Az utóbbi időben többször foglalkoztunk a megye ütőerével , a 8-as főúttal: nemcsak a Veszprémet is érintő felújítások, de súlyos balesetek és a közlekedésbiztonság apropóján is. Most a Fortepan segítségével megnéztük, mennyit változott a nevezetes út az utóbbi 80 évben.
Honnan nézve a legszebb Veszprém?
A megyeszékhelyen nem nehéz olyan pontot találni, ahol szép kilátás tárul elénk, köszönhetően a domboknak, amelyre épült a város.
Itt adhatunk vért október 5-11. között Veszprém megyében
A véradások helyszínei és időpontjai változhatnak.
Átadták az újjáépített Egry úti óvodát
Csaknem egymilliárd forintból egy év alatt újjáépítették Veszprémben az Egry Úti Körzeti Óvodát, ahová tizenegy csoportba mintegy kétszáz gyermek jár.
Tolkien veszprémi „helytartója” az íját is tünde írással díszítette
Az angol professzor lenyűgöző univerzumáról, mitológiájának máig érvényes üzenetéről, a filmfeldolgozásokról és egy Andúril kardot mintázó levélbontóról is beszélgettünk a Magyar Tolkien Társaság tagjával, Rácsai Róbert veszprémi nyelvtanárral.
Fehér Zsolt együttese alulmaradt a szombathelyi derbin
Pontosabb játékának, jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően a Haladás nyerte a Veszprém elleni rangadót szombaton a futsal NB I-ben.
Bicikliutat építenek Felső- és Alsóörsön át a Balatonig
Összesen 750 milliós uniós és kormányzati támogatással kilenc kilométeres kerékpárutat építenek.