Habár az előrejelzések csak a nyugati határ mentén jeleztek havazást, szerda este leesett az első hó a megyeszékhelyen.
importhirek
Kiütéses veszprémi győzelem a szuperrangadón
Petar Nenadics vezérletével brutális erődemonstárciót tartott a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a THW Kiel ellen, és így versenyben maradt az első helyért a B csoportban.
Tíz év kálváriája – Veszprémi nő az emberkereskedők markában
Enikő csinos, ötvenes nő, kissé fáradt, sokat dohányzik. Veszprémben találkozunk, lánya esküvőjére jött haza, Hollandiában él.
Sávváltáskor ütötte el a motorost Litérnél
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Környezetvédelem – Egyre több helyen adhatjuk le a használt sütőolajat
Már az OIL! Magyarország is tárolótartályokat helyezett ki töltőállomásain országszerte – Veszprém megyében három benzinkútnál -, lehetővé téve a használt sütőolaj környezetbarát elhelyezését.
Tündérszépek 2021: Bendes Eszter és Nagy Dóra mindenkit jelentkezésre buzdítanak
2019-ben indítottuk útjára a Tündérszépek elnevezésű szépségversenyünket, mely akkor, majd 2020-ban is nagy népszerűségnek örvendett, mind a jelentkezők, mind olvasóink körében. Ezért idén újra útjára indítjuk a versenyt.
Sál került a veszprémi miniszobrokra
Hagyományteremtő szándékkal sállal öltöztették fel a három miniszobrot, Ernőt, Ödönt és Leonórát a napokban.
Az aquafitnesz kíméletesen terheli az ízületeket és a gerincet
A koronavírus-járvány miatt bezárásra kényszerültek a sportlétesítmények és az uszodák is.
Harminc százalékkal drágulnak veszprémi helyi járatos jegyek
A helyi közösségi közlekedés több jegy- és bérlettípusa is mintegy harminc százalékkal emelkedik 2021-től.
Védjük meg vagy építsük újra a testi-lelki harmóniánkat a járvány idején
Ha valaki 2019-ben azt mondta volna, hogy életünk gyökeresen megváltozik, hitetlenkedve néztünk volna rá.