A hagyományaikat ismertetik meg

Megőrizné Magyarország és Ukrajna barátságát, valamint továbbfejlesztené a két nemzet kapcsolatát a Dnipro Országos Ukrán Kulturális Egyesület. Ennek apropóján már több eseményt „hoztak” városunkba, amik hozzájárultak ahhoz, hogy a sokarcú nemzet hagyományait bemutassák. Ezen a jövőben sem változtatnának, az értékőrzés és az identitásmegerősítés jegyében azon vannak, hogy az itt élőknek is örömet szerezzenek, azok a programjaikon jól érezzék magukat.

A társaság kontinensünk egyik leghosszabb folyójáról (Dnyeper) kapta a nevét, a vezetője pedig az a Zakar Irina, aki 2019-ig a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke volt. Ő – a hajdan az ukrajnai katonai egyetemen tanult férjével, a házasságkötésüket követően – harmincöt éve került hazánkba, először Keszthelyen éltek, majd Veszprémbe költöztek, mikor is a párja az itteni légvédelmi vezérkarban kapott állást. Az idegenvezetőként dolgozott – így a történelmünket, a kultúránkat és az irodalmunkat alaposan megismert – Zakar Irina fejében később megfogalmazódott az ötlet, mi lenne, ha a királynék városában is alakítanának egy helyi ukrán önkormányzatot. Éppen tíz évvel ezelőtt mutatkoztak be a helyi nemzetiségi napon, ahol a hazánk különböző pontjairól idecsalogatott ukrán fellépőknek is köszönhetően nagy sikert arattak.

Sok rendezvényt szerveztek

Idővel mind több városi eseményen találkozhattunk velük, s általában minden évben volt legalább egy úgynevezett nagyobb rendezvényük, amely a művelődési központban telt házat vonzott. Célkeresztjükben mindig a hagyományaik bemutatása volt, nekik köszönhetően lépett fel mifelénk a híres kijevi Virsky Állami, illetve a kanadai Barvinok Népi Táncegyüttes, ám nagy taps fogadta nálunk a lvovi LeonVoci tenorkvartettet, akik ukrán népdalokat éppúgy előadtak, mint nemzetközi slágereket. A közösségük az Illatos Advent elnevezésű programsorozatban is helyet kapott, egyszer honfitársuk, Inna Bariscseva képző- és iparművész alkotásai voltak láthatók. Máskor játszóházzal, ukrán zeneszerzők műveivel, keleti szomszédunkat bemutató tájképekkel, továbbá hagyományos finomságaikkal jelentkeztek (krumplis és túrós varenyikivel, valamint kvasszal), majd a kóstoló után a vendégek montankababát is készíthettek.

Bakonyi megyeszékhelyünk gazdag történelmi múlttal és kulturális élettel rendelkezik, főként minőségi és sokszínű kulturális élete különbözteti meg hazai városoktól. Ehhez a helyi nemzetiségek, így az ukrán kisebbség is jelentősen hozzájárul. Zakar Irináék tenni akarásának hála: az ukrán kultúra jelenléte egyre meghatározóbb városunkban, a veszprémiek rendszeresen találkozhatnak velük, az  összejöveteleikkel.

– Mivel a magyar emberek viszonylag kevés informá­cióval rendelkeztek a szülőföldemről, a kultúránkról, és mert itt több ukrán nemzetiségűnek mondott ember élt, hat évvel ezelőtt létrehoztuk a Dnipro Országos Ukrán Kulturális Egyesületet – mondta Zakar Irina. Addigra ezen a csodás településen sok rendezvényt szerveztünk a nemzetiségi önkormányzatunkkal, aktívan kivettük a részünket a város civil rendezvényein, vagyis sok ember előtt nem voltunk ismeretlenek. Ez nagyban megkönnyítette az indulásunkat. Hamarosan művészek – és példának okáért pedagógusok – is csatlakoztak közénk, illetve olyan ukránok, akiknek a lakóhelyén nem működik nemzetiségi önkormányzat. Immáron húsznál is többen vagyunk, és tagjaink nem kizárólag ukrán származásúak. Azóta igyekszünk bemutatni a szülőföldünket, a kulturális örökségünket, de más közösségekkel is alakítottunk ki ilyen-olyan köteléket. Ukrajna sokarcú ország, ahol több nemzetiség él együtt. Ahogy a magyar, úgy az ukrán állam gazdag történetét is nehezítették a független államiság elvesztésével járó időszakok. Ezért is fontos, hogy a két ország barátsága megmaradjon.

Segítség az anyaországnak

Zakar Irina tagja a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesületnek, a Fegyveres Erők Veszprémi Körzeti Nyugállományúak Klubjának és a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesületnek. Szívén viseli az övéi sorsát – korábban kapott kitüntetést az Európai Ukrán Kongresszustól, mert a férjével többször vittek segélyszállítmányt az anyaországba, ahol a háború miatt nagyot esett az életszínvonal. Ilyenformán csatlakoztak azon önkéntesek csoportjához, akik ruhát, tartós élelmiszert és pénzt gyűjtöttek. Az Ukrán Országos Önkormányzattal jó néhány tábort szerveztek a Velencei-tónál ukrán hadiárváknak. Aztán a nemzeti és egyházi ünnepeikhez kapcsolódóan is bemutatták a hagyományaikat. Remekül sikerült a Gasztroszínházuk is, aminek keretében a félszáz érdeklődő képet kapott arról, hogy miként készül az édes és sós derelyéjük, amiket aztán meg is kóstolhattak. Miután jó viszonyt ápolnak a helyi lengyel és örmény nemzetiséggel, már többször tartottak közös gasztronómiai rendezvényt.

Szeretnének egy kápolnát

Tavaly a pandémia miatt több programjuk elmaradt (…a legjelentősebb a magyar kultúra és a magyarországi ukránok életének bemutatása lett volna a kijevi állami irodalmi múzeumban), de így sem unatkoztak, hiszen ha arról volt szó, akkor elegáns maszkokat varrtak, bevásároltak egymásnak vagy „csak” érdeklődtek a másik felől. Mint megtudtuk: több ország ukrán közösségével alakítottak ki jó kapcsolatot, de más ukrajnai civil szervezetekkel is ápolnak viszonyt. Később csatlakoztak a Szlovén Ukrán Fesztiválhoz, ahol képviseletükben Jákói Bernadett különdíjas lett az ukrán népdalával.

– Természetesen a jövőben is folytatnánk a hagyományaink megismertetését, így már tervezgetjük a következő Gasztroszínházunkat is. Szeretnénk részt venni egy országos szavalóversenyen, majd egy ukrajnai online vetélkedőn, és a budapesti ukrán egyesületekkel karöltve ott lennénk újra a fővárosban, ukrán nyelven celebrált miséken is. Minden itt élő ukránnak próbálunk segíteni, hogy egy számukra még idegen helyen boldoguljanak. Úgy gondolom, s persze látom is, hogy az emberek szeretnek velünk, a programjainkon lenni, és már sokan ismernek bennünket Veszprémben, figyelemmel követik a munkásságunkat. S van egy merész álmunk is, egy kicsi kápolna emelése a városban, de ez csak a távoli jövőben válhat valósággá.

***

Zakar Irina 2013-ban emlékérmet kapott az ukrán közösség érdekében végzett társadalmi munkájáért az Ukrán Világkongresszus elnökétől. Négy év múlva oklevelet vehetett át az Európai Ukrán Kongresszus elnökétől az önkéntes munkájáért. Még abban az évben, 2017-ben „Erős lélek”-emlék­érmet adott neki az Ukrajnai Önkéntesek Szövetsége. Később emléklappal ismerték el a Fegyveres Erők Veszprém Körzeti Nyugállományúak Klubjától az aktív társadalmi munkáját, majd megkapta a VENŐKE „Erős nők a Sziklán” elnevezésű kitüntetést.

Király Ferenc