Noha a karrierjét tiszteletet parancsoló eredménysorral zárta, ha valaki, akkor aztán ő nem számított a sors kegyeltjének. Pályafutása során nem kerülték el a hosszabb-rövidebb kihagyással járó sérülések, emiatt néha érte bánat és keserűség. Tóth Lívia ezzel együtt szép sportos emlékeket őriz a szívében, a lelkében. Immár környezetkutatóként településrendezési terveket véleményez, s azon tűnődik, hogy jövőre megméretteti magát a szenior atlétikai versenyeken.
Három világ- és négy Európa-bajnokságon vett részt, háromszoros Európa Kupa-győztes, Universiade (egyetemi és főiskolai világbajnokság) győztes, utánpótlás Eb-második, a felnőtteknél huszonkétszeres magyar bajnok és hétszeres csúcstartó. Hazánkban 2005-ben a legjobb atlétanőnek választották, 2002 és 2010 között a honi ellenfelei képtelenek voltak legyőzni 3000 méter akadályon és középtávokon. Sokat tett azért, hogy a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club többször nyerte meg a klubok és szakosztályok pontversenyét. A helyi műhely egykori kulcsemberében mégis van hiányérzet a pályafutását illetően, hiszen sérülés miatt a 2008-as pekingi és a négy évvel későbbi londoni olimpiáról is lemaradt.
Vonzották a kihívások
A Simonyi iskolába járt, ötödikes volt, mikor testnevelője, a VEDAC-ban is dolgozó Kungl József „elcsábította” a közeli sportklubba. A nevelőedzője látta benne a tehetséget és megszerettette vele az atlétikát. A karrierjét magasugróként kezdte, s már tizenhárom évesen második lett a serdülő ob-n. Később átkerült Koós Hutás László futócsoportjába, és hogy a felkészítőivel jó döntést hoztak, arról a következő korosztályos ob-k tanúskodtak: előbb második, aztán pedig – 800 és 1500 méteren – aranyérmes lett. Húsz éve (miközben leérettségizett a Vetési gimnáziumban) második helyen végzett az amszterdami utánpótlás kontinensvetélkedőn versenyszámában, 3000 méter akadályon. Innentől kezdve nem volt megállás, egymást követték a szebbnél szebb diadalok – itthon hovatovább megközelíthetetlen volt –, a 2005-ös izmiri Universiadén hazánk egyetlen aranyérmét szerezte, az akkori monte-carlói Grand Prix-döntőn pedig úgy végzett a negyedik helyen, hogy 9:30.20-as időeredményre volt jó. Ami 2019-ig magyar rekordnak számított, s amivel az újkori Gyémánt Liga-sorozatban még mindig a legjobb nyolc közé lehetne jutni. A Földközi-tenger partján kiharcolt helyezése egyébiránt az eddigi legjobb eredmény, amit magyar futóatléta valaha elért. A heringsdorfi mezei Eb-n ötödik helyhez segítette nemzeti együttesünket, ami azért is nagy szó, mert a mezei futással akadtak gondjai. Előfordult olyan ob, hogy úgy „hozta” a 3000 akadályt, hogy a másodikra fél, míg a harmadikra majd’ egy percet vert.
Szeretett versenyezni, vonzották a kihívások és a diadalok, s mert nem spórolt az erejével, mindenütt jól teljesített. Nem volt elképzelhetetlen, hogy a legjobb idejét 9:25.00 környékére faragja. Közben a Pannon Egyetem környezettudományi szakának hallgatójaként is futószalagon termelte az ob-aranyakat (tanulmányait a Magyar Olimpiai Bizottság is támogatta), ám a szerencse gyakran elpártolt mellőle: a 2005-ös helsinki vb előfutamában például elesett és lemaradt a döntőről. Egészségesen a nemzetközi elithez tartozott, a földkerekség legjobbjainak az életét is megkeserítette. A riválisok tudták, hogy nem mehetnek biztosra ellene (három világcsúcsnál „nyúlként” segített), ám volt, hogy jött egy balszerencsés pillanat, ami beárnyékolta az addigi munkáját. A versenyszámában hajdan az európai ranglista első és a világranglista harmadik helyét is elfoglaló sportolónő a 2006-os göteborgi Eb előfutamában, továbbjutó helyen, az utolsó métereken combhajlítóizom-szakadást szenvedett, pedig élete formájában volt. Aztán egy budai gerincklinikán megoperálták: lézeres műtéttel orvosolták a kezdődő porckorongsérvét.
Nem elégedett maradéktalanul
– Az életemben sokáig az atlétika játszotta a főszerepet. Sokat köszönhetek a sportágnak, általa rengeteg helyre jutottam el, temérdek élményt őrzök a sikerekről, a seregszemlékről, a társakról vagy épp a felejthetetlen svájci magaslati edzőtáborokról, mégis van bennem hiányérzet. Ha visszatekintek, nem lehetek maradéktalanul elégedett, sérülések akadályoztak, hogy még jobb eredményeket érjek el – mondta a 41 éves kiválóság, a VEDAC történetének egyik legeredményesebb versenyzője, aki oszlopos tagja volt a korosztályos és felnőtt válogatottaknak. – Két olimpiára sem tudtam kijutni, jóllehet azt megelőzően jobb időket futottam, mint az eseményekre kvalifikáló szint. Végül 2019-ben döntöttem úgy, hogy abbahagyom a versenyszerű sportolást, ez a döntés azonban nem egyik pillanatról a másikra történt, egy hosszabb folyamat eredményeként határoztam így. Az utolsó egy-két évben már azt éreztem, hogy nehezebben megy a futás, a regenerálódás is hosszabb időt vesz igénybe, nem tudtam olyan eredményeket elérni, mint amilyeneket szerettem volna. Azt viszont egyértelműen tudtam, hogy a futás továbbra is az életem része marad.
Okleveles környezetkutató
Tóth Lívia mindig a környezettudomány területén akart elhelyezkedni. Okleveles környezetkutatóként diplomázott – a vízügyi témában írt tudományos dolgozata első lett az Országos Tudományos Diákköri Konferencián –, s jelenleg is Csopakon, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságon dolgozik. A természetmegőrzési osztályon táj- és természetvédelemmel foglalkozik, ahol Veszprém megyei településrendezési terveket véleményez. Szabadidejében szeret kirándulni, kerékpározni. Edzősködni nem akart, sosem tartotta magát pedagógus alkatnak. Időnként különböző atlétikai versenyeken bíráskodik, de volt klubtársai közül Kovács Idával, Brassay Rékával, Stiglic Edittel és Cservenka Judittal is rendszeresen tartja a kapcsolatot. Ahogy volt mesterével, az általa rendkívül felkészült szakembernek tartott Koós Hutás Lászlóval is, akinek a gimnasztikafoglalkozásain tavaly is többször tiszteletét tette. Mint hozzátette: hálával gondol vissza a korábbi csoporttársaira, akik egy-egy nehezebb edzés alkalmával mindig a segítségére voltak, gondoskodtak arról, hogy a gyakorlásaik jó hangulatban teljenek.
– Jó lenne, ha a futás még sokáig az életem része maradna – tette hozzá a többszörös Grand Prix-dobogós, a hajdani világversenyek állandó szereplője. – Ahogy az aktív karrierem során, a bokámmal mostanság is bajlódom, egy ízületi probléma rendre megakadályoz abban, hogy rendszeresen és sokat futhassak. Idén már nem, de ha jövőre újra makkegészséges leszek, kipróbálnám magam szenior atlétikai versenyeken, ahol – a VEDAC színeiben, illetve középtávokon – ismét igyekeznék kihozni magamból a maximumot. Mert számomra a versenyzés mindig is egyfajta kihívás volt. (Király Ferenc)