Hazánkat és Lengyelországot igazi barátság köti össze, amely kiállta az idő próbáját. A népeink között hidakat építő Kövesdi Hanna fél évszázada él városunkban, lelkes tevékenysége nyomán lakóhelyünk rangos kulturális és közéleti eseményekkel gazdagodott. A Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat – immár Gizella-díjas – elnökeként mostanság azon is fáradozik, hogy a Hangvilla előtti téren emlékhely létesüljön.
Kevés olyan mély és szilárd nemzetek közötti kötődés van, mint a lengyel–magyar barátság. A közös történet a középkorig nyúlik vissza, és a két nép az idők folyamán többször bizonyította, hogy kölcsönösen számíthatnak egymásra. A magyar és a lengyel nemzeti sors gyakran hasonlóan alakult, talán ez hozta létre azt a különleges kapcsolatot, amely sok más mellett a lelkünkben is összeköt bennünket. A sokszor közös sors, a nemzethez és a hagyományokhoz való ragaszkodás, valamint az identitástudat olyan erős kapocs, amit nem lehet eltépni.
Ösztöndíjasként jött Veszprémbe
Kövesdi Hannával nem a két nép legendás barátságától és bajtársiasságától indítjuk a beszélgetésünket, ám a lelkiség, a közös értékrend, a kimondhatatlan kötelék időnként felvillan a monológjaiban. Mielőtt odáig jutnánk, arról mesél, hogy a 70-es évek elején miként került mifelénk.
– Sikeresen felvételiztem a varsói műszaki egyetemre, mikor megjelent egy pályázat, hogy a kémiai tanulmányainkat a határainkon túl is folytathatnánk. Mivel akkortájt a jegyrendszerrel sújtott Lengyelországban nem volt fenékig tejföl az élet, öt társammal, állami ösztöndíjasként ide jöttünk. Egy előkészítő évet Budapesten töltöttünk, ahol a magyar nyelv alapjait próbáltuk minél jobban elsajátítani. Mintha Kelet-Európa Párizsában lettünk volna, a „legvidámabb barakk” boltjai áruval voltak tele, ami nekünk újdonsággal szolgált. Aztán megérkeztünk Veszprémbe, aminek létezéséről addig nem is tudtunk. A fővárost és a Balaton-partot kvázi ismertem, ezen helyeken jártam a szüleimmel, de Veszprémről nem is hallottam. Emlékszem, letettek minket a vasútállomáson, és csak néztünk ki a fejünkből, hogy a nagy Varsó után hová kerültünk. Akkor még nem létezett a Jutasi úti lakótelep és a Kossuth utcán gépjárművek közlekedtek.
Kövesdi Hannáék beilleszkedése aztán oly’ gyorsan történt, hogy hamarosan nem is volt honvágyuk, a tanáraik, a diáktársaik figyeltek rájuk, a kollégisták hétvégén meghívták őket magukhoz, vidékre. Mivel szerződés rögzítette, az üzem- és rendszermérnöki diplomája megszerzése után haza kellett térnie Lengyelországba, ahol két évet dolgozott egy kémiai kutatóintézetben, vegyipari rendszerek irányításával és programozásával foglalatoskodott. Csakhogy annyira megkedvelte hazánkat, hogy a szíve visszahúzta Veszprémbe. A nálunk akkor klubszinten működő lengyel csoportba 1977-ben kapcsolódott be: eleinte kevesen voltak, aztán emelkedett a taglétszámuk. Szerettek együtt lenni, nem csoda, hogy mind több barátság szövődött közöttük. A hazánkban élő lengyelek 1994-ben hozták létre az országos önkormányzatukat, ám a bakonyi megyeszékhelyen csak 2002-ben döntöttek az indulás mellett.
Ápolják a hagyományaikat
– A veszprémi alapítók egyszerűen kíváncsiak voltak arra, hogy másutt mik a tapasztalatok. Akkor még nem tartoztam a soraikba, lévén, a munkahelyem és a gyermekeim kevés szabadidőt engedélyeztek. A közös munkában tizenegy éve vagyok jelen, s 2014-ben kértek fel elnöknek. Az állami normatívákból, a városi önkormányzat támogatásából és feladatalapú pályázati pénzekből működünk, és főként kulturális feladatokat látunk el. Ápoljuk a hagyományainkat, a kultúránkat, a szokásainkat, az ünnepeinket. Valamikor kéttucatnyian voltak a rendezvényeinken, aztán idővel előfordult, hogy megtöltöttük a Hangvilla nagytermét. Örülünk annak, hogy mind többen szimpatizálnak velünk, a vállalásainkkal. Gyakran felléptünk a Gizella-napokon, de néha az Illatos Advent programsorozatban is szerepet vállaltunk. Minden nyáron ellátogatunk az anyaországba, szerveztünk már kirándulást többek között Krakkóba, Zakopanéba és Veszprém testvérvárosába, Tarnów-ba is. Sokan jártak a rendezvényeinkre, ám a koronavírus-járvány a mi terveinknek is keresztbe tett – vallotta be az Országos Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat tagjaként is funkcionáló Gizella-díjas.
Az értékes tevékenységét társadalmi munkában, a szabadidejében végző Kövesdi Hanna büszkén meséli, hogy a veszprémi lett az egyik legfontosabb tagintézménye az ingyenesen akkreditált Lengyel Nyelvoktató Nemzetiségi Iskolának, amely illeszkedik a hazai oktatási rendszerbe, tehát a diákoknak pluszpontot jelenthet továbbtanulásnál. Aztán arról is szót ejt, hogy megyénkben közel harminc lengyel család él, a többségük „vegyes házasságban”, ők mindig jelen vannak a programjaikon. Kövesdi Hanna a két ország közötti kapcsolat továbbépítését kihívásnak érzi, ezért továbbra is sok mindent szervez a két kultúra megismerésének kölcsönös elmélyítése céljából.
Érzések, érdekek és a múlt
– A városi közgyűlés tavaly Magyar–Lengyel Barátság Parknak nevezte el a Hangvilla előtti teret. Úgy terveztük, hogy itt, idén március 23-án, a lengyel–magyar barátság napján elhelyeznénk Lech Kaczynski emléktábláját (2006-ban ő és Sólyom László akkori köztársasági elnök írta alá a győri nyilatkozatot – a szerk.), ahol ünnepségekkor koszorúzni lehetne. Ez a pandémia miatt elmaradt, de most szeretnénk tető alá hozni, protokolláris vendégek és külföldi meghívottak részvétele mellett. Készülünk a II. János Pál életébe betekintést nyújtó, A függetlenség szentje című kötet bemutatójára is, amit szintén 2020-ra, a pápa születésének századik évfordulójára időzítettünk. Természetesen szeretnénk Lengyelországba is utazni s Veszprémben koncertet szervezni. Örömünkre szolgálna, ha fogadhatnánk a częstochowai Fekete Madonna másolatát, ami egy Szűz Mária- ábrázolás, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma. Az ikon most egy imakörúton vesz részt.
A magyar és a lengyel nyelv különbözik egymástól, ám népeinket összekötik az érzések, az érdekek és a múlt fontos eseményei. Kövesdi Hannáék abban bíznak, hogy a szoros barátságot nemcsak napjainkban, hanem ezután is ápolhatják, továbbadhatják gyermekeiknek, unokáiknak. (Király Ferenc)
*
Kövesdi Hanna 1952. szeptember 25-én született Varsóban. A szülei orvosok voltak, a család egyedüli gyermekeként nőtt fel. Ahogy az általános iskolát, úgy a gimnáziumot is a lengyel fővárosban végezte el. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen diplomázott, majd a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán – a BGE levelező tagozatán – mérnök-közgazdász lett. Később az OOK műszaki-fejlesztési osztályán mérnökként, utána pedig a megyei munkaügyi központ veszprémi kirendeltségén számítástechnikusként dolgozott. Négy éve nyugdíjas, autómérnök férjével a Hóvirágtelepen élnek. Két házasságából négy gyermeke van: János (42 éves), Katalin (40), Annamária (30) és Júlia (27). Hobbija a weblapok szerkesztése és az angol nyelv használata.