Hátralép Veszprém, illetve az egész táncszakma meghatározó művészegyénisége, Krámer György. A táncművész-koreográfust a tánc világnapja alkalmából faggatjuk döntése hátteréről, valamint az általa (is) alapított és színháztörténeti szempontból is óriási jelentőségű Tánc Fesztiváljához kötődő élményeiről.
– Miért vonul vissza?
– Több oka van. Először is, elértem az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ezzel egy időben éppen elég volt azokból a rutinszerű feladatokból, amik természetes velejárói annak, ha valaki állásban van egy társulatnál. Mindig igyekeztem magam odaadni az éppen aktuális feladatnak, remélem, nem vallottam szégyent. Úgy tűnik a közönség visszajelzéseiből, hogy nagyot nem tévedtem koreográfusként, de ebből a fajta termelési viszonyból elegem lett.
Ezenkívül volt egyfajta adósságérzésem a családom felé, akik elviselték annak az életformának az összes következményét, ami azzal járt, hogy színházról színházra jártam az országot. Azért is nyugdíjba kell mennem, hogy visszaszolgáljak valamennyit nekik ezekből az évtizedekből.
Megváltoztak a körülmények
– A Tánc Fesztiválja az ön gyermeke, nem fájó útjára engedni?
– Fogalmazzunk úgy, hogy közös gyermekünk Vándorfi Lászlóval. És nem fáj. A gyermekeim is felnőnek, felnőttek. Sem a valós, sem a művészi gyermekeim nem a tulajdonaim. Útjukra kell engedni őket, aztán majd meglátjuk, hogy elég jó szülők voltunk-e és tovább tudnak-e nélkülem is élni és lépni.
Ez az egyik, a másik pedig, hogy megváltoztak a körülmények. Amikor 1998-ban elindultunk, üstökösként száguldott a magyar táncművészet egén ez a fesztivál. Hihetetlenül progresszív, színes, izgalmas, fejlődőképes volt, ami aztán beállt egy színvonalra és úgy éreztem másfél évtized után, hogy megrekedt. Kikerültünk a kőszínházi struktúrából, nehéz körülmények között kellett életben tartani a fesztivált, ami behatárolta a lehetőségeinket és az álmainkat. Ez visszavette a lelkesedésemet.
Új műsorhoz új férfi kell
– Az is igaz, hogy az Európa kulturális fővárosa program nyújtotta lehetőségek reménykedésre adnak okot. Terveik szerint újabb lendületet vesz a projekt, amelynek élén Horváth Csaba táncművész-koreográfus váltja önt a művészeti igazgatói székben…
– Először rendkívül inspiráló volt számomra az EKF, de be kellett látnom, hogy nem pontosan úgy lesz ez lehetőség, ahogy én azt képzeltem. A közönség létszámára és az elfogadottságra vonatkozó elvárások szerintem kicsit a kommercializálódás felé tolják a rendezvényt.
Másfelől pedig új műsorhoz új férfi kell, mondja az operettsláger, én pedig azt mondom, hogy legyen. Horváth Csaba ízlésvilága, művészete nagyon közel áll hozzám, sőt, kevés olyan kolléga van, aki annyira közel áll hozzám, mint ő. Az ő energiái, dinamikája és tehetsége lehetőséget adnak arra, hogy ellenálljon a rossz értelemben vett kommercializálódásnak. Feltételezem, hogy meg fogja találni azt a mértéket, ami vállalható ebben a tekintetben és megtartja a fesztivál eredeti értékeit: a különlegeset, az innovációt, a kísérletező táncszínházat felkaroló szellemiséget. Kíváncsian várom az eredményt.
– 22 éven keresztül volt a Tánc Fesztiváljának szíve-lelke-motorja, mi az, amire legszívesebben emlékszik vissza?
– Az első 5–6–7 év egészen fantasztikus volt, ahogy berobbant, ahogy évről évre várták az erejük teljében lévő alkotók, a társművész kollégák, képzőművészek, muzsikusok, a közönség. Az együttesek imádtak itt lenni, itt is lehetett tartani őket pár napig, ma már ezt nem lehet megcsinálni, mindenki rohan a dolgára.
Van egy meghatározó személyes élményem is: ennek a fesztiválnak köszönhetem az ismeretséget Jancsó Miklóssal. Nem tudom szavakba foglalni, mit jelent nekem, hogy évente egyszer pár napot együtt tölthettem ezzel a fantasztikus emberrel. Azután rögtön mondhatom is a többieket: Keleti Évát, illetve a táncos kollégákat, Lőrincz Katalint, Szakály Györgyöt és a többieket. Volt velük kapcsolatom korábban is, de mivel távol éltünk egymástól, az itteni találkozás külön ajándék volt. Meghatározó, sugárzó emberi és művészi nagyságok voltak jelen évről évre, ami az egész fesztiválra rányomta bélyegét. Az egész szellemiségét az együttlét adta meg és segített élni. Segített élni a rutinmunkákban, a színházi életben előforduló szörnyűségekben.
– Mi változott meg később?
– A jelenlegi színházi viszonyok nem kedveznek a fesztivál fejlődésének, hiszen ehhez játszóhelyek kellenek, infrastruktúra kell. Megpróbáltam a helyzeten javítani, bízom benne, hogy Horváth Csabának jobban fog sikerülni. Az is igaz, hogy szakmai emberi ismeretségeimet, kapcsolataimat felajánlottam a jövőbeni sikerekhez, sokat telefonálgattam, bár valójában senkit nem kellett győzködni, jó hívószó az EKF.
„Újra szabad lettem”
– A táncművészet minden területén kipróbálta magát…
– Most, hogy nyugdíjba mentem, van egy összegzésre késztetésem magamnak is. Életem különböző szakaszaiban különböző hangsúlyok kerültek elő. Táncművészi önmegvalósítás, koreográfia, együttesvezetés és szervezés, táncszövetségbéli munka, mindig volt valami, ami dinamikusabban foglalkoztatott. Az biztos, hogy színes volt az életem. Köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzájárult. Most jön egy új szín, még nem tudom, milyen, de meg fogom találni, hiszen újra szabad lettem és ez jó.
– A tánc ősidőktől fogva az emberi kultúra része. A tánc világnapján különösen aktuális a kérdés: mi az, ami 2021-ben is e művészeti forma a bűvkörébe vonhatja az embereket?
– Sem a tánc, sem semmilyen előadó-művészeti produkció nem létezik befogadó nélkül. Az élő test, a kilélegzett lélek találkozik a többi lélekkel és ha a tánc nem is tud válaszokat adni az emberek kérdéseire és problémáira, de segíthet élni, sőt enélkül a táplálék nélkül nagyon silány életünk lenne. (Soós Andrea)
*
Krámer György Harangozó-díjas táncművész-koreográfus. A Győri Balett alapító tagja volt. Több társulatban dolgozott balettigazgató, vezető koreográfus vagy tagozatvezetőként. Vándorfi Lászlóval 1998-ban indították a Tánc Fesztiválját. Április 1-jén vonult vissza a Pannon Várszínházbéli munkájától. Táncszínházi darabok, koreográfiák, színházi rendezői munkák fűződnek nevéhez. Kitüntették többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével és Veszprém Megyei Prima Díjjal.