Magányos autók búcsúja úttól és gazdától

Az élet rendje szerint az egykor kényeztetett, babusgatott járműveinket is eléri a végzet: elavulnak, meghibásodnak, összetörnek. A végtisztességet ki így, ki úgy adja meg, ám szép számmal akadnak, akik levetett ruhadarabként éppen ott hagyják, ahol nekik tetszik. Csakhogy az üzemképtelen, illetve hatósági jelzés nélküli járművek közterületen nem maradhatnak.lucidus – Veszprém szinte mind­egyik városrészében látható porral lepett, leengedett gumikkal árválkodó, sok esetben feltört, kifosztott gépkocsi. Az Európa kulturális fővárosa 2023 cím büszke tulajdonosa, azaz a megyeszékhely a legkevésbé sem engedheti meg magának a városképet csúfító jelenséget. Éppen ezért rendszeresen listára kerülnek a roncs­autók, amelyeket előbb-utóbb elszállítanak. Egy ilyen „akcióra” elkísértük a közterület-felügyelőket és a „begyűjtésre” szakosodott szállítójárművet.


A közterület-felügyeleti csoport vezetője, Réfi Ferencné lapunk kérdésére elmondta, hogy meglehetősen hosszú és költséges procedúra egy jármű elszállítása.
– Az áprilisi elszállítás ad hoc akció volt vagy tervszerűen történt?
– Kidolgozott, aprólékos terv szerint. 2021-ben ez már a harmadik elszállítási akció. Munkatársaink folyamatosan térképezik fel az elhagyott járműveket. Eután a rendőrséggel egyeztetünk, majd jönnek a felszólítások. Idén már kilencven esetben küldtük ki a felszólítást a tulajdonosnak, üzembentartónak. Ugyanakkor a kocsik szélvédőjére is kitettünk jól látható felszólítást.
– Milyen foganatja van a felszólításoknak?
– Nem sok, ha azt nézzük, hogy a kilencvenből a mai napig (április 13.) csak 34 tulajdonos tett eleget a hivatalos felszólításunknak. Most éppen a tizennegyedik, s még négy autó kerül egy őrzött telephelyre.
– Tekintsük át közérthetően azokat a szabályokat, amelyek az elhagyott járművekre vonatkoznak!
– Az 55/2009 (X.16.) IRM-­rendelet egyértelműen szabályozza a tilalmat, de nem árt tudni, milyen következményekkel jár annak be nem tartása. A „közprédának” kitett, folyamatosan romló állapotú vagy baleset során megsérült jármű számít roncsautónak a köznyelvben. Ezek közterületen nem tárolhatók. Hozzáteszem, hogy a városnak is jogos elvárása a tiszta, igényes környezet. Ugyanígy a lakosságnak is. Örvendetes, hogy sokan jelzik számunkra, merre is állnak ilyen roncsok. Arról nem is szólva, hogy parkolóhelyeket foglalnak el, s adott esetben a környezetet is szennyezik elfolyó olajjal, üzemanyaggal stb.
– Meddig tart a türelem?
– Első körben kitesszük a már említett matricát, elküldjük a felszólítást. Onnantól számítva tíz nap áll a tulajdonos rendelkezésére, hogy elszállítsa a járművet. Ezt követően újabb két levelet postázunk, majd elszállítjuk egy zárt telephelyre a kocsit, s fél évig ott őrizzük. Természetesen adott esetben tudunk türelmi időt adni a gazdának, ha azt írásban kéri tőlünk.


– Nem titok, amely csak utólagosan derül ki: zsebbevágó az elszállítás és a tárolás…
– Bizony, húzós összegekről van szó. A szállítás 17 500 Ft, az őrzés pedig napi 1200 Ft. Mindkét esetben erre még az áfát is figyelembe kell venni. Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy mielőtt elszállítanánk a járműveket, azokat lefotózzuk, sőt, videót készítünk a sérülésekről, jegyzőkönyvet veszünk föl, amit a tulajdonosnak is elküldünk. Így tudjuk magunkat „levédeni” az utólagos reklamációktól. Ugyanez történik a telephelyen is, ahol az utas- és csomagteret is átvizsgáljuk, dokumentáljuk az ott található állapotokat.
– A telepen azt láttuk, a legtöbb autó régóta ott áll. Mi lesz a fél év leteltével?
– Minthogy jellemzően nem jelentkeznek a gazdák, elárverezzük a kocsikat. És ha nem kapkodják el azokat, akkor végleges bontás lesz a sorsuk.
Van ebben a munkában valami sziszüphoszi, mert folyamatosan „keletkeznek” újabb és újabb roncsautók (és egyéb járművek is). Ugyanakkor a közterület-felügyelet – értelemszerűen – csak a közterületekről szállíthatja el a kocsikat, az erdőszélen, más tulajdonában álló helyekről nem jogosultak arra.