Oda megyünk, ahol a közönségünk van

Szabadtéri pikniket és nyári szerenádot terveznek, miközben nem mondanak le a minőségről és a hangversenytermi koncertekről sem. Itt helyben kell megteremteniük, zenésztársakkal összefogva maguknak mindazt, amire lelkileg, szellemileg szükségük van és élhetővé tenni a világunkat – vallják Veszprém Város Vegyeskara tagjai és a ve­zetője. Soós Andrea – A kezdetektől a hazai kórusok élvonalában található a hamarosan 65 éves Veszprém Város Vegyeskara. Legutóbbi szakmai megmérettetésükön is a legmagasabb minősítést kapták, díjaikat, elismeréseiket pedig felsorolni is nehéz lenne. Velünk és köztünk élnek és természetesen ők is tűkön ülve várják, hogy újra találkozhassanak velünk. Erdélyi Ágnes, Veszprém Város Vegyeskara kóruscsaládjának művészeti vezetője, karnagy, zeneiskolai tanár válaszolt kérdéseinkre.
– Veszprém Város Vegyeskara kóruscsalád. Kik a családtagok?
– Remélem, hogy a köztudatban is így él már a kórus, hiszen az általános iskolai felső tagozatosoktól a hetvenes éveikben járókig több korosztályt ölelünk fel. Jelenleg pedig négy különböző együttesben tevékenykedünk. Veszprém Város Vegyeskara, a nagy létszámú oratórium- és koncertkórus 65 éves lesz szeptemberben, most búcsúzott el az utolsó alapító tagunk.
Jövőre ünnepli 20. évét a VVV Vokál névre keresztelt utánpótláscsapatunk. Nagyon fontosak számunkra, hiszen saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a felnőtt énekkar nem frissíthető olyan egyszerűen, hogy kész énekeseket beválogatunk és meg is oldódott a generációváltás problémája. Kórus­énekesek azokból lesznek, akiket már gyerekkorukban fellelkesítettünk erre. Szeretek a fiatalokkal dolgozni, hiszen ők nagyon fogékonyak az újdonságokra. Voltak már „Év kórusa” az Éneklő Ifjúság rendszerben és más megmérettetéseken is rendre arany minősítést hoznak el.
Öt évvel ezelőtt alakult a Dúdoló Népzenei Műhelyünk, Baksa Kata Arany Páva díjas népdalénekes vezetésével, ők az autentikus magyar népi éneklést tanulják.
Az idősebbjeink számára szeptemberben új formációt alapítottunk. A Z-vitamin egy kis kamarakórus, főként 60 év felettiekből áll, Farsang Törös Krisztina szólamvezetőnk irányítja a csapatot. Őket nem terheljük heti két próbával, nekik esetleg már nyűg a sok utazás, viszont nagyon szeretnek énekelni és szeretik egymást. Remélem, létszámban megerősödnek, ha akarnak, saját repertoárt építenek, ha szeretnének, szerepelnek, de semmi nem kötelező, a zenével való töltődés a cél.

Mindig figyelnek egymásra

– Szinte nincs olyan területe az életnek, ahol ne pusztított volna a pandémia. Sok mindenről le kellett mondani a vegyeskarnak is. Hogyan tartják a kapcsolatot és a lelket egymásban?
– Tavasszal természetesen leálltunk, a nagy kórus nyáron is pihent. Szeptemberben kis létszámú szólampróbákkal indultunk, de október végén azokkal is fölhagytunk. Ezután indult el a lavina, akarom mondani a Hógolyó, vagyis a Szóvirág, meg sok más néven futó levélláncolat. Egy kedves tenorunk bocsátotta útjára még novemberben. Ebben egyesével minden tagunk leírja, hogy érzi magát, mi minden történt vele az utóbbi időben, majd fölkér valakit, hogy folytassa a sort. Már 50 fölötti, egytől-egyig kedves beszámolónál járunk, így tarjuk a személyes kapcsolatot jobb híján. Voltak egyébként közülünk néhányan betegek, de szerencsére senki nem súlyosan, veszteségünk nincsen.
– Boldogabb időkben tele van a vegyeskar naptára, szoros az időbeosztásuk, állandó és változó elemekből áll össze egy-egy évad terve. Mi mindenről kellett lemondani és mi valósulhatott meg az elmúlt időszakban?
– Évek óta június elején, a nemzeti összetartozás napjához kötődően tartjuk a Magyar Kórusok Találkozóját. Tavaly a Vajdaságból és Kárpátaljáról is vártunk résztvevőket. Természetesen nem tudtak eljönni és a Hangvilla is bezárt még márciusban. Hogy mégis emlékezzünk, annyit tudtunk tenni, hogy június 4-én felmentünk a várba, a Szentháromság térre, és egy nagy körben énekelni kezdtünk, méghozzá elcsatolt területekről származó híres népdalokat. Ez nem hangverseny volt, sokkal inkább egy kötöttségek és kotta nélküli szellemi és lelki vándorlás olyan ismert dalokkal, mint például az „A csitári hegyek alatt”, a „Komáromi kisleány”, a „Kolozsváros olyan város”. Fel­emelő és emlékezetes utazás, ráadásul ez volt az első találkozásunk a tavaszi zárás óta.
Sok más egyéb eseményünk is elmaradt persze, így egy Kodály-hangverseny Diósdon vagy a Galántai Kodály Napok a Felvidéken, ahová rendszeresen járunk. Nagyon várjuk a júniusi Magyar Kórusok Találkozóját megint, reméljük, idén már megtarthatjuk. A Hangvillában tartott koncertek mellett nyáresti szerenádokat és templomi szolgálatokat tervezünk, hiszen szeretnénk láthatóak, hallhatóak lenni.
– Említette, hogy nyáron a vegyeskar nem énekelt, azonban dolgozni így is volt lehetőség.
– Valóban, a vegyeskar nem próbált és nem is állt színpadra, beadtunk viszont egy nagy pályázatot. Az úgynevezett CLLD pályázatokat a helyi kulturális közösségfejlesztés céljából hozták létre, európai uniós pályázatról van szó, amelyet a „Veszprém az Élhető Város” Helyi Akciócsoport fog össze. Ebben benne foglaltatnak különböző továbbképzések, hangverseny-támogatás, összekapcsolódási lehetőség a kultúra különböző szereplői között, mi több, a generációk összekapcsolása. Szép nagyívű feladat, sokat dolgoztunk rajta munkatársainkkal, és igyekeztünk más együtteseket és intézményeket, például a zeneiskolát is bevonni.

Nyáron is zajlott az élet

– A fiatalok nyáron is tettre készek voltak, minél több időt szerettek volna együtt tölteni. Mire volt lehetőségük a vokálosoknak?
– Valóban, ők már alig várták a szokásos táborozást, amit minden évben megtartunk, idén a Snétberger Zenei Központban töltöttünk el 4–5 napot. Ilyenkor mindig szervezek fellépést is, szerencsére nagy az alaprepertoárunk, illetve a táborozásra is olyan darabokat választok, amelyeket pillanatok alatt megtanulnak és jókedvűen el is énekelnek, szóval tudunk miből válogatni. Vannak hangszereseink, gitár- és ütős kíséretünk, tehát minden adott ahhoz, hogy maradandó élményt szerezzünk közönségünknek. Ezúttal vasárnapi református istentiszteleten daloltunk a felsőörsi templomban, másnap pedig az alsóörsi strandon adtunk egy remek hangulatú koncertet, többen táncra is perdültek a nézőink közül. A népzenész fiatalok is táboroztak, ők ilyenkor mindig egy-egy tájegység dalaiban, éneklési sajátosságaiban merülnek el, meghívott tanárok segítségével.
– Ősszel elindult az élet a nagy kórus számára is, hogy aztán megint minden elakadjon. Meddig jutottak és hogyan tovább?
– Szeptemberben még reménykedtünk a karácsonyi koncertben, de a műsort már eleve úgy találtuk ki, a Győri Filharmonikus Zenekarral karöltve, hogy úgy is megállja a helyét, ha később lehet csak előadni. És igen jól tettük, mert június 24-én valósul meg a hangverseny, ha minden jól megy, többek között a Beethoven Karfantázia zongoraszólóval, egy gyönyörű francia dicsőítő oratórium, Poulenc Gloriája, illetve Händel Hallelujája lesz repertoáron. A vokálosokkal már neki is láttunk, szigorúan kiscsoportos szólampróbákkal, hiszen a nagy koncerteken ők is csatlakoznak a vegyeskarhoz. Elképesztően hiányoztunk egymásnak, hiányzott mindenkinek a személyes kapcsolat. Persze nem kötelező semmi, megértjük azokat a szülőket, akik elővigyázatosságból még nem engedik a gyerekeket.

Zenei piknik a zöldben

– Jelenleg tehát a fiatalok szólampróbáznak, mikor kezdődhet el vajon a felnőttekkel a munka és a legpozitívabb forgatókönyv szerint a közönségük mikor élvezheti újra a fellépéseiket?
– A felnőttekkel talán áprilisban elindulunk, ha a Hangvilla is kinyithat, abban bízunk, hogy mindenki, aki kérte, addigra megkapja az oltást. Nagy tervünk és az említett CLLD pályázatban is benne van, hogy amennyiben a városi rendezvények zöld utat kapnak, májusban, a Gizella-napok keretében egy zenei pikniket rendezünk a Kolostorok és kertek területén. Remek kapcsolatban vagyunk Veszprém zenésztársulataival, mindenkit meghívtunk, boldogan jönnek egy közös muzsikálásra. A szabadtéren meg a Jezsuita templomban zajlanak majd az események, daltanítással, hangszeres kísérettel, fúvósokkal, népzenész bandával, mindenki a maga stílusában. Arra kértem a zenésztársakat, hogy könnyen tanítható, bárkit bevonni képes darabokkal készüljenek.
– Nincs olyan apró szeglete ennek a szférának, amelyet ne érintene az Európa Kulturális Fővárosa valamely projektje. Önök hogyan csatlakoznak?
– Természetesen készülünk és nagyon várjuk. A többi Veszprémben működő énekkarral egyeztettünk már arról például, hogy létrehozunk egy kórushangverseny-sorozatot. Az igazság az, hogy ezt már 2023 előtt el szeretnénk kezdeni, hogy jól begyakoroljuk, mire rajtunk lesz a világ szeme, hiszen sokféle stílus és együttes létezik, szeretnénk, ha olajozottan működne és lelket vidítóan sikerülne ez is.

Új utakon örömmel

– Sokat beszéltünk különféle szabadtéri megmozdulásokról, a tavalyi rendhagyó és óriási sikert arató, önök által szervezett zenei világnapi eseményről pedig még nem is szóltunk, meg sok egyébről sem. Egyfelől a kényszer is erre az útra vezette a vegyeskart, de talán a kor szava is ez a zenészek számára: kimozdulni a koncerttermekből és odavinni a zenét, ahol az emberek élnek, szórakoznak, járnak-­kelnek. Jó iránynak tartja ezt?
– Egyfelől a szabadtéri éneklés, zenélés mindenkinek jólesik, új színeit mutatják meg a kóruséneklésnek. Azonban azt nem szabad eltagadni, hogy a klasszikus zenészek elsőrendű szempontja a szép hangzás. A hang, ami önmagában is gyönyörű, a koncerttermekben és a templomban megszülethet, a szabadtéri alkalmakon azonban le kell mondani róla. Vannak olyan muzsikusok, akik ezt nehezen fogadják el. Mégis felszabadító és izgalmas alkalmak a kinti koncertek. Persze másként kell a műsort is összeállítani az ilyen eseményekre. Népdalokkal, könnyedebb zenével készülünk. A hangzásért kárpótol bennünket és a nézőket is a környezet, a közönséggel egy közösség megteremtésének élménye. Ez pedig hosszú távon megéri, hiszen akiket szabadtéren bűvkörünkbe vonunk, később talán bejönnek a hangversenyterembe is.


– Világtrend tehát a megújulás, a felfedezetlen utak keresése ezen a területen is. Mi mindent kell még felvállalni, rugalmasan változtatni?
– A színpadi kiállítás megreformálása például nagy elvárás, nemzetközi szinten. Egy-egy profin kidolgozott koreográfia vagy akár egy-egy becsempészett mozdulat, a tökéletes zenei megvalósítással együtt óriási hatású. Természetesen az öltözék is sokat számít, hiszen egy végtelenül vizuális, képi világban élünk. A három­évente megrendezett Europa Cantat fesztivál nagy börzéje az új irányzatoknak, ahol nyilvánvalóan kiderül, hogy a „fekete ruhában éneklő, sok szomorú ember felállás” már a múlté, egyszerűen nem működik.
Persze ezzel sok dolgunk van nekünk is. Nem mindenkit lehet erre átnevelni egyik pillanatról a másikra. Még a fiatalok között is vannak, akik kevésbé szeretnék megmutatni magukat, gátlásosak, hiszen kamaszok. De éppen a táborok és az említett könnyedebb szabadtéri koncertek föllazítják a gyerekeket és akár a felnőtteket is, azután innen már be lehet vinni a próbaterembe ezt a felszabadultságot. Én magam szintén becsempészek a próbafolyamatba egy-egy ritmusos mozgást, tapsot vagy kisebb-nagyobb gesztusokat. Ma már a beéneklésnél is bevonjuk a teljes testet, a ritmust, az arcjátékot az éneklésbe. A legfontosabb, hogy az emberek bennünket látva visszakapják azt az érzést, hogy énekelni, zenélni jó, hogy ez az egész egy nagy játék és hogy a játék nem összeférhetetlen a minőséggel.
– Apropó, Europa Cantat! Sok szép élménye és sikere fűződik ehhez a találkozósorozathoz is Veszprém Város Vegyeskarának. Milyen terveik vannak az eseményhez kapcsolódóan?
– Valóban, a vegyeskar már Zámbó tanár úr idején (Zámbó István a vegyeskar alapító karnagya – a szerző) bekapcsolódott ebbe az 1960-as évek óta élő mozgalomba. Reméljünk, az idei ljubljanai nagy fesztivál nem marad el és mi is ismét részesei lehetünk. Mindemellett elhatároztuk, hogy az EKF keretében, 2023-ban megpróbáljuk megszervezni – a nagy fesztiválok amolyan fiókrendezvényeként – a „cantatos” Éneklő Hetet, immár az ötödiket, Veszprémben. Persze most a nemzetközi életet is a nulláról kell kezdeni.
– Mit szeretnének maguknak a következő időszakra?
– Nincsenek hatalmas elvárásaink, ami megszólal, szépen szólaljon meg. Valahogy át kell állítani magunkat: ez most nem a versenyzés ideje, a „ki a jobb énekkar, ki hová utazik”, az egymásra licitálás ideje. Itt helyben kell megteremtenünk, zenésztársakkal összefogva magunknak mindazt, amire lelkileg, szellemileg szükségünk van és élhetővé tenni a világunkat. Nagy a felelősségünk, hiszen a gépzene hosszú távon letörölheti az élő zenés kultúrát, ha nem figyelünk oda.
És van még egy tervünk: a férjemmel, Golarits Miklóssal azzal töltjük az estéinket, hogy végighallgatjuk az elmúlt évtized általa készített vegyeskari koncertfelvételeit. Hihetetlen kincsek tárulnak fel, egy-egy remek elő­adás, sokféle stílus, műfaj, gyerekek, felnőttek, oratórium vagy az Andok mise a Los Gringos együttessel. Ezekből szeretnénk egy szép válogatást megjelentetni még ebben az évben.

Erdélyi Ágnes Veszprém Város Vegyeskara kóruscsaládjának művészeti vezetője, karnagy, zeneiskolai tanár. Felépített és folyamatosan működtet egy teljes vertikumú kóruscsaládot, a Dunántúl egyetlen, nagy létszámú és keresett oratóriumkórusának karnagyaként. Számos díjjal – köztük Gizella-díj, Kóta- és Artisjus-díj – elismert alkotó és tanár. Tevékenységével több mint három évtizede bizonyítja, hogy kora gyermekkortól folyamatossá tehető a művészeti nevelés, a közösségépítés, a közönségfejlesztés.